Mit tegyünk, ha betörtek az otthonunkba?
Egy betörés mindenképpen megrázó élmény, de ebben a helyzetben is különösen fontos, hogy ne veszítsük el a fejünket. Éppen ezért érdemes előre végiggondolni, hogy mi a teendő ilyenkor. Így ha egyszer tényleg bekövetkezne a baj, már tudni fogjuk, hogyan reagáljunk, mit tegyünk és mit ne, továbbá, hogy miként állíthatjuk helyre az otthonunkat és az anyagi helyzetünket.
Ha még nincs lakásbiztosításod, erre a linkre kattintva megnézheted a Generali Házőrző otthon- és életmódbiztosítás ajánlatait, megkötheted biztosításodat online, az alábbi form kitöltésével pedig visszahívást kérhetsz kollégáinktól:
Betörés után: Hívd a rendőrséget!
Ha a betörés után minél hamarabb megteszed ezt, annál nagyobb eséllyel kapják el a tetteseket. Ha az elkövetők még az otthonodban vannak, hívd a 112-t, és semmiképpen ne menj be a lakásba! Próbáld meg inkább egy közeli, biztonságos helyről, például valamelyik szomszédod lakásából figyelemmel követni az eseményeket.
Ne kockáztasd az életedet. Semmilyen értéktárgy nem ér annyit!
Ne nyúlj semmihez!
Bármilyen nagy legyen is a kísértés, hogy elkezdd eltakarítani a romokat, ne tedd! Az otthonod ugyanis a betöréskor bűnügyi helyszínné vált. Ha bármit elmozdítasz a helyszíni szemle lezárása előtt, azzal akár fontos bizonyítékokat is megsemmisíthetsz, ezáltal pedig csökkentheted annak az esélyét, hogy a rendőrség elkapja a tetteseket.
Írj listát az ellopott tárgyakról!
Ez nem csak azért hasznos, mert lefoglal, amíg a rendőrségre vársz – rendkívül fontos az is, hogy pontos listád legyen minden ellopott tárgyról, a legjelentéktelenebbnek tűnő apróságokat is beleértve. Ha tudod, írd össze a sorozatszámokat és az ismertetőjeleket is, valamint mellékelj képeket azokról a helyekről, ahonnan a tárgyakat elvitték. A leltár segítségével a rendőrség könnyebben be tudja azonosítani a dolgaidat, ha megtalálják őket, és a biztosítód is kérni fogja ezt a listát a kárigény benyújtásakor.
Védd meg a bankszámláidat és a személyazonosságodat!
Egy betörés után legkevésbé az hiányzik még, hogy a betörők a számláiddal és az irataiddal is visszaéljenek. Éppen ezért, ha a betörők elvitték valamelyik bank- vagy hitelkártyádat, azonnal hívd fel a kiállító bankokat, és tiltasd le őket! Ha érzékeny bejelentkezési, vagy számlaadatokat tartalmazó eszközöket loptak el, lehetőség szerint töröld az adatokat távoli eléréssel (így a betörők nem tudják majd felhasználni őket).
Hekkertámadás: Mit tegyek, ha feltörték a fiókom?
Ezután kérj segítséget az adott fiókot kezelő szolgáltatótól, illetve az illetékes számlavezető intézettől. Ha olyan okostelefont tettek zsebre, amelyben SIM-kártya is volt, mindenképpen hívd fel a szolgáltatót! Ha pedig ellopták valamelyik iratodat, például az útleveledet, vagy jogosítványodat, sürgősen vedd fel a kapcsolatot az illetékes állami szervvel!
Videó: Mit tegyek, ha ellopták a bankkártya adataimat?
Őrizd meg a rendőrségi jegyzőkönyvet!
A biztosítási igény benyújtásakor ugyanis biztosan szükséged lesz rá.
Hívd fel a biztosítódat a betörés után
A biztosításodtól függően a biztosító a teljes károdat – tehát az ellopott tárgyak értékét, valamint a lakásban elvégzendő javítások és akár a szükséges biztonsági intézkedések költségeit (ld. a 7. lépést) is – rendezheti. Amikor felhívod őket, legyen kéznél
- a rendőrségi jegyzőkönyv,
- az ellopott tárgyak nyugtái és
- a már elkészített leltárad.
Fokozd az otthonod biztonságát!
Ha szeretnéd elkerülni az újabb kéretlen látogatásokat, fontos, hogy helyreállítsd és lehetőség szerint fejleszd az otthoni biztonsági rendszeredet. Első lépésként állítsd vissza a már korábban felszerelt, a betörés során megrongált biztonsági eszközöket! Ha a betörők kulcsokat is elvittek, azonnal cseréltesd le a zárakat! Ezután pedig kérj tanácsot a rendőrségtől a biztonság fokozásával kapcsolatban, majd a lehető leghamarabb ültesd át ezeket a gyakorlatba.
4 féle intelligens zár a családi fészek védelméért
Köss új lakásbiztosítást!
A biztonsági rendszered fejlesztésével elkerülhető ugyan, hogy nagyon megugorjon a biztosítási díjad, de valamennyit valószínűleg így is emelkedni fog. Ez tehát a legjobb alkalom arra, hogy felmérd a lehetőségeidet, és körülnézz a Generali Biztosító otthonbiztosítási termékei között!
Hallottál már az alulbiztosítottságról? Tudtad, hogy idehaza is bőven előfordulnak alulbiztosított otthonok? Olvass utána, nehogy te is ebbe a hibába ess!
Kérj segítséget!
Tagadhatatlan, hogy nem kellemes élmény, ha betörnek az emberhez. Egy betörés megsérti a magánszférádat és lerombolja a biztonságérzetedet, ezt pedig sokaknak nehéz feldolgozni. Ha úgy érzed, nem tudsz egyedül megküzdeni a helyzettel, mindenképpen kérj segítséget! Talán a rendőrség is javasolja majd, hogy fordulj egy áldozatsegítő szolgálathoz, de ha nem, akkor is érdemes felvenned velük a kapcsolatot.
Persze a barátaidra és a családodra is bátran támaszkodj!
Igényelj kártérítést!
Ha elfogják és elítélik a betörőket, kártérítési igényt is támaszthatsz velük szemben. Lehet azonban, hogy ezt előre kell jelezned a rendőrségnek, ezért ezt a lehető leghamarabb tedd meg!
Ha kiraboltak, az a legfontosabb, hogy ne akarj mindent egyszerre elintézni, mert a sok teendő könnyen nyomasztóvá válhat.
Haladj szépen lépésenként, mindig csak a következő teendőre koncentrálva. Menni fog!