Koronavírus: Egyre több az otthoni baleset a karanténban
A koronavírus járvány mostanra szinte már mindenkit az otthonába kényszerített, a szakemberek pedig nem győzik hangsúlyozni, hogy akinek lehetősége van rá, csak kivételes esetekben hagyja el lakhelyét. Emiatt még tovább erősödött bennünk a hit, hogy a saját lakásunk a legbiztosabb menedékünk, és hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a nappaliban, a konyhában vagy éppen a fürdőszobában is érhet minket otthoni baleset. Melyek a legveszélyesebb tárgyak otthonunkban és mit tehetünk, ha bekövetkezik a baj?
Sokan gondolják azt, hogy saját lakásukban vannak a lehető legnagyobb biztonságban, a statisztikák azonban sajnos más képet mutatnak. Évről évre jóval több végzetes kimenetelű baleset történik az otthonokban, mint a közlekedésben, és ez az arány várhatóan csak romlani fog a járványhelyzetben. Időnk döntő részét most valóban a konyha-fürdő-dolgozó-háló négyszögben töltjük, így joggal gondolhatjuk, hogy védettek vagyunk a külvilág veszélyeitől, ez azonban hamis illúzió. Különösen érdemes most elővigyázatosnak lenni,
mert a legkisebb sérülések kezelése is hosszú várakozási idővel és megnövekedett költségekkel járhat.
Ráadásul amint kimozdulunk a lakásból, máris kitesszük magunkat a koronavírus-fertőzésnek.
Tudatos balesetmegelőzés a koronavírus alatt
A karanténban töltött első napokban számos szabályt felállítottunk magunknak az étkezésekkel, testmozgással, tanulással és napirenddel kapcsolatban, érdemes ugyanilyen tudatosan ügyelni a szobák, bútorok és háztartási berendezések jelentette veszélyekre. Kevesen tudják például, hogy leggyakrabban a házunk udvarán, a konyhánkban és a beltéri lépcsőkön ér minket otthoni baleset, ebből adódóan a forrázások és egyéb égési sérülések, valamint a kertészkedés, barkácsolás és a tetőn végzett munkák során bekövetkező sebesülések a legjellemzőbbek a Generali Biztosító statisztikái szerint. Ügyeljünk arra, hogy az esti órákban is megfelelő világítás legyen az egyes helyiségekben, valamint vigyázzunk a csúszásveszélyre, különösen a fürdőszobában és a lépcsőkön.
Mire vigyázzunk koronavírus idején?
Az otthonunkban leselkedő rejtett veszélyeket tekintve nem meglepő, hogy a hazai tapasztalatok szerint a baleseti sebészeteken az esésekből származó csípő-, váll- és csuklótáji törések minősülnek a leggyakoribb töréstípusnak. Míg azonban korábban viszonylag gyors ellátást kaphattunk a könnyebb otthoni sérülések esetén, most ez sem olyan egyszerű: a jelenlegi veszélyhelyzetben ugyanis az előírás szerint el kell halasztani az azonnali egészségügyi kezelést nem igénylő beavatkozásokat.
Ez azt jelenti, hogy a sürgősségi esetekben is jelentősen megnő a várakozási idő, illetve a nem nyílt csonttöréseket, sürgősnek nem minősülő sebesüléseket, ízületi sérüléseket nem látják el, vagy halasztják az ezekkel kapcsolatos beavatkozásokat. Akkor tehetjük tehát a legtöbbet egészségünkért, ha a járványhelyzetben tudatosan kerüljük a balesetveszéllyel járó szituációkat otthonunkban.
Digitális orvoslás a koronavírus alatt
A koronavírus-járvány terjedésével az egyébként is rohamosan fejlődő telemedicinás megoldások is szaporodnak. A privát egészségügyi szolgáltatók nagy része korábban is törekedett az egyszerű internetes kapcsolattal elérhető szolgáltatások, időpontfoglalások és szakkonzultációk bevezetésére, de valószínűleg ezekben a hónapokban köszönt majd be igazán az online rendelések virágkora.
Számos olyan mobilalkalmazás is van, mely segítséget nyújt a legalapvetőbb otthoni sérülések ellátásában, sőt, illusztrációkkal és videókkal támogatja a tudnivalók elsajátítását. Habár ezek az applikációk nem helyettesíthetik a sürgősségi betegellátást, várhatóan egyre több mesterséges intelligenciát használó alkalmazás jelenik majd meg a piacon.
Használjuk ki a modern medicina lehetőségeit és igyekezzük könnyebb sérüléseinket telefonos vagy digitális konzultációval orvosolni a járvány ideje alatt!
Havi néhány ezer forinttal is biztosíthatjuk magunkat
Sajnos a kisebb otthoni balesetek a legnagyobb odafigyelés ellenére sem kerülhetők mindig el, így érdemes a család minden tagját biztosítani baj esetére, különösen a hosszú házi karantén idején. A kerti focimeccsen, barkácsolás közben vagy éppen a vasárnapi ebéd készítésekor elszenvedett balesetek hatásai könnyebben kezelhetők egy megfelelően összeállított kockázati balesetbiztosítással. Ráadásul egy négytagú család akár néhány ezer forintos havi kiadással is felkészülhet az esetleges balesetek anyagi terheire. Ezek a biztosítások ráadásul egészen személyre szabhatók: mindenki kiválaszthatja, milyen kockázatokra szeretné megkötni, így csak azért fizet majd, amire valóban szüksége lehet.
Annak sem kell lemondania a balesetbiztosítási védelemről, aki a járvány előtt nem lépett: tájékozódni, kalkulálni, sőt szerződést kötni is lehet anélkül, hogy a kijárási korlátozás szabályait megszegnénk. Telefonon vagy online felületeken is gyorsan választ kaphatunk a kérdéseinkre, és a biztosítási szerződés személyes találkozás nélkül is megköthető.
További hasznos tudnivalókat és tippeket találhatsz a balesetmegelőzéssel és a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban alábbi cikkeinkben:
14 biztosítási tévhit a koronavírus kapcsán
Veszélyek, amik az otthonodra leselkednek
Kárrendezés és kárbejelentés online a Generalinál
Koronavírus: A legfontosabb teendők járvány idején