Zsebrelax: Pihentető, minőségi alvás az egészségmegőrzésért
Stresszmentes, nyugodt napokra vágyunk mindannyian. Ehhez azonban figyelnünk kell alvásunkra, nem mindegy ugyanis, mennyi időt fordítunk felfrissülésünkre és valóban ki tudjuk-e pihenni magunkat. Ebben segít Pokorny Lia színésznő, valamint Zsebrelax hanganyagaival a Generali Biztosító.
Egyre később fekszünk le, kevesebbet alszunk
Egy nehéz nap után hazaérve elvégezzük az otthoni teendőket, készül egy gyors vacsora, a gyerekekkel is tartalmas időt töltünk, és a kutyát is elvisszük jól megérdemelt sétájára. Az esti órákban már nagyon fáradtak vagyunk, mi magunk is tudjuk, ideje lenne lefeküdni, de
az oly kevés magunkra jutó időt ilyenkor próbáljuk bepótolni.
Csak még néhány oldal az épp aktuálisan olvasott könyvből, még egyszer rápillantunk telefonunkra, vagy még egy utolsó részt megnézünk kedvenc sorozatunkból. Rosszabb esetben ezeket a perceket is munkával töltjük, vagy már felkészülünk a következő napra. Egyre később térünk nyugovóra és kevesebb időt töltünk alvással.
Sokszor halljuk azonban, hogy kiegyensúlyozottságunkra, mentális és fizikai egészségünkre, de akár még bőrünk öregedési folyamatára is hatással lehet, ha nem fordítunk megfelelő időt alvásunkra. Ugyanakkor nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is fontos. Egy hosszú, de éber álomban töltött alvás nem frissít fel kellően, másnap fáradtnak, kialvatlannak érezhetjük magunkat.
Mi áll az alvászavar mögött?
Az alváshiánynak hosszú távú következményei is vannak. Egy 25 éven át tartó, középkorú emberek alvási szokásait vizsgáló kutatás rámutatott, hogy azoknál, akik napi hat órát, vagy annál kevesebbet alszanak, nagyobb eséllyel alakulhat ki demencia idős korukban.
A koronavírus megjelenése is arra sarkalta a kutatókat, hogy vizsgálják meg az alvás és a COVID-19 tünetek megjelenése közti kapcsolatot. A felmérések azt mutatják, hogy az alvás hiánya, vagy zavara a covid-fertőzés magasabb kockázatával járhat.
Minél kipihentebb valaki, annál kevésbé van kitéve más egyéb megbetegedésnek is.
Zsebrelax: Mi a teendő alvászavar esetén?
A probléma valós, a magyarok 15-30%-a szenved valamilyen alvászavartól. De mi az, amivel javítható alvásunk minősége, és ezzel együtt egészségi állapotunk is? Fontos, hogy
- csendes, nyugodt környezetben aludjunk, és
- annyi időt fordítsunk pihenésre, amennyire szükségünk van.
Egy felnőttnek átlagosan nyolc órát kell aludnia ahhoz, hogy frissen, kipihenten ébredjen. A rendszeresség és a stressz kerülése is segíti a jó pihenést. Lehetőleg mindig ugyanakkor feküdjünk le, és ilyenkor már ne agyaljunk a munkán, megoldandó feladatokon – javasolja a Webbeteg.
Különféle technikákat alkalmazhatunk a stressz kezelésére: meditáció, jóga, autogén tréning. Van, aki zenét hallgat, könyvet olvas, vagy a nap lezárásaként naplót ír. Egészségünk megőrzése érdekében
a cél az, hogy minél nyugodtabban, a napi problémákat elengedve kezdjük meg a pihenést.
A Generali Zsebrelax hanganyagai is az ellazulást, kikapcsolást segítik. Ha az esti lefekvés előtt szeretnél elcsendesedni és megnyugodni, hallgasd meg az „Elalvás előtti agykattogás-űző” hanganyagot Pokorny Lia színésznő előadásában.
Reggel is segítségre lenne szükséged? Az energiával feltöltő, szemkipattintós reggelindító hanganyagot a budapesti Katona József Színház művésze, Pálmai Anna Junior Prima díjas magyar színésznő tolmácsolásában hallgathatod meg a linkre kattintva.
Látogass el a Zsebrelax oldalára, és szemezgess további videóink közül!