Tóth Flóra története arról, milyen érzés az anyai magány

Fel lehet valaha készülni arra, milyen érzés lesz egy pörgős, aktív, rohanós életből egyszer csak belecsöppenni az anyaság kezdeti mozdulatlanságába? Amikor a felkészülés ellenére a nőt sokként éri, hogy semmi sem olyan többé, mint eddig? Más a viszonyrendszer, mások a férfi-nő szerepek, és mintha az idő is lassabban telne. Milyen érzés úgy megélni a magányt, hogy közben mellettünk, mögöttünk áll egy szerető és támogató család? Az Egyszer lent podcastsorozat új epizódjában Tóth Flóra mesél arról Lovas Rozi színésznőnek, milyen is valójában ez a magány, az állandó lelkiismeretfurdalás, és életünk kényszerű, de felszabadító újratervezése.

Hallgasd meg a kapcsolódó részt!

Tóth Flóra és az állandó pörgés

Flóra a húszas évei közepén jár. Az RTL-nél dolgozik szerkesztőként, műsorról műsorra, meetingről meetingre rohan, ezres fordulatszámon pörög; csoda, ha öt percig csönd van körülötte. Boldog párkapcsolatban él, párjával, ha úgy van kedvük, munka után elmennek Szlovákiába szánkózni. Nincs olyan nap, hogy ne történne valami izgalmas, valami, amiből töltekezni tud. Kerek minden. 

Aztán egy reggel valami megváltozik benne. Kinyitja a szemét, és egy szokatlan érzés járja át. Valami nem oké. Valami hiányzik.

Hirtelen azt érezte, nagyon vágyik egy gyermekre.

Egy ideig gondolkodott azon, hogy vezesse ezt elő a párjának, ám hamar kiderült, mindketten ugyanarra vágynak.

Flóráék így belevágtak a családalapításba, tudatosan készültek a babára. Otthon, a munkahelyen, az autóban ülve folyamatosan járt az agya, hogy hogyan tudja majd a munkájával, az eddigi életével összeegyeztetni a terhességet, a kisbabás időszakot. Túl sok példát nem látott maga előtt…

„Mivel viszonylag fiatalon vágtunk ebbe bele, ezért a baráti társaságban sem volt senki, akit láttam volna…”- mondta Tóth Flóra

Tóth Flóra felkészül a baba érkezésére

A húszas éveiben járó lány minden lehetséges könyvet próbált elolvasni arról, hogyan is néznek ki a terhesség egyes szakaszai, hogyan fejlődik a baba, hogyan zajlik majd a szülés.

Annyira tudatosan és lelkiismertesen akart felkészülni, hogy abba is belement, hogy a kórházban levetítsenek neki egy oktatófilmet a szoptatásról. Csak ült a tévé előtt, és nem tudta, döbbenetének adjon hangot vagy nevessen. A 70-es évekből itt maradt teljesen abszurd oktatófilmben kertésznadrágos norvég anyukák szoptatnak a kamera előtt. Flóra csak mosolyogni tudott az egész helyzeten.

A terhessége zökkenőmentesen zajlott, úgy gondolta, rendben lesz minden…

A boldog babavárás azonban hirtelen elkomorult. Édesanyja halála nem volt teljesen váratlan, Flóra rég tudta, hogy súlyos beteg. Mégis nehezen engedte el az áhított képet, hogy hétvégén anyukája majd beugrik egy tálca sütivel hozzájuk, hogy megnézze, hogy van a kislánya és a pici unokája. Flóra nem akarta eltemetni a rossz gondolatokat, nem akart gyorsan túlesni a gyászon,

tudatosan engedte be magát a fájdalomba, hogy a szülésig biztosan feldolgozza a történteket. 

Flóra kislánya egészségesen érkezett meg, fizikálisan ő is teljesen jól volt, már amennyire szülés kimerítő fájdalmai után lehet jól lenni. Pár nap kórházi tartózkodás után mentek haza.

Beléptek az ajtón, és csak álltak az előszobában a férjével. Lenéztek a kettejük között hordozóban fekvő pár napos babára, aztán kétségbeesve visszanéztek egymásra: Úristen, hány fok van? Milyen a páratartalom? Egyáltalán mi az a páratartalom? Hogy fogjuk meg? Hogy fürdessük? Hogy fogjuk meg fürdetés közben? Hogy fogjuk mi ezt a pici, kicsi babát életben tartani? 

Tóth Flóra ismerkedik az anyasággal

Igazi fesztiválhangulatban telnek az első napok. A szűkebb családi és baráti körben egymásnak adják az emberek a kilincset, mindenki szeretné megnézni a babát, a szülőknek is hoznak valami ennivalót, jönnek-mennek az emberek. 

Közben Flóráék igazi paraszülőként mindent a könyvek, cikkek, a gyerekorvos utasításai szerint csinálnak. Stopperrel viszik levegőzni a kislányukat az erkélyre. Felöltöztetik, lelkiismeretesen bebugyolálják, úgy néz ki a baba, mint egy kis mesefigura a több réteg ruhában, majd anya és apa egyszerre indítja el a stoppert és 9:59-kor behozzák a gyereket. Ha az orvos azt mondta, tíz perc, akkor tíz perc, egy másodperccel se több.

Szabályosan megijednek, amikor a gyerek először csuklik.

Hmm, ez új, ilyet még nem csinált. Technikákat néznek hozzá a neten, hogyan kell elmulasztani. Az első egy-két hét eltelik ebben a hormonfröccsel nyakonöntött eufóriában, aztán felvirrad egy hétfői nap, amikor Flóra férje először munkába indul. 

Kilenckor Flóra becsukja az ajtót a férje mögött, leül a kanapéra, felhörpint egy kávét. Mellette kislánya a hordozóban nézelődik. Flóra felcsap egy mondókáskötetet, elmondókázza a Varró Dani-összest, és kissé riadtan eszmél rá, hogy még csak tíz perc telt el az egész napból. Gyorsan elpakolja a reggeli maradékát, nekiáll főzni valamit, megeteti a kislányát, de amikor ezzel is megvan, döbbenten nézi az órát. Még mindig csak délelőtt 11 óra van. 

„Ott maradtam az üres lakásban egyedül, egy újszülöttel.

Akkor azért az egy rémisztő érzés…hogy minden rajtad múlik.”

Flóra és a magány

Flóra egyedül ül egy légüres térben. Összenyomja a magány. A férje dolgozik, a tesói dolgoznak, a barátai dolgoznak.

Kétségbeesve próbál valami elfoglaltságot találni.

Á! Mosás, jó, akkor mosok egyet. Cipeli magával a kisbabát a hordozóban, aki továbbra is pontosan annyit csinál, amit egy kisbaba ebben a korban tud: cukin pislog egy édes-mintás kezeslábasban. Flóra lelkiismeretesen végigkommentálja neki, ahogy bepakolja a mosógépet, mert azt olvasta, a babákhoz már az elejétől kezdve sokat kell beszélni. 

„Azt éreztem, hogy oké, végére értem a teendőimnek…a babával kapcsolatban minden irányba van állítva.

Jó, de akkor most mit fogunk csinálni? Mikor kezdődik el a mi életünk?”

Csigalassúsággal vánszorog az idő. A férje sokszor késő estig dolgozik. Flóra pedig egész nap egyedül van. Szoptatáskor unalmában a Facebookot pörgeti, közben magát marcangolja, mondván milyen anya az ilyen, aki szoptatáskor nem a gyerekével kapcsolódik össze, hanem a telefonját nyomkodja.

A hétvégék kicsit mások. Jönnek a barátok, a család. Egy kis fellélegzés az egész heti egyedüllét után. De vasárnap délután, amikor elmentek a vendégek és Flóra férje a konyhában pakol – ő tényleg mindenben segít, amiben csak tud – , a nappaliban

Flóra már azon szorong, hogy holnap ismét hétfő van, kezdődik újra a mókuskerék.

Ez így nem mehet tovább, összenyom a lakás, egyre szűkül a tér, megőrülök, ha még egy ilyen napot végig kell csinálni – gondolja és semmi kiutat nem lát.

Flóra a megoldáson dolgozik

Flóra a környékbeli anyukák Facebook-csoportjában próbál tájékozódni, milyen programlehetőségek vannak egészen pici gyerekeknek. Úgy gondolta, hogy a kávézó vagy az étterem, nem való kicsiknek, így marad a babajóga, ringató, angol dalocskás-mondókás csoport, ahol legalább némi felnőtt interakcióhoz is jut.

A jógaszőnyegen, játszószobában azonban hiába fordulnak felé a hasonló korú babával érkező anyukák, a felszínes kérdések – Mi a neve? Miért ez a neve? Milyen hosszú? Mennyit esztek, mennyit alszotok? – nem adnak olyan impulzusokat, amikből ő töltekezni tudna…

Próbált erről beszélni a férjével, a családjával, a barátaival. Mindenki nagyon kedves és empatikus volt, de egyszerűen nem látták, nem tudták értelmezni a problémát.

Nem tudtak vele igazán együttérezni. Minden nap eljött egy pont, amikor

megkérdezte magától, hogy kéne ezt JÓL csinálni?

Én miért nem tudom jól csinálni?

’Nagyon rosszul reagál a legtöbb ember, online és offline is arra, hogyha te szülőként megfogalmazol valami negatív érzést a szülőségeddel kapcsolatban. Arra vagy a bagatellizálással reagálnak, vagy a bezzegeléssel…”

Flóra egy étteremben ült egy barátjával, kiugrottak ebédelni a barátja munkaszünetében. Beszélgettek, ahogy régen, és Flóra egyszer csak arra eszmél, hogy már egy órája itt vannak az étteremben, és ez a legkevésbé sem zavarja a kislányát, aki teljes nyugalomban ül mellettük a hordozóban. És ott, akkor valami átkattant. Többek között erről a változásról is mesél Tóth Flóra az Egyszer lent…podcast új részében.