Szelei Szabolcs története a helyesen meghozott döntésekről

Szelei Szabolcs vállalkozó, a Daisuke kávémárka társtulajdonosa, a Google és a Nike egykori magyarországi vezető marketingese. 2001-ben diagnosztizálták rákbetegséggel, ami 2020-ban, a világjárvány kitörése és Szabolcs egyik legnagyobb saját vállalkozásának indulása alatt megint kialakult nála. Számos döntés és rengeteg belső munka kellett ahhoz, hogy ma már azt tudja mondani:

“Rendkívül jól vagyok.”  

Hogyan került az iskolában mindig kitűnő tanuló fiú egy vidéki rendőrörs folyosójára? Hogyan hozott létre sikeres vállalkozást a semmiből?

Hogyan mentette meg néhány jókor meghozott döntés a betegség karmaiból? Szabolcs története következik a tudatosságról és felelősségvállalásról az Egyszer lent… podcast új epizódjában. 

Szabolcs és a sport

Sötétedik. A kollégium épülete körül lassan felvillannak a közvilágítás fényei. A 13 éves Szabolcs egyedül marad a szobában. Elhúzza az ujjlenyomatoktól piszkos függönyt, és lenéz az utcára. Abba az irányba, ahol a szülei autója eltűnt a szeme elől. Még csak hetedikes, de a versenyszerű tenisz miatt Budapestre költözött. Hét közben edzései vannak, hétvégén pedig mérkőzések. A terhelés nagy, de Szabolcs – részben családi hátterének is köszönhetően – jó tanuló. A sport éppen annyi energiát vesz el tőle, hogy ne legyen ereje nagyobb bajba keverni magát. A szülei és a nővére hiányoznak neki, pedig egyébként nagy köztük a távolság. És nem a szó fizikai értelmében.

„Amikor a gyerekkoromról kell beszélni, akkor az az első gondolatom, hogy nagyon kevés emlékem van, és…. Nyilván talán óvodában van egy-egy emlékkép, amikor kitörtem a fogamat. Elég sokszor megtörtént gyerekkoromban… 9 évesen kezdtem el teniszversenyekre járni, tehát valószínűleg már előtte is teniszeztem különböző intenzitással, illetve egyéb sportokat is csináltam.

Nagyon aktív gyerekkorom volt, intenzív volt sok szempontból; a szüleim orvosok és rengeteget dolgoztak, rengeteget ügyeltek, így aztán nagyon sokat egyedül is voltam. A nővérem öt évvel idősebb, és gyerekkorunkban nem találtuk meg közös hangot egymással, és az egyik meghatározó élmény így visszagondolva az, hogy nagyok a távolságok a családban.”

Szelei Szabolcs családja 

„Eléggé máshogy működtem, mint talán a családom többi tagja…

túl sok volt a külső megfelelési kényszer, külső megfelelési vágy mind a két szülőben. Bár a kettejük nagyon különbözőek. Nem feltétlen tudtam megélni megfelelően az érzelmeimet…nem éreztem azt, hogy abban a formában és úgy fogadnak el, vagy úgy szeretnek, ahogy vagyok. Édesapám ebben sokkal jobb volt, édesapámnál ezek jelen voltak, ő viszont nagyon nem tudta verbalizálni az érzelmeit.

Viszont egy-egy tekintetében, egy-egy ölelésében annyi szeretet volt, meg annyi elfogadás… Annyira láttam azt, hogy úgy vagyok jó neki, ahogy. Ez nagyon megadta azt a szükséges érzelmi hátteret, ami azért egy ilyen mondjuk úgy, hogy egy fél egészséges gyermekkorhoz vezetett.”

Szabolcs édesanyja teát és kávét készít az étkezőasztalra. Még egyszer végigsimít a vasalt asztalterítőn, hogy az biztosan makulátlanul fessen. Édesapja, szemüveggel az orrán, a fotelben újságot olvas. Őt nem érinti meg különösebben az osztályfőnök közelgő látogatása. Úgy gondolja, Szabolcs nevelhetetlen, ugyanakkor jó tanuló, jó sportoló, és ameddig hozza az eredményeket, olyan nagy baj nem lehet. Csak ne feszülne folyton össze a tanáraival… Ezek a beszélgetések mindenkinek olyan kellemetlenek!

Szelei Szabolcs Németországba megy 

Csengetnek. A tanárnő, egy református lelkésznő áll az ajtóban. A Szelei családot mindenki ismeri, az egyházi gimnázium igazgatója az édesapa jó barátja. Az osztályfőnök pontosan tudja, hogy semmi botrányosat nem talál majd a családlátogatás közben, így inkább néhány németországi középiskola prospektusát veszi elő a táskájából.

Ezek kiváló intézmények, ahol a fiú előtt biztosan fényes jövő állna, a családnak pedig bizonyára nem esne nehezére a külföldi tanulmányokat finanszírozni, meg egyébként is vannak támogatási lehetőségek. Egy ilyen esélyt kár lenne kihagyni… A szobában persze mindenki tudja, hogy a tanárnő buzgalma nem dicséret. Minél távolabb szeretné tudni Szabolcsot magától, az osztálytól, de még a várostól is.

„Valóban volt egy mélypont az életemben,

tehát ha én visszanézek, akkor magamat is úgy ítélem meg, hogy azért a tinédzser kornak azért mindig vannak nehézségei. Tombolnak a hormonok, őrület van, és ezt nehezen éltem meg. Ráadásul egy olyan gimibe kerültem át, ahol sokkal több hozzám hasonló, vagy nálam sokkal vadabb gyerekek is voltak, akikkel természetesen jóba lettem…Ők akkor nyilván már mindannyian ittak, dohányoztak… minden, ami belefér. És igazából ez indított el engem is ezen az úton…így elkezdtem kipróbálni… Nehéz időszak volt… 

Szabolcs a rendőrkapitányság folyosóján ül

A fényesre kopott linóleum padlóról visszaverődik az ócska neonlámpa fénye. A folyosón időnként tempós léptekkel rendőrök haladnak el. A 17 éves gimnazista fel sem mer nézni, mert tudja, hogy a félig-meddig ismerős egyenruhások sorra végigmérik őt. Kihallgatásra érkezett. Órák óta várakozik nejlon cipővédőkkel a lábán, hogy minden apró nyomot pontosan lehessen rögzíteni. Már tudják, hogy hazudott. Nem csak a családnak, de a rendőrségnek is. Ezzel rögtön hatóság félrevezetése lesz a vád. 

Szabolcs a keserű lecke után sokszor összerezzent, ha rendőrautót látott. Nem javult meg egyik pillanatról a másikra, de a börtönbüntetés lehetősége, és az, hogy egyetlen rossz döntés miatt az egész jövője kútba eshetett volna, így is elég jó lecke volt. Tartotta a jó tanulmányi eredményeket, és hamarosan a Szegedi Egyetem közgazdaságtudományi szakán találta magát.

„…Igazából nem csináltam semmit egy éven keresztül és ez eléggé frusztrált – nyilván a másodévednek a szöges ellentéte volt ott. Először is bekerültem a HÖK be. Ugye még ott a jogi karon voltunk. Még egyben volt akkor – mire már végeztem, már külön kar volt a közgáz, de akkor még egy karon volt a jog, és ketten voltunk közgazdász örökösök…igazából mi alapítottuk meg az ICecet Szegeden, ott ekkor még ez nem volt.”

Szelei Szabolcs útja Guatemalába

A diákszervezet, aminek szegedi csoportját Szabolcs a barátaival alapította meg, végül egészen Guatemaláig repítette. Eredetileg a szervezetnek dolgozott volna Antiguában, a közép-amerikai ország fővárosában, de hamar kiderült, hogy támogatók visszaléptek. Ott maradt, távol az otthonától, miközben nem csak fizetése, de lakhatása sem volt. Ő viszont nem szerette volna feladni a küldetést: elhatározta, hogy munkát keres, közben pedig spanyolul is tanult. 

Rövidesen kiderül, hogyan segítették át Szabolcsot az itt átélt élmények egy ennél sokkal nagyobb próbatételen; hogyan tudott kilépni a függőségből és helyesen dönteni azokban a pillanatokban, amikor látszólag minden elveszett.