Nagy Judit visszatérése a klinikai halál állapotából

Nagy Judit kedves arcára és hangjára sokan emlékezhetnek a régi Magyar Televízió Híradójából. 17 évvel ezelőtt tévés karrierjét lecserélte az anyaságra. A kismamaságot hihetetlen felkészültséggel, beleéléssel kezdte meg, ám ami végül történt, arra senki nem számított… Miután világra hozta kislányát, komplikációk léptek fel, és Juditot a klinikai halál állapotából hozták vissza. Egészsége csak hosszú idő után jött rendbe, mivel egy újabb orvosi probléma miatt még a hangját is elvesztette egy évre. Egészségi állapota, tehetetlensége súlyos depresszióba sodorta. A lányával való kapcsolata, anyasága szörnyen nehezen kezdődött, és ezt csak hosszú évek munkájával tudta feldolgozni. A történtek azonban teljesen megváltoztatták nemcsak életét, de személyiségét, a világról való felfogását, sőt még a foglalkozását is. Ez Nagy Judit története.

Hallgasd meg a kapcsolódó részt!

Nagy Judit várandóssága

Kora nyári reggel, a levegő még friss, kicsit még hűvös van,  Judit éppen villamoson ül dolgozni megy, a tévé székházába. Vidáman nézelődik kifelé az ablakon. Úgy érzi, ő a legboldogabb ember ezen a Földön: imádja az életét, a várandósságát, meg kábé mindent és mindenkit maga körül. Úgy dönt, hogy a következő megállónál leszáll. Van még egy kis ideje és azt most inkább magával és a magzatával töltené. Kettesben.

A szülést eleinte különböző módon képzelték el. Judit nagyon szeretett volna otthon szülni, de amikor Krisztián, a férje született, akkor az édesanyja majdnem meghalt és ez traumatikus élményként maradt meg benne. Ezért ő a kórházat szerette volna jobban. Jó házastársakhoz méltóan sikerült kompromisszumot találniuk, dúlát fogadtak, aki a szülés előtt, alatt és után is végigkísérte őket ezen az úton. 

Beindul a szülés

Egy őszi vasárnap Judit édesanyjához voltak ebédre hivatalosak, aki Krisztián kedvencével, fetával töltött rántott hússal várta őket. Ám az ebédből semmi nem lett, Juditnak indulás előtt elfolyt a magzatvize. A pár kicsit ijedten, de inkább izgatottan telefonált Emőkének, majd egy kis idő elteltével elindultak a kórházba. 

Judit dúlája úgy rendezte be a szülőszobát, mintha otthon lennének, hangulatlámpákat tett be, a kórházi műszereket indiai kendőkkel takarta le. Ez nagyon fontos volt ahhoz, hogy a kismama ellazuljon, és görcsök nélkül, magabiztosan vágjon neki a vajúdásnak. A kórházi személyzet és a dúla között sem volt feszültség, mert mindenki tudta, hogy a nyugodt összhang egy célt szolgál: a háborítatlan szülésélményt. Így is lett.

„…én végtelenül hálás vagyok a szülésznőmnek is és az orvosnőmnek is,

akik partnerek voltak ebben. És az az egy másik nagyon erős, bevésődött élményem, hogy ők is megélték ezt a misztériumot.” – meséli Nagy Judit.

Johanna hamar megszületett. Emőke, a dúla addig még sosem látott babát így világra jönni: csendben, tárva nyitott szemekkel érkezett, mintha már tudta volna, hogy valami odabent nincs rendben. A babát egy kis időre elvitték, az orvos is kiment már, de Judit nem volt jól. Egyedül a dúla vette észre, hogy ez több, mint a szülés után elvárható fáradtság.

Valami baj van

„És akkor egyszer csak elkezdtem elmenni, tehát hogy elvesztettem az eszméletemet…Ott kezdődött egy olyan szakasz, amikor hol magamnál voltam, hol nem, és akkor az már ott nagyon gyanús volt. Akkor megmérték a vérnyomásomat, és hihetetlenül alacsony volt.”

Kiderült, hogy Juditnak nem egy, hanem három placentája volt, melyekből kettő eltávozott, de egy feltapadt a hasfalra, és belső vérzést okozott.

„Akkor ez volt az a pillanat, amikor én a klinikai halál állapotába kerültem.

Ezt, ami akkor utána történt, én ezt mind láttam felülről…. nekem konkrét bizonyítékom van, vagy megélésem arról, hogy van test, meg van lélek, mert a test az ottmaradt azon az ágyon, csak a lélek jött ki

Láttam saját magamat is…. Amikor kiléptem, a lelkem kilépett a testemből,

de amikor csak ez az ájulás volt, nem a klinikai halál állapota, még amikor már leálltak a szerveim, mert konkrétan ez történt, hogy annyi vért vesztettem, hogy leállt a tüdőm, a vesém, minden, a vérkeringés, minden leállt.”

Judit egy furcsa helyen nyitja ki a szemét. Nem tudja, hol van, ki ő, vagy hogy milyen napot írunk. Amikor egy picit megmoccan… iszonyatos fájdalmat érez a torkában. A műszerek sípolni kezdenek, és több emberi alak sereglik az ágya köré. Ekkor jön rá, hogy a kórházban van. Amikor mesterséges kómába helyezték, akkor intubálták és ez a torkában lévő idegen érzés – ez a cső – minden apró mozdulatra éles szúrást okoz. Pánikba esik.

Az orvosi csapat úgy döntött, hogy tovább altatják még pár napig.

Nagy Judit ébredése

Amikor újra felébresztették, már vele voltak az emlékei is. Tudta, hogy mielőtt elájult és a klinikai halál állapotába került még világra hozta a kislányát. Minden vágya az volt, hogy a karjaiban tarthassa, de ez elképzelhetetlen volt. Ő az intenzíven, Johanna hét emelettel feljebb a szülészeten, ráadásul mozdulatlanul kellett feküdnie az ágyában, így csak a fölötte lévő lámpára ragasztott babafotót nézhette.

„Hála az orvosoknak és annak, hogy látták, hogy az anyatigrist nem állíthatják meg, mert hivatalosan hosszabb ideig kellett volna az intenzíven lennem, de érezték, hogy nem tudnak már ott tartani. Egy hét, egy hét után láttam a kislányomat.”

De nem az történt, amire 9 hónapig várt. Hanem valami olyan, ami nagyobb traumát okozott, mint a klinikai halál.

„Egyszerűen nem tudtam megfogni őt…

Itt sehol nem volt az az érzés, ami a várandósság alatt volt, hanem egy ilyen nagyon erős rémületre emlékszem, és láttam mindenki arcán, hogy azt várják, hogy na most majd akkor milyen boldogság lesz, és hogy egyszerűen teljesen lefagytam, tehát nem mozogtak a végtagjaim, és én ettől egyszerűen elkezdtem iszonyatosan zokogni. És akkor mondtam, hogy hogy később majd, jó?”

Az az érzés, az a kapcsolat, melyet 9 hónap alatt alakítottak ki ketten, nem jött vissza. És itt kezdődött minden, innen indult a lavina. Mivel Judit fizikai állapota sem tette lehetővé, hogy ellássa Johannát, Krisztián gondoskodott róla, amit rettenetesen nehezen élt meg. Sokáig nem is tudott beszélni erről a férjének.

A félelem

Este van. Krisztián édesdeden alszik a kanapén, Juditnak nincs szíve felkelteni, annyira ki van merülve az elmúlt hetek mindennapos éjszakázásától.

Vajon meg tudom csinálni egyedül? – viaskodik magában, de már annyiszor látta estéről estére, hogyan kell ezt csinálni, hogy úgy dönt, bevállalja. Mindent előkészít, erőtlen karjaiba veszi kisbabáját és óvatosan mosdatni kezdi.

„Ettől féltem a legjobban, hogy meg tudom e tartani és nem esik e be a vízbe –  és meg tudtam. És akkor ez egy annyira mámoros öröm volt. Csak éppen azt nem vettem észre, hogy annak a szerencsétlen gyereknek a feje, az lóg az a vízbe, mert ugye jó melegem volt, és nagyon örültem neki, hogy már ennyit bír a karom, csak a gyerek végig víz alatt volt, és szegénykém,

mire én kihúztam őt a vízből, már szilvakék volt.

Akkor arra ébredt az én drága férjem, hogy visítva üvöltök, hogy megöltem a gyerekünket. Merthogy nem. Éreztem, hogy annyira nehéz lett a gyerek… Na, megint csak az agy, vagy hogy bíznunk az ösztöneinkben. Hogy jártam elsősegély tanfolyamra a várandósságom alatt, és így jött ez. Egyébként ehhez szerintem nem kell elsősegély tanfolyamra sem járni, de azért egy jó ponton kell jó erősen és jó erősen megütni. És én így megütöttem a gyereket jó erősen ott a hátánál és kijött a víz, és akkor elkezdte kiköpködni a vizet és elkezdett visítani és élt.”

Az Egyszer Lent podcastből kiderült többek között az is, hogy milyen tragédia hatására változott meg Judit élete, és végül hogyan találta meg a saját hangját és az utat önmagához.