Kovácsovics Fruzsina története az önelfogadás nehézségeiről

Tudod-e? Így kezdődik az a vers, amit Kovácsovics Fruzsina élete legmélyebb pontján írt. Bármennyit is beszélünk róla, sosem tudhatjuk, milyen a másik bőrében létezni. A kívülről mindig életvidámnak, energikusnak, tűnő lány kiskorától kezdve szorongott a teste miatt. Jobb és rosszabb időszakok követték egymást, ám egy ponton a teste azt mondta, elég, és egy olyan állapotba taszította magát, amiből nem látott kiutat. 

Ez az epizód egy páratlanul tehetséges, okos, mély érzésű, fiatal lányról szól, akit magával sodort az élet, és csak hosszú évek munkája után tudott úgy a tükör elé állni, hogy ne bántsa magát azért, amit lát benne. Az Egyszer lent Podcast új epizódjában Kovácsovics Fruzsina történetét hallhatjátok.

Kovácsovics Fruzsina gyerekkora

Minden úgy indult, mint egy igazi mese. Nagy család, tesók, szerető szülők, minden adott volt egy tökéletes kezdéshez. A család életében aztán következett egy váltás: kiköltöztek Pest mellé egy nagy házba, így Fruzsi iskolát váltott. Ám az új élet ennél többet is hozott. Akkortájt kezdte el feltérképezni, elhelyezni magát a családban. Olyan kérdések foglalkoztatták, hogy

ki is ő, hol van az ő helye. 

Kiderült ugyanis egy elejtett megjegyzésből, hogy őt fiúnak várták. Mindenki erre készült. Már csak azért is, hiszen előtte három bátyja született. Senki nem gondolta, hogy egy kislány csöppen a családba. Meg is próbált nem is fiúsan viselkedni…

„Amikor egy gyerek nő, érik, már a hormonok egy picit elkezdenek munkálkodni, itt-ott amott azért megváltozik a tested, és akkor ehhez volt ez a fiús hajam.

És én annyira rosszul éreztem magam sokszor a bőrömben, hogy szerintem ez az egész testképzavar, ez talán onnan indult.”

A negyedikesek tornaórája van. Futás, kötélmászás, szekrényugrás, pókjárás, rákjárás. Fruzsinak könnyen mennek a feladatok, ám az igazat megvallva nagyon unja már, hogy huszadjára is ugyanazt kell csinálni. És mindezt ebben a feszülős, piros iskolai tornadresszben. Nem szereti. Minden látszik benne. Legszívesebben máshol lenne.

Főleg azután, miután a tanárnő megkérte, hogy végezze a kapott feladatot: Cipeld már oda a dagadt seggedet!

Úgy tűnt, hogy ez a mondat teljesen természetes mindenki számára. A tanárnak és a gyerekeknek is. Fruzsinál viszont mélyre ment.

Talán ez volt az első emlékezetes megjegyzés a külsejére, de korántsem az utolsó.

Hiába próbálta jelezni a környezetének, hogy ez neki fáj, ez rossz, ő ezt nem kérni, valahogy senkiben sem tudatosodott. Így Fruzsi idővel a szavait és az érzéseit megtartotta magának. Nem beszélt erről senkivel. És ez szépen lassan önmarcangoláshoz vezetett. 

Fruzsi és a kamaszkor

Szerencsére a kamaszkor jó hatással volt rá. Pár év alatt nagyot nyúlt. Magas lett. Elkezdett ugrókötelezni, és

a kis babahájas, fiús hajú lányból egy nyurga, sportos csaj lett.

A megfelelési kényszer viszont, az, hogy nem látja magát tökéletesnek, szépnek, vékonynak, nem múlt el. A sejtjeibe ivódott az elégedetlenség. Ahogy változott a teste, dolgoztak a hormonok, megjött a menstruációja is, egyre pontosabban meg tudta mondani, mit gyűlöl saját magán.

A gimnázium első éveiben sem lett jobb a helyzet. A hatodik kerületbe járt suliba, ami egy újabb nagy váltás volt ahhoz képest, amit az általános iskolában tapasztalt. Úgy érezte, egy a sok közül, egészen beleszürkült az ottani létbe. Továbbra sem volt magával kibékülve. Szorongott. És még volt egy tanára is, akitől félt. 

Suli után gyakran sietett haza. Egyik alkalommal a vonatot várva még volt pár perce, ezért vett magának egy szénsavas ásványvizet. Belekortyolt, de mintha valami láthatatlan erő hirtelen összeszorította volna a gyomrát. Alig tudott kiegyenesedni. Nagy nehezen elért a vonatig és alig várta, hogy végre hazaérjen. Ezzel kezdődött életének következő megmérettetése. 

Onnantól kezdve az evés egy kínszenvedéssé vált.

Úgy érezte, ha egy kocka csokinál többet visz be a szervezetébe, egyszerűen megőrül, olyan fájdalmai vannak. Elkezdte tehát tudatosan visszavenni az étkezéseket. Úgy érezte, végre valamit kontroll alatt tud tartani.

„Akkor azért az ijesztő volt már. Mert nyilván azt látta anyukám, hogy úristen, nem eszik semmit a gyerek, és hogy fájdalmai vannak, és akkor rögtön intézkedett is. Találtunk egy nagyon jó gasztroenterológust, aki megvizsgált, megtükrözte a gyomrom. Volt ott mindenféle finomság. És akkor ő mondta, hogy ez reflux. És akkor ott elkezdtem gyógyszert szedni, satöbbi, de akkor már az talán már addig ment, hogy azért a nem evés már nem volt akkora diszkomfort érzet. – Merthogy? –

Egész egyszerűen azért, mert ugye megszoktam, hogy nem ettem,

sőt az volt a kényelmesebb, ha nem ettem. Akkor éreztem, hogy nem fáj a gyomrom és nem kell küszködnöm.” – meséli Kovácsovics Fruzsina. 

Fruzsi fogyása

Hirtelen rengeteget fogyott. Egycsapásra a figyelem középpontjába került, mindenki megrökönyödött a soványságán, de Fruzsi ezt akkor bóknak fogta fel. Nem azt szerette volna ugyanis, hogy azt mondják, milyen jól nézel ki, hanem hogy hú, milyen vékony vagy.  

Úgy érezte, végre észrevették, iskolát is váltott, végre minden a helyére került.

Ez volt élete legboldogabb időszaka. De sose annyira, hogy teljesen elengedje ezt.

A gimnázium utolsó két évét megváltásként élte meg a korábbi időszakához képest. Látszólag úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van. Persze csak ha nem állt a tükör elé…

Kovácsovics Fruzsina – Csillag születik

Fruzsi tizenkilenc éves volt, amikor megismerte az ország a Csillag születik című televíziós tehetségkutatónak köszönhetően. A minden irányból érkező érdeklődés, a nyüzsgés, a gyorsan változó folyamatok, és

a népszerűség felerősítette benne a szorongást, a megfelelést.

Az önostorozásra hajlamos lány sokszorosan felnagyítva élte meg az utálatot és az imádatot is.  

„Folyton azt éreztem, hogy nem lehetek elég jó, nem tudom elég jól csinálni. És nagyon érdekes volt ezt megtapasztalni…”

Egy időre abba is hagyta a zenélést. Óvodapedagógusnak kezdett tanulni, gyerekekkel foglalkozott, de a szorongásait nem tudta elengedni. 

A folyamatos „nem vagyok elég” érzés a végén konkrét testi tünetekben csúcsosodott ki. 

Szaporán vert a szíve, szédült, remegett, folyamatos hányingere volt. Fizikailag nem érezte magát biztonságban a testében, mert bármikor, a nap bármely percében megjelenhettek ezek a tünetek. A teste mintha ellene fordult volna…

Arról, hogy hogyan birkózott meg a fiatal lány a nehézségekkel és az önelfogadással, az Egyszer lent podcast új epizódjában mesélt Kovácsovics Fruzsina.