Jocó bácsi: nekem pedagógusnak kellett lennem

Semmi kétség, a mindössze 35 éves Balatoni József – vagy ahogy az ország ismeri, Jocó bácsi – a legismertebb történelemtanár ma Magyarországon. Az író, médiaszemélyiség nem fél kiállni a számára fontos dolgokért, küldetésének tekinti, hogy a hazai oktatásban érjen el megújulást. De honnan jön ez a hihetetlen erő, ami benne lakozik? Miért választotta ezt a kihívásokkal teli pályát és milyen nehézségekkel kellett megküzdenie, mire elfogadta és megszerette önmagát? Történetét Lovas Rozinak, a Radnóti Miklós Színház színésznőjének mesélte el az Egyszer lent című podcastben.  

Hallgasd meg most a kapcsolódó részt!

Jocó bácsi gyermekkora

Jocó egy 1500 fős falu szélén álló házban nőtt fel, ahova a víz sem volt bekötve. Hat éves volt, amikor megszületett a kishúga. Így négyesben éltek egy szobában, olyan közelségben, hogy amikor kistestvére kimászott a kiságyából, gyakran Jocó fején trappolt keresztül.

Édesanyja bolti eladó, édesapja hentes. Mindig rengeteget dolgoztak azért, hogy ő sose érezze a nélkülözést. Anyukája varrt ruhát, kézzel készített társasjátékot. Az apukájával vágott állatot, rengeteget segített.

„Nekünk ez volt az apa fia program. Apa egész héten dolgozott, hétvégén meg magánvágásokat vállalt, hogy fenntartson bennünket.”

Jocó bácsi halálra rémül

Gyerekként sok meghatározó benyomás ér bennünket, sok élmény és emlék egy életen át velünk marad. Ez ugyanúgy igaz a jó és rossz emlékekre is. Jocó 4 éves volt, amikor játék közben halálra rémült. És ez hosszú évekre meghatározta az életét.

„Kint játszottam az udvaron és volt egy nagy játékos dobozom és abban volt egy óriási nagy pók. Belenyúltam, üvöltöttem. Azután nem szólaltam meg. Pedig nagyon szépen beszéltem. Azután minden szónál dadogtam.” – emlékezik vissza Jocó bácsi

Jocó dadogása miatt az egész családra furcsán néztek,

és innentől kezdve a fiatal fiút is megbélyegezték. Ráadásul pszichológuhoz, pszichiáterhez is járnia kellett, mert felmerült, hogy a dadogásnak köze van ahhoz, hogy bántalmazzák otthon. Pedig erről szó sem volt. Fél évbe telt, mire megállapították a dadogás valódi okát, de ez nem segített magán a problémán. A dadogás nem akart eltűnni.

A dadogás

Az iskola sok gyerek számára könyörtelen hely tud lenni. A diákok és sokszor a pedagógusok sem kímélik azokat, akik kilógnak a sorból.

Jocót is sokszor bántották az iskolában.

Pedig a kirekesztett kisfiú éles eszével kitűnt a többiek közül, színötös volt mindenből, hallás után megjegyzett mindent, így otthon már nem is kellett a tanulással foglalkoznia. Ennek ellenére folyton hallgathatta az iskolában, hogy

„Jaj, szegény, pedig olyan okos, dehát dadog, úgysem lesz belőle semmi…”

Ha már az iskolában a tanárok is így megbélyegeznek egy gyereket, akkor hosszú évek munkája kell ahhoz, hogy levakarja magáról ezt a stigmát.

„Amikor megkaptam az iskola díját nyolcadikban, akkor úgy adták át, hogy

azért kapom meg, mert úgysem fogok semmi mást elérni az életben”

– meséli Jocó bácsi, úgy, hogy azóta már szerepelt a Forbes-ban is a 30, 30 év alatti legsikeresebbek listáján…

De előfordult olyan is – ekkor 8 éves volt Jocó – hogy első lett egy iskolai szavalóversenyen, mégsem őt küldték tovább, hogy az iskolát képviselje, mert attól tartottak, hogy szégyenbe hozza az iskolát, ha szavalás közben elkezd dadogni. Jocó teljesen összetört, amikor meghallotta ezt az elképesztő indoklást.

Kilógni abból a bizonyos sorból…

Életünk során a legtöbben átéljük azt, hogy milyen érzés kilógni a sorból. Idővel megtanulunk előnyt kovácsolni a fekete bárány szerepből, de gyerekként, amikor még nem vagyunk kellően felvértezve a bántások ellen, igazán mélyre mehet egy-egy kegyetlen beszólás a környezetünktől.

„Én mindenáron be akartam illeszkedni abba a sorba.”

– említi Jocó bácsi

A gyerekek csúfoltak, hendikepes voltam. Tehát dadogtam, kitűnő tanuló voltam és dagi. Ez három olyan dolog, amivel simán lehet bárkit… A felnőttek! Mert egy gyerek nem mindig van tisztában azzal, meg ő nem gonoszságból csinálja, hanem mert piszkálni akar.

A felnőttek voltak nagyon gonoszok. Ezért mind a mai napig nagyon haragszom. Mert ezt egy gyerekkel sem lehet megtenni. Semmiféle módon.” 

Jocó bácsi végre önmaga lehet

A középiskolában Jocó számára kinyílt a világ. A jó közösségnek köszönhetően végre önmaga lehetett, a gimnáziumi évek alatt énekelni tanult, musical stúdióba járt és színházi előadásokban is szerepet kapott, mégis amikor eljött a felvételi ideje és döntenie kellett hogyan tovább, nem merte beírni a színművészeti főiskolát.

Volt azonban egy régóta dédelgetett álma, hogy pedagógus lesz.

Már elsős korában eldöntötte, hogy pedagógus lesz, nagyon menő dolognak tartotta, hogy másokat megtaníthat írni meg számolni. Kamaszként otthon a plüssállatainak mondta fel a leckét, ez egyszerre volt terápia és gyakorlás, hogy minél könnyebben tudjon beszélni mások előtt.

„Úgy szoktam megfogalmazni, hogy ez olyan, mint amikor az ember egyszer csak vallásos lesz, hogy így van valami elhívásod. És én ezt érzem a pedagógiával kapcsolatban mind a mai napig.” – mondja Jocó bácsi

A tanári pálya mellett Balatoni József élete a szereplés, ám hosszú út vezetett idáig. Erről az útról, illetve arról, hogyan kezdődtek a pánikrohamai, és milyen módszerekkel tanulta meg legyőzni ezt a betegséget, a fiatal férfi az Egyszer lent podcastben mesél el mindent. Érdemes meghallgatni!