Menü

Fejlesztő játékokkal otthon is öröm a tanulás

A játékokról a legtöbb embernek a szabadidő és a szórakozás jut eszébe, nem pedig a tanulás. Néhány új kutatás azonban megállapította, hogy bizonyos játékok a gyermekek szellemi fejlődésére is kiváló hatást gyakorolnak. Az oktató-fejlesztő játékok nemcsak a hagyományos készségek, például a matematika és az olvasás fejlesztésére alkalmasak, hanem a csapatmunka és a kitartás fontosságát is megtanítják a gyerekeknek, valamint segítenek nekik jobban megismerni az őket körülvevő világot. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen kompetenciák fejleszthetők így, valamint ajánlunk néhány konkrét játékot, amelyet mindenképpen érdemes kipróbálni.

A fejlesztő játékok tudományos háttere

Az ugróiskolától a barkochbán át az ország-városig számtalan olyan játék van, amelyet gyerekkorunkban mindannyian játszottunk, és amelyekből észrevétlenül olyan dolgokat tanultunk meg, mint a helyesírás vagy a problémamegoldás. A játékos tanulás motiválja a diákokat, így bizonyos esetekben óriási fejlődést idéznek elő.

Éppen ezért egyre több iskola és tanár építi be a játékokat a tanmenetbe, és teszik lehetővé a gyerekek számára a szórakoztató tanulást, mely során fontos készségekre és adaptív viselkedési formákra tehetnek szert. Ezt újabb és újabb tanulmányok is alátámasztják, hiszen bizonyított, hogy az oktató-fejlesztő játékok fejlesztik a memóriát és a képzelőerőt, valamint elősegítik a pozitív szocializációt.

Alapvető készségek fejlesztése

Az oktatójátékok, amelyek – talán sokak számára meglepő módon – a játszótéri játékoktól a hagyományos társasjátékokon át a modern többrésztvevős videojátékokig bezárólag bármilyen formát ölthetnek, rendkívül hatékonyan fejlesztik a legfontosabb készségeket.

Az olvasás és az írás

gyakorlására jó választás például a Bananagrams, a Boggle vagy a Scrabble (ezt egyesek Szópárbaj néven is ismerhetik) – ezekkel a játékokkal gyakorolható a szavak helyesírása, az olvasás és a csapatmunka. Junior és felnőtt változatuk is kapható, így a gyerekek életük későbbi szakaszaiban is élvezhetik majd kedvenc játékukat.

Cyberbullying: Ismerd fel a közösségi média függőség jeleit!

A matematika

terén segíthet a tanárok kedvence, a Zoombinis-sorozat, de akár egy családi Monopoly-játszma is. Ezek a 9 év felettieknek szóló játékok fejlesztik a logikát, a számolási készségeket és a kritikai gondolkodást, sőt, utóbbi még a befektetések működését is bemutatja!

A kreativitás és a problémamegoldó képesség

kibontakoztatására leginkább az olyan klasszikusok alkalmasak, mint a pasziánsz vagy a sakk, a modern játékok közül pedig a Sztorikockát érdemes kipróbálni – itt a játékosoknak egy történetet kell kitalálniuk a megadott képek alapján. Ha akarod, a játék után akár arra is megkérheted a gyerekeket, hogy

írják vagy rajzolják le a történeteket, így a kézügyességük is fejlődik.

Fejlesztő játékok: tanulságos leckék a világról

A fejlesztő játékokkal a hagyományos kompetenciák mellett a gyerekek az őket körülvevő világról is tanulhatnak – méghozzá biztonságos, veszélytelen módon. Ezek a tanulást segítő játékok gyakran keltenek különféle érzelmeket a gyerekekben – egyes tanulmányok pedig azt bizonyítják, hogy jobban emlékezünk a tanultakra, amikor érzelmeket tudunk kötni hozzájuk. Emellett azt is megmutatják, milyen fontos, hogy ne adjuk fel, ha valami nem sikerül elsőre.

A legjobb appok gyerekeknek, amikkel tanulni is lehet

A Föld Napja Alapítvány ingyenes online környezetvédelmi játékaival és a Pilisi Parkerdő erdőjáró természetismereti játékával sokat tanulhatnak a kicsik a minket körülvevő világról. A Catan Telepesei, a Torpedó és a Rizikó mind közkedvelt stratégiai játékok, amelyek megtanítják a gyerekeket a problémák új megoldásokkal való kezelésére és a kihívások leküzdésére.

Fejlesztő játékok online és offline

Érdemes kipróbálni a Tojásejtés nevű játékot vagy az Activityt is – ezeket csapatban kell játszani, így megkövetelik az együttműködést és a csapatmunkát. Az Activityt eszköz nélkül, más szabályokkal is kipróbálhatjátok. Minden játékos ír négy-öt szót cetlikre, és végig ezekkel fogtok játszani:

  • az első körben mindenki csak körülírhatja a szavakat,
  • a második körben el kell őket mutogatni,
  • a harmadik körben pedig csak egy szót szabad róluk mondani.

Ha elriasztanak az új társasjátékok árai, akkor sem kell megijedned. A gyerekkönyvtárakból ma már sok helyen helyben kipróbálható sok játék, vagy kölcsönözni is lehet őket, hogy megtaláljátok a kedvenceiteket. Nagyon sok elfoglaltsághoz pedig semmilyen eszközre sincs szükségetek.

Tény, hogy a játékok soha nem vehetik át teljes mértékben az iskolai tanulás helyét, azonban az is egyértelmű, hogy tökéletesen kiegészítik az egyéb különböző tanulási módokat – az oktatójátékokkal szórakoztató a tanulás, így

a gyerekek szinte észrevétlenül sajátíthatnak el új készségeket, és biztosan nem fognak unatkozni sem!


Gondoskodj gyermeked boldog és sikeres jövőjéről nagyszerű, kortól független tippjeinkkel és trükkjeinkkel:

Mindfulness gyakorlatok szülőknek és gyerekeknek

Hogyan neveljük környezettudatosságra a gyereket?

Cyberbullying: Így óvd gyermekeid biztonságát az interneten

Kapcsolódó cikkek

Ingyenes pénzügyi kisokos — légy te is tudatos!

 

Ingyenes pénzügyi kisokos — légy te is tudatos!