Menü

A biztonságos motorozás alapjai: jó tanácsok kezdőknek

A motorozás páratlanul izgalmas és felszabadító élmény, ezért évről-évre egyre többeket vonz, a gyakorlott motorosok pedig a tél elmúltával alig várják, hogy újra nyeregbe pattanhassanak. Az viszont vitathatatlan, hogy ez az élvezet komoly rizikókat rejt magában, így a motorozás veszélyeiről sem szabad megfeledkeznünk – hiszen minden helyzetben fő a biztonság. A legrutinosabb motoros sem feledkezhet meg arról, mik a biztonságos motorozás alapjai, de az alábbiakban elsősorban kezdő motorosoknak szeretnénk segíteni azzal, hogy összegyűjtjük a legfontosabb tudnivalókat.

A motorozás alapjai

A veszélyek elkerüléséhez a legfontosabb az, hogy a sofőr elsajátítsa a kellő elméleti és gyakorlati tudást. Természetesen kell egy jól működő motorkerékpár, a szükséges felszerelések, és az előkészületek körültekintő elvégzése is ahhoz, hogy szabályos és gondtalan lehessen a száguldás. Lássuk, mik ezek!

Melyek a kötelező dokumentumok és felszerelések motorozáshoz?

2023 januárjától már nem szükséges magunknál tartani a jogosítványt és forgalmi engedélyt, amikor közlekedünk, de fontos, hogy csak akkor induljunk útnak, ha ezek a dokumentumok érvényesek.

A motorok nem nyújtanak olyan fizikai védelmet, mint az autók, hiszen a rajta ülő sokkal védtelenebb, mint egy gépkocsi sofőrje. Ezért elengedhetetlen, hogy motoros pályafutásod kezetén gondoskodj a megfelelő védőfelszerelések beszerzéséről, és mindig csak azokat viselve indulj útnak.

A legfontosabb a jó minőségű bukósisak, hiszen esésnél ez tudja megóvni a koponyát egy komoly sérüléstől. Kiválasztásánál sose az esztétika legyen a fő szempont, hanem az, hogy a szabványoknak megfelelő legyen és jól illeszkedjen a fejünkre. Ezért a sisak vásárlásakor érdemes személyesen tanácsot kérni és üzletben próbálni internetes rendelés helyett.

A motoros dzseki és a motoros nadrág is a védőfelszerelés fontos része, ezt sem divatból hordják a motorosok. Ebből is jó minőségűt válasszunk, ami több méteres csúszás esetén sem ég át, és keményített protektorokkal van ellátva a könyök, a váll, a gerinc, a mellkas, valamint a térd területén.

Gerincvédő használata is javasolt, ami általában egy külön kapható protektor. Ez azért hasznos, mert ha esel vagy ütközöl, ez mereven tartja a gerincet. Ne hagyd védtelenül a kezed és a lábad sem: a biztonságos motorozáshoz elengedhetetlen a motoros csizma és kesztyű is. Ezek nélkül sose induljunk motorozni!

Tetszik ez a cikk?

Kattints és böngéssz további tartalmaink között!

Miket ellenőrizzünk hosszabb túrák vagy a tavaszi első indulás előtt?

A vizsgára alaposan megtanulják a leendő motorosok, hogy indulás előtt hogyan kell ellenőrizni a motor állapotát. Ezt az átnézést minden alkalommal el kell végezni, hiszen ennek elhagyása komoly veszélyforrás lehet.

Először is nézd meg a gumik nyomását, hiszen sem a túl a lapos gumik, sem a túlzottan felfújt gumik nem biztosítanak megfelelő úttartást. A fékek ellenőrzése szintén hozzátartozik az indulás előtti teendőkhöz. A kormány hibátlansága is elengedhetetlen fontosságú, ezért ilyenkor érdemes egyszer jobbra és balra forgatni a kormányművet, hogy rendben működik-e. 

Hosszabb túra előtt mindig gondoskodj róla, hogy a gumi és a fékek egészen a végéig jó állapotban legyenek, hiszen nincs kellemetlenebb, mint mikor egy régen várt út során kell gumit vagy fékpofát cseréltetni.

Ahhoz, hogy mindig magabiztosan indulhass útnak, biztosnak kell lenned abban, hogy jó a motor műszaki állapota, hiszen ha menet közben történik meghibásodás, az akár balesetet is okozhat. Ezért fontos, hogy időről időre szerelővel nézessük át a motort, és ha bármi rendellenességet tapasztalunk, akkor haladéktalanul vigyük szakemberhez.

Motoros biztosítás

A száguldás élménye csak úgy lehet teljes, ha vigyázunk magunkra és motorunkra.  Akik számára fontos járművük maximális biztonsága, és lopás, törés vagy elemi kár esetén szeretnének hatékony és gyors segítséget, érdemes lehet biztosítást kötni a motorra. Ebben nyújt segítséget a Generali motor casco.

    Érdekel a biztosítás?

    Segítünk!

    Hozzájárulok a fent megadott személyes adataimnak direkt marketing célú kezeléséhez. Kijelentem, hogy hozzájárulásomat önkéntesen, az Adatkezelési tájékoztató - különösen annak a közvetlen üzletszerzési célú adatkezelésekre vonatkozó pontja - szerinti megfelelő tájékoztatás birtokában tettem meg.

    Biztonságos motorozás: mik a motorozás veszélyei és hogyan motorozz biztonságosan? 

    Ahhoz, hogy a motorozás felhőtlen legyen, a motorosnak ismernie kell a biztonságos vezetés határait, és azokat nem szabad túllépnie, hiszen a felelőtlen, vakmerő motorosok komoly baleseteket okozhatnak. Lássuk, mik azok a tényezők, amiket mindenképpen figyelembe kell vennünk, hogy mindig épségben célba érhessünk.

    Terepviszonyok

    Sok más tényező mellett a terepviszonyok nagyban meghatározzák a motorozás biztonságát. Fontos, hogy tájékozódj, mi vár rád útközben, és mindig figyeld a jelzéseket, táblákat, amik előre mutatják a kanyarokat, vasúti átjárókat stb. Ahhoz, hogy mindenféle, akár csúszósabb terepen is biztonsággal motorozz, jól be kell gyakorolnod a legfontosabb vezetéstechnikai alapokat. Ezek a kanyarodás kis sugarú körön, emelkedőn és lejtőn is, kanyarodás nagy sebességgel, vészfékezés és előzés. Sose közúton gyakorolj, inkább iratkozz be például egy vezetéstechnikai képzésre, ahol van erre lehetőség.

    Út minősége

    Az út minősége is fontos szempont. Ezt sokszor előre nem is ismerjük pontosan, hiszen bármikor kerülhet az útra sár, kőzúzalék, vagy jöhet egy váratlan kátyú. Ezért fontos, hogy mindig légy éber, és ismerd fel a veszélyre utaló jeleket, hiszen egy hirtelen fékezés nagyon rizikós lehet.

    Időjárási körülmények 

    Az időjárás nagyban befolyásolja az útbiztonságot. Mindig az időjárási viszonyoknak megfelelően vezess, hogy elkerüld a veszélyes helyzeteket. Esőben például az út csúszósabb és a látási viszonyok is kedvezőtlenebbek, valamint gyakran lehet sár az úton. A vizes útburkolat szinte olyan, mint a jég, a fék máshogy viselkedhet rajta. Melegben pedig az aszfalt szuroktartalmú részei megolvadnak, ami csúszik. Extrém vagy szokatlan időjárási körülmény esetén biztonságosabb nem gyorsan menni.

    Más motorosok és közlekedők

    Motorozás közben mások biztonságára, manővereire és reakcióira is oda kell figyelni. Akár te hajtod végre, akár más, egy váratlan manőver komoly veszéllyel járhat. Ilyen például a vészfékezés és a hirtelen kanyarodás.

    Az utakon mindig vannak olyanok, akik kevésbé rutinosak, és nincsenek hozzászokva a motorosok felbukkanásához. Ügyelj rá, hogy az autósok mindig lássanak téged! A legfontosabb minden esetben az éberség és a KRESZ maximális betartása. 

    Biztonságos motorozás: védőfelszerelések

    Fentebb tárgyaltuk, milyen védőfelszerelések beszerzése elengedhetetlen kezdő motorosként. Az, hogy mi van rajtad motorozás közben, szintén fontos a testi épséged érdekében – még akkor is, ha álló helyzetben esel el, ami a leggyakoribb eset. Ilyenkor általában a kezed és a lábad van a legnagyobb veszélyben. Ezekben a helyzetekben a kesztyű és a csizma tud védelmet biztosítani. Ha menet közben történik az esés, a bőrruha adja a legnagyobb védelmet.

    A motoros tudása

    Ahogy már említettük, fontos a rutin, az alapok begyakorlása. Ebben lehetnek segítségedre a vezetéstechnikai tréningek.

    A motoros fizikai és szellemi állapota

    Ahhoz, hogy megfelelően vezess, kell a jó fizikai és szellemi állapot. Mindkettő fontos ahhoz, hogy gyors legyen a reakcióidőd, és helyesen tudd megítélni az egyes közlekedési helyzeteket. Idegesen, feszülten, kimerülten ne indulj útnak, mert ezzel magadat és másokat is veszélyeztetsz.

    Lehet, hogy már kezdő motorosként arról ábrándozol, milyen lesz majd egykerekezve kilőni a zöldnél, és hogyan fogod kerülgetni a kocsikat, de a motorozás csak úgy lehet valódi élmény, ha mindig a saját és mások biztonságát tartod szem előtt.

    Kapcsolódó cikkek

    Ingyenes pénzügyi kisokos — légy te is tudatos!

     

    Ingyenes pénzügyi kisokos — légy te is tudatos!