Kőváry Anett története: hogyan dolgozzuk fel a veszteségeket

Kőváry Anett a kétezres évek első évtizedének egyik legismertebb rádiósa. Kislánykorától erre készült, tehetséges volt, rengeteget dolgozott, több mint egy évtizedig a csúcson is járt a karrierjében.  Egy váratlan kirúgás és ezzel párhuzamosan az, hogy teherbe esett, fenekestül felforgatta az életét. Kőváry Anett története arról szól, hogy a veszteségeinket nem elnyomni kell, hanem megélni és feldolgozni. Hogy a szülés utáni depresszió, a karrier elvesztése, és a veszteségek közepette is lehet kapaszkodót találni – akár egy új hivatásban, akár egy új szemléletben. 

Ez Kőváry Anett története az Egyszer lent podcast új epizódjában. 

Hallgasd meg a kapcsolódó részt!

Kőváry Anett fiatalkora

Sárospatakon járunk, a kilencvenes évek végén. A kamasz Anett egy festékboltban dolgozik nyári munkán. Ha épp szünete van, a raktárban, a felgöngyölt linóleumon kuporogva rádiót hallgat. Bochkor Gábort, Boros Lajost és Gombos Edinát figyeli, közben arról álmodozik, hogyha nagy lesz, ő is rádiózni fog.

„Az égegyadta világon semmi esély nem volt rá, hogy én onnan majd ezt megvalósítom. De én láttam magam előtt ezt. Én hittem, én éreztem. Kitaláltam, hogy ez hogyan fog majd kinézni, amikor ebben benne leszek.”

Anett a kamaszok megkérdőjelezhetetlen elszántságával vetette bele magát a tanulásba, később az egyetemen kommunikáció szakot végzett. Az egyetem mellett már két helyen is hírszerkesztőként dolgozott, közben beszédtanárhoz járt, hogyha kap egy lehetőséget tévés bemondóként, a legtökéletesebben beszéljen.

„Én biztos voltam abban, hogy ez majd be fog következni. Akkor én már úgy akartam oda kerülni, hogy ez már ne legyen akadály, hogy a legjobb legyek.”

Anett álmai valóra válnak

Mindent az álmának rendelt alá és meg is valósította. Hírszerkesztőként megszámlálhatatlan alkalommal hangzott el a szájából: Kőváry Anett vagyok.

„Elképesztően arrogáns és idegesítő voltam akkor. De mentségemre szóljon, hogy nagyon megszállott voltam. Az volt az elképzelésem, hogy én híradózni fogok, vagy ha az nem jön össze, akkor a reggeli rádióműsor hírszerkesztője.

A szemellenzőt felcsaptam és mentem.”

Anett az anyukájával sétál a Citadellánál. Tél van, esik a hó, közelednek az ünnepek. A karácsonyi menüről beszélgetnek, mikor Anett telefonja megcsörren. A főnöke, a rádió hírszerkesztője hívja: holnaptól ő lesz Sebestyén Balázsék mellett a reggeli hírszerkesztő. Anettnek elakad a lélegzete.

„Én nagyon izgultam. Nagyon be voltam tojva, hogy ez a kis vidéki lány, hogy akkor mégiscsak egy országos rádió reggeli műsora, Balázsék…meg hogy az álmom..meg a minden..”

Egyik napról a másikra a reggeli műsor nélkülözhetetlen tagja lett, egy ország ébredt vele és Balázsékkal. A csúcsra került. Elérte az álmát, rádiós lett. Közben hobbiból autó versenyzett, utazott, barátok, bulik, fesztiválok. Úgy tűnt, minden tökéletes.

„Bennem az fel sem merült, hogy én esetleg pótolható vagyok, hogy engem onnan bármilyen módon kiemelhetnek vagy ennek bármilyen módon vége lehet.”

Kőváry Anett élete fenekestül felfordul

2013. január 31-én, a 10 órás hírek után azonban minden megváltozott.

Anett reggel beér a rádióba. Egy kollégájának megígéri, hogy hoz majd sült kolbászt, ami a stáb közös kedvenc reggelije. Megreggeliznek, majd elmondja a 10 órás híreket. Ahogy kilép a stúdióból, a főnöke a szerkesztőségi szobába hívja. Anett itt már sejt valamit.

Strukturális változásokra hivatkozva kirúgják. Összepakolja a cuccait, és ahogy elindul kifelé az épületből, még látja a kollégái lesütött szemeit. Mindenki tudta, hogy el fogják bocsátani, kivéve őt. Anett ekkor már 9 hetes terhes. 

Anett várandós lesz

Nem sokkal korábban, január másodikán tudta meg, hogy várandós, és fogalma sem volt, mit csináljon. Kétségbeesésében az is megfordult a fejében, hogy nem tartja meg a gyereket, mert képtelen lesz felnevelni, hiszen semmit sem tudott az anyaságról és a gyereknevelésről. Túl fiatalnak, túlságosan éretlennek és felkészületlennek érezte magát ehhez a feladathoz. Addig pörgős élete volt, amit imádott és élvezett.

„Erről azért nehéz beszélni, mert lehet, hogy ezt a beszélgetést majd a lányom is meg fogja egyszer hallgatni… Én borzasztóan kétségbe estem. Például a gyerekvállalással kapcsolatban és ez szerintem nagyon fontos, hogyha majd fogunk beszélni a szülés utáni depresszióról, nagyon ritkán hangzik el, hogy

maga a teherbe esés is egy gyászfolyamat, hiszen az addigi énem megszűnik létezni.

Független, szabad, párkapcsolatban lévő nőből egy felelősségteljes anyává kellett volna váljak. Nekem lövésem nem volt, hogy én ott nyugodtan lehetek szomorú.”

A várakozás

Anettre nagyon üres napok vártak. Gyereke apja külföldön dolgozott, a szülei vidéken voltak, a barátai élték a saját életüket, ő pedig ott volt egyedül és nem tudta, mibe kapaszkodhatna. Mindig csak az adott napot próbálta túlélni: “jó, ha ez lement, akkor lássuk meg a másnapot.”

Később ez átfordult egyfajta várakozásba. A változás egyre izgalmasabb lett: ahogy alakult a teste, ahogy nőtt a baba, az első rúgások, aztán a vizsgálatok, majd a babaszoba berendezése és a babaruha vásárlások.

Mégis azt érezte, hogy nem tud jelen lenni teljesen, mert ott volt a vesztesége, a fájdalma, és az elképesztő félelme az anyaságtól:

Úristen, hogyan fogom én ezt megoldani?”

Ez a kettős érzés végig benne dolgozott és nem tudta, hogy a gyász azt is jelentheti, hogy a vágyott jövőt is el kell engednie. Mintha egy fátyol borult volna a mindennapokra. Meglátta a szép pillanatokat, de nem tudott 100%-ig belehelyezkedni. Ahogy haladt előre a terhességben, a teste változásával fizikailag is egyre nagyobb kihívásokkal szembesült.

Nem készültek róla terhesfotók, nem kötötte át a hasát masnival, nem hordott kigombolt fehér inget, hogy látsszon a pocakja, csak szeretett volna túllenni az egészen. A szülés végül könnyű volt, nagyon rövid vajúdás után megérkezett Olívia, ám a legvégén fellépett egy komplikáció, és a kislány nem sírt fel azonnal.

Megérkezik Olívia

Anett a szülőszobában fekszik. Furcsa érzés, mintha kívülről látná magát. Ráteszik a kislányát, gyönyörű baba, azonban észreveszi, hogy nem sír. Ordítani kezd, hogy a baba csendben van, mire az orvosok elveszik tőle Olíviát, és gyorsan lélegeztetni kezdik. Ahogy Anett elfordítja a fejét, csak annyit lát, hogy rengetegen hajolnak a kislány fölé.

Nem eshet baja a gyerekemnek, nem történhet meg, még egy veszteséget nem bírok ki, ez nem igaz”

– ismételgeti magában, de nem sokkal később megnyugtató sírás harsan fel a szobában: Olíviával minden rendben.

„És akkor rám rakták. Úristen, gyönyörű! Nagyon-nagyon szép volt! Sajnos az aranyórát emiatt a komplikáció miatt nem tudtuk együtt tölteni. Ugye azt mondják, hogy a születés utáni 60 percet együtt kell tölteni az anyának a babával, hogy a biztonságérzet meglegyen a picinek. Hát őt el kellett, hogy vigyék inkubátorba.”

Két éjszakát töltöttek a kórházban, ami borzalmas emlékként maradt meg benne.

Az első hetek otthon meglepően simán mentek. Bár a párja továbbra is külföldön dolgozott, Anett szülei néhány napra felutaztak, hogy segítsenek neki. Olívia pedig szinte állandóan aludt, négyóránként felkelt enni, álomgyerek volt.

Hogy próbálja tartani a kontrollt, szigorú napirendet alakított ki, percre pontosan betáblázta a napot, a szoptatást, a pelenkacserét, még a játékidőt is. 

„Nekem minden napom erről szólt, a legtökéletesebben akartam csinálni, és ez volt a borzasztó nagy probléma.

Nem adtam teret a belső hangomnak, semmiféle anyai ösztönt nem voltam hajlandó meghallani.”

Szülés utáni depresszió

Hónapok telnek el így, és Anett egyre mélyebbre csúszik a gödörben. Közben Olívia szépen fejlődik. Mászni kezd, majd feláll, egyre kíváncsibb az őt körülvevő világra, megteszi az első lépéseket. Anett viszont már szinte semminek sem tud örülni. Folytonos szorongásban, ugrásra készen áll, hogy mikor ront el valamit. Fórumokat olvas, hátha talál bármi épkézláb információt, de annyian írnak annyifélét, hogy teljesen összezavarodik. Csak azt várja, hogy este legyen és lefekhessen, de nem pihentető az alvás sem.

A párja és a szülei nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, megértés helyett csak azt erősítették benne, hogy nem szabad így éreznie. Anetten nem segítettek a támogatónak szánt közhelyek: nyugi, sokan szültek már, más is kibírta, nem olyan vészes ez, majd kialakul…

Az Egyszer lent podcast új epizódjából kiderül, hogyan sodorta mélypontra Anettet a szülés utáni depresszió, miután hónapokon át nem látott örömet az anyaságban. Hogyan jött el az a pillanat, amikor ráeszmélt, hogy segítségre van szüksége? És miért vált számára sorsfordítóvá a jóga, ami végül egy teljesen új életutat nyitott meg előtte.