Szilágyi Áron olimpikon mélységekről és magasságokról mesélt

Szilágyi Áron történetét sokan ismerik, vagyis inkább ismerni vélik. Ő az, akinek évtizedek óta szurkolunk a páston, látjuk legnagyobb sikereit, néha pedig azt is, amikor a verseny nagyon nem sikerül. Azt, hogy ilyenkor mi történik, és milyen küzdelmek zajlanak a háttérben, csak azok tudják, akik valóban mellette állnak. Az Egyszer lent podcast új epizódjában Szilágyi Áronnal és Faludi Viktóriával, a sportoló pszichológusával Kerekes Vica beszélgetett.

Hallgasd meg a kapcsolódó részt!

Szilágyi Áron és a lelki segítség fontossága

Szilágyi Áron 21 éves korára az egyik legígéretesebb magyar kardvívónak számított. Számos hazai és nemzetközi versenyen mutatta meg tehetségét, csapatban már világbajnok volt, és második olimpiájára készült. Mégis úgy érezte, vannak olyan kihívások, amelyekkel edzőjével együtt sem tudnak megbirkózni.

Ekkor jelent meg Áron életében Faludi Viktória, aki élete első pszichológusa lett, és mentális segítőként azóta is mellette áll.

„Ingadozó volt a teljesítményem, sokszor váratlanul jött rám akár a teljesítményszorongás.

Voltak olyan szituációk, amiket nehezen kezeltem versenyhelyzetekben, és akkor összekötöttek Vikivel, illetve akkor egy másik mentális felkészítővel is, Dr. Kárpáti Róberttel, és ők elkezdtek szépen rajtam dolgozni…. Úgy voltam vele, hogy persze, elmondom mire vagytok kíváncsiak, kezdjünk el dolgozni. Én általában inkább projektalapon szeretem megközelíteni az ilyen kapcsolatokat is, de aztán rá kellett döbbennem, hogy itt viszont tényleg egy mélyebb emberi kapcsolat kialakítására vetemedtünk mi.”

Áron és Viki 15 éves együttműködése

„Én a vívó szövetségnél talán annyi ideje dolgozom, ahány éve vagyok Áronnal vagy Áron mellett. Nekem alapvetően nem is az a fontos, hogy ki mivel foglalkozik, hanem az a fontos, hogy ő milyen. És aztán az, hogy ez egy kapcsolat lesz és ilyen hosszú.

Ez nyilván nem csak rajtam múlik, hanem a másik felen is, hogy bízik bennem, hogy el tudja fogadni azt a stílust.

Tudunk együtt vibrálni, rezegni, és hát ez úgy tűnik, hogy így van. Jó pár éve”

– teszi hozzá Faludi Viktória.

A szakember szerint először soha nem lehet tudni, hogy mennyire tud majd megbízni benne valaki, hogy mennyire tudja elfogadni a stílusát, mennyire tud együtt rezdülni vele. 15 év után az már egyértelmű, hogy Áron és Viki között mindez remekül működött, pedig kapcsolatuk eleje nem indult egyszerűen. A vívó ugyanis nem nyílt meg könnyen.

„Nyilván az elején nagyon nehéz. Én azért arra emlékszem, és talán nem titok, hogy hogy jó pár alkalommal mondtam is Áronnak, hogy ez nem egy interjú, és hogy ez sokszor előfordult. Szerintem máig csodálkozol, amikor megkérdezem, hogy vagy, és hogy erre valójában mit kell válaszolni. Az ugye az egy tanulás, hogy tényleg mit kell válaszolni, mert engem nem a tények érdekelnek, hanem a lelki lenyomat” – mondja Viktória.

Amikor egyre nőnek az elvárások

A közös munka szinte alig kezdődött el, máris jött az első olimpiai arany Londonban. Egy ország kezdett rajongani a fiatal vívóért, és természetesen mindenki várta a folytatást, az újabb győzelmeket a világversenyeken. Ez pedig egyre hatalmasabb terhet és felelősséget jelentett a sportolónak.

„A siker is egy nagyon nagy lelki válság… Ott lesz egy nagyon erős célképzet, ott lesz egy nagyon erős beszűkülés. Nyilván az időben, ahogy előre megyünk az olimpiához vagy bármilyen versenyhez közeledve, megtörténik ez a beszűkülés, de én igyekszem mindig az összes paciensemmel, ha sportoló, ha nem, azt gyakorolni, hogy

az identitás ne csak egyféle dologra épüljön, mert akkor összedől.

Aki teljesítmény orientált, ott azért már nagyon nehezen tudjuk elkülöníteni azt is, hogy ez megfelelés, megfelelés magának, megfelelés a környezetnek is. Áron is úgy működik, hogy mindenkinek meg kell mutatni, hogy az a felkészítő csapat nem hiába dolgozott, a világnak, a magyaroknak, szóval hogy ez mind mind benne…” – meséli a szakértő.

Áron nem titkolja, hogy egy-egy verseny, főleg egy nemzetközi megmérettetés előtt leginkább bezárkózna az edzőterembe, és ha tehetné, senkivel sem beszélne. Ám azt is tudja, hogy ez kontraproduktív tud lenni, és visszaüthet.

Töltődés a verseny előtt

„Próbálok ilyenkor azért mindig egy kicsit ember is maradni. A feleségemmel, Bettivel van egy jó szokásunk. Ezt olimpia előtt szoktuk csinálni: egy hétvégén egy napot kiveszünk a verseny előtti utolsó vagy az utazás előtti utolsó szombatot általában, és akkor elmegyünk valamilyen vizes helyre, legyen egy strand vagy valami medencés hely.

Vacsorázunk egyet, és nem beszélünk a vívásról, nem beszélünk a közelgő versenyről, és ez kicsit fel szokott tölteni. De hát ez folyamatosan, napról napra feladatom, hogy ne szűküljek be, és ne csak a feladatra összpontosítsak. Persze elsősorban arra, de azért emberek vagyunk, és nem lehet úgy működni, hogy minden mást kizárunk az életünkből és robot üzemmódba kapcsolunk, mert az nem fenntartható.” – mondta Szilágyi Áron. 

Az összpontosítás és a rengeteg befektetett munka természetesen nem maradt eredménytelenül, 2016-ban Áron már kétszeres egyéni aranyérmesként tért haza Rióból. Újabb versenyek és győzelmek következtek, de valami még nagyon hiányzott: itthon, saját pályán felérni a világ csúcsára.

Szilágyi Áron budapesti tervei

„Az történt, hogy 2019-ben mi, azaz Budapest rendezte a vívó világbajnokságot, és én addig nem nyertem egyéni világbajnokságot, pedig már kétszeres olimpiai bajnoknak, Európa bajnoknak is mondhattam magam.

Jött a vb, és valahogy az volt bennem…hogy ez így van megírva, hogy nekem Budapesten kell VB-t nyernem.

Tehát ilyen ezoterikus gondolataim lettek, hogy nekem a Jóisten ezt a VB-t szánta, hogy itt állhatok fel a dobogó tetejére először, és ez teljesen hatalmába kerített, és az egész felkészülésem erről szólt.”

„Minden teljesen rendben zajlott…, és…azt éreztem, hogy a felkészülés úgy sikerült, ahogy szerettem volna… Az első asszó…olyan döcögősen ment. Egy hongkongi ellenfelet vertem két vagy három tussal. Végül is jóval szűkösebb győzelem volt ez, mint amit a papírforma előrevetített. Akkor éreztem, hogy de még akkor is azt mondtam magamban, hogy jól van, picit döcögős volt az eleje, szokott ez így lenni az első asszóban. Semmi gond, majd szépen építkezem, majd jönnek az akciók. Akkor még ezt így elmismásoltam, vagy elhessegettem ezeket a gondolatokat

Tényleg van olyan, hogy világkupán, hogy az első, sőt még a második asszóm is olyan rozsdás.

Aztán szépen magamra találok és megnyerem a versenyt. Szép és jó vívással, amivel én is, magam is elégedett tudok lenni. De hát itt nem ez történt, hanem tulajdonképpen ez folytatódott… Amikor jól megy a vívás, akkor úgy érzem, hogy mindent kontroll alatt tartok, lelassul az idő, mindenre van időm megcsinálni, előkészíteni az akcióimat. Látom, hogy mi történik a páston, jól tudok reagálni, ezeket szoktam érezni. Ehelyett itt azt éreztem, hogy villanások vannak, kinézek a közönségre. Hú, rengetegen vannak,

hú itt az ellenfelem hú de távol van, biztos, hogy ekkora szokott lenni ez a pást?

Tehát hogy egy ilyen szokatlan, kellemetlen érzések jöttek rám, ami felett nem tudtam úrrá lenni.”

A kudarc feldolgozása

Viki kényelmetlenül fészkelődik, a mellette ülő néző annyira lengeti a zászlót, hogy szinte fejbe veri. Hatalmas a zaj, az emberek kiabálása és a sípok, dudák hangja egybefolyik, miközben szinte kétségbeesetten próbál koncentrálni a páston álló alakra, aki épp lehajtja a fejét.

„Valami baj van. Valami baj van Áronnal.”

Egyre erősebb a tehetetlenség érzése, Viki fejében zakatolnak az elmúlt hónapok emlékei. Újra és újra végigpörgeti a közös találkozásokat, a beszélgetéseket, hátha eszébe jut valami, amit elnézett, amit nem hallott meg, ami felelős lehet ezekért a percekért. De nincs semmi. „Pedig valamit biztosan elrontottam.”

Áron elmeséli, végül is az egyéni táblán a 32 között szenvedett vereséget egy japán ellenféltől. „Nemhogy aranyérmes nem lettem, hanem nagyon messze voltam attól, hogy egyáltalán küzdhessek érte.”

Áronnak és Vikinek időbe telt feldolgozni a történteket, ebben pedig sokat segített az olimpikonnak a családja és az utazás. Kilépjen kicsit a vívás és élsport buborékjából és rádöbbenjen, hogy van élet a világbajnokságon túl is.

Az Egyszer lent podcast új epizódjában többek között a történtek feldolgozásáról, a közös munkáról is szó esik, illetve arról, hogyan került ismét nehéz helyzetbe Áron egy olyan versenyen, ahol mindenki aranyat remélt, sőt várt tőle, hogy hogyan tudott utána, és egy műtétet követően talpra állni.