Dés László vallomása mélységekről és magasságokról

Dés László neve ma már megkerülhetetlen a magyar zene- és színháztörténetben. Élő legenda, a szakma legrangosabb díjaival kitüntetett, hihetetlenül termékeny, kreatív művész, akinek olyan musical sikerek fűződnek a nevéhez, mint a Valahol Európában, A Dzsungel könyve és a Pál utcai fiúk. Számos slágert írt, több nemzedék számára örök emlékűek a Szerelem első vérig és a Nagy utazás c. filmekhez írt dallamai. Előadóművészként bejárta a világ színpadait, és a legnagyobb hazai sztárok tolmácsolták dalait a közönség számára. Noha alkotói ereje és csillaga sohasem fakult meg, őt is számos nehézség és kudarc kísérte élete során.  Az Egyszer lent ezen rendhagyó epizódja egy olyan bölcs és örök kreatív emberről szól, aki a szakmája iránti lángoló szenvedélyének és tudatos, bátor életfelfogásának köszönhetően a válságos időszakokból is sikert tudott kovácsolni. Ez Dés László története.

Hallgasd meg a kapcsolódó részt!

Dés László megjelenése

A fiatal, pályakezdő zenész, Dés László üstökösként robbant be a 70-es évek underground zenei világába. A Kádár-korszak idején a jazz és a rock a nyugatról ideszivárgó szabadság és élni akarás ígéretét hordozta, ami nem csengett össze a szocialista ideológiával. A három T – a támogatott, tűrt és tiltott besorolás idején ez a zenei stílus a tűrt kategóriájába esett, de az ifjú szaxofonost ez sem tántoríthatta el, hogy legnagyobb szenvedélyének, a zenének hódoljon.

Még zeneakadémiai hallgató volt, amikor jött egy fantasztikus lehetőség, meghívást kapott az Interbrass zenekarba, akikkel vasárnap esténként telt házas koncerteket adtak a Marczibányi téri jazz-klubban.

„Húszéves voltam, 74-ben második éves jazztan szakos hallgató szaxofon szakon.

Akkor én már pénzt kaptam azért, hogy játszom, és hát ez egy óriási dolog volt.

Meg egyáltalán óriási dolog volt, hogy egy kvázi profi jazz zenekarban játszhatom nagyon jó muzsikusokkal, fiatalokkal. Gyakorlatilag annyi idősek voltunk, mint a közönségünk, vagy alig egy két évvel idősebbek. Ez soha vissza nem térő alkalom és lehetőség az ember életében, mert aztán egyre múlik az idő, és a közönség valahogy egyre fiatalodik, mi meg egyre öregedünk és együtt tanultuk a műfajt.”

Izgalmas, pezsgő időszak volt ez a jazz szakos László számára, aki hamarosan sikeresen lediplomázott és a zeneakadémia elvégzése után egy olyan lehetőséggel találta szembe magát, amiről egy akkori fiatal zenész csak álmodhatott.

Dés László pályája meseszerűen indul

„Ebben az időszakban nekem tulajdonképpen csodálatosan indult a pályám. Tényleg valami meseszerűen. 76-ban volt a diplomakoncertem, szintén a Marczibányi téren. Fönn a nagyteremben, a színházteremben. És akkor ott a végzős jazz tanszakos diákok zenekarral adtak elő dolgokat. Játszottunk is, és hát az volt a vizsga tulajdonképpen. És akkor én lejátszottam a magamét egy arra az alkalomra összeállított zenekarral és egy arra az alkalomra kitalált zenei világgal, akkor közvetlen utána

odajött hozzám Kőszegi Imre, aki akkor már egy Európa szerte híres jazzdobos volt

és jegyzett, komoly hírnévvel rendelkező jazzdobos, és azt mondta nekem, hogy Laci, szeretnélek elhívni a zenekaromba. Ez volt 76 májusában, és akkor hát én ott csak egy sóbálvánnyá meredve álltam, mert nem akartam elhinni.”

A felkérésben nem csak az volt vonzó, hogy így az ország legjobb zenészeivel játszhatott, de a zenekar számos külföldi fellépésre is elő volt jegyezve: Nyugat- Németország, Párizs, San Sebastian.

Egy fantasztikus lehetőség

Ez egy olyan mesébe illő lehetőség volt tanulásra, pénzkeresésre, utazásra és tapasztalatszerzésre, ami egy magyar fiatal számára a hetvenes években elképzelhetetlen volt. Emellett óriási szakmai kihívás, de László nemcsak hogy megugrotta a lécet, jócskán túl is teljesítette az elvárásokat. A San Sebastian-i Jazz Fesztiválon való fellépése olyan jól sikerült, hogy elhozta a legjobb szólista díját. Ez a díj nem kis nemzetközi elismerés volt és még pénzjutalommal is járt.

Tökéletes kezdés, önfeledt, boldog idők. És akkor egyszer csak őt is utoléri, ami sok fiatal pályatársát is.

Megérkezik a behívója. A lehető legrosszabb időben, hiszen a 24 éves László meglovagolva a kezdeti sikert, épp családot alapítana. A felesége terhes, ráadásul nincs lakásuk. A katonai zsold nem nagy összeg, de a törvény elől kitérni túl veszélyes lett volna, hiszen tudja, hogy az állam nem bánik kesztyűs kézzel azokkal, akik valamilyen egészségügyi indokkal bújnak ki a kötelező szolgálat alól. Az embert próbáló időszakban László bátyja siet a segítségükre, aki azt is vállalja, hogy visszaköltözik a szüleikhez, hogy öccse várandós felesége a szobájában lakhasson.

Nehéz kezdet

Az első év pokoli nehéz volt. Nem láthatta a nőt, akit szeret, és nem zenélhetett, nem kereshetett pénzt, hogy gondoskodjon a családjáról. A nyüzsgő, zenével és utazásokkal teli idők véget értek. A játékos, vibráló jazz futamok helyébe nyers és buta parancsszavak léptek. A nyugat-európai városok illatokkal teli pezsgését szürke és bántóan egyhangú napok váltották fel.

László életkedve egyre fogyott és nem értette, mit keres ő, egy muzsikus, aki csak a zenéhez ért, ezen a rémes helyen.

„A lényeg az, hogy ott, ebben a helyzetben az ember leül és elkezd gondolkodni. Ki vagyok én és mi vagyok, és mi lesz a jövőben. Ez érdekes. Amikor egy ilyen veszett rossz helyzetben, amikor az ember lényegében depressziós és teljesen maga alatt van, hogy tudod kihúzni magad saját hajadnál fogva ebből a helyzetből, hogy építed újra magadat. És akkor azon kezdtem el gondolkodni, hogy hogy is van ez az ötös tanuló, ez a mindenhol jó vagyok és nem tudom…

de ki vagyok én, mint muzsikus?

Hol az én saját hangom? Zenei hangom úgy értem.

És egyáltalán hogy fogok én mondjuk, ha innen kijutok, gondoltam, mint a Monte Cristo a börtönben, hogy ha majd egyszer kijutok, hogy akkor hogy fogom folytatni a pályámat és az ügyet, az életemet, és főleg szakmailag.

Ez a mélypont mozdított ki tulajdonképpen, mert akkor kezdtem el ezen gondolkodni kétségbeesésemben. És… én így húztam ki magam ebből a dologból, úgy, hogy ez tulajdonképpen az egész életemet meghatározta.

Mert hiszen elkezdtem komponálni, elkezdtem a magam zenei világát építeni, és ez a későbbi munkáimra is, amikor már nem csak dzsessz zenét szereztem és játszottam, hát oda is hatott. Mert ha ez nincs, ez az egész válságos helyzet és az annak a megoldása, akkor a többi sincs.”

Dés László meghatározó felismerése

A laktanyában volt egy rozoga zongora. László leült mellé és miközben leütötte a kopott billentyűket, agyába hasított egy felismerés, amely aztán meghatározta az egész későbbi életét.

„Elhatároztam, hogy ha én innen kijutok, akkor nem akarok többet jó fiú lenni,

meg ötös tanuló, meg mindenhol megfelelni. Magamnak akarok megfelelni. Megpróbálom a saját zenei világomat megfogalmazni, játszani. Szóval elindulok valami olyan pályán, ami nem csak arról szól, hogy jókat játszom máshol, hanem magamat építem. A zenéimet és magamat a saját szakmai életemet próbálom elkezdeni élni, és így is történt.

Egyszer csak elkezdtem magam jól érezni.”

Mikor délutánonként már volt némi szabadideje, saját darabokat kezdett írni a viseltes zongorán. Ekkor szerezte első darabját, Távoli város címmel, melyet újabb és újabb művek követtek. Mire leszerelt, már egész repertoárja volt eredeti szerzeményekből és elhatározta, nem megy vissza másokhoz zenélni, önálló zenekart alapít. Ez lett a Dimenzió, és noha az LGT-vel még vállalt fellépéseket, minden erejével saját művészi pályájára fókuszált.

Az Egyszer Lent podcastjéből megtudhatod, milyen nehézségek formálták még Dés László életét. Hogyan viselte első musicaljei bukását, milyen méltatlan szakmai helyzetbe került sikerei csúcsán és hogyan tudta navigálni életét két szerelme, a zene és a család között.