Péter, fiatal focista 15 évesen nézett szembe a leukémiával

Balog Péter története egy olyan fiatal, mégis elképesztően tudatos és erős ember története, aki 15 évesen nézett szembe a rettegett kórral, mégis, egy pillanatra sem vesztette el a hitet, hogy ebben a küzdelemben győzni fog és visszatérhet az iskolapadba, és az imádott focipályájára. Hihetetlen akarattal, a sport, a szeretet és a kitartás segítségével nagyon gyorsan felülkerekedett a betegségen, és biztos benne, hogy ezen a meccsen ő rúgja a győztes gólt. Az Egyszer lent podcast új, extra epizódjában Balog Péter meséli el történetét Réti Barnabásnak.

Hallgasd meg a kapcsolódó részt!

Balog Péter fiatalkora

Péter kis túlzással már akkor focistának készült, amikor megszületett. Tehetsége hamar megmutatkozott, és szülei úgy döntöttek, korán teret adnak fiuk fejlődésének.

Hatévesen kezdett először együttesben focizni.

„Állítólag már egészen kis koromtól kezdve mindig is rúgtam a labdát. Arra én személy szerint nem emlékszem, de állítólag, amikor legelőször találkoztam labdával, automatikusan belerúgtam, és nem mondjuk megfogtam és eldobtam…”

Hamar kiderült, hogy ez nem holmi fiatalkori hóbort, amit gyorsan kinő a gyerek, hanem annál ez sokkal több. Már az oviban az UTE csapatában játszott, és a suliban is központi szerepet töltött be az életében a futball.

„Nem is tudtam volna elképzelni úgy az életet, hogy ne legyen suli után még valami focival kapcsolatos program… mondjuk egy edzés.”

Viszonylag hamar lett csapatkapitány az UDSE BVB Akadémián.

A rengeteg befektetett munka és a heti 5 edzés azonban nem jelentette azt, hogy szüleinek aggódnia kellett a tanulmányai miatt, ugyanis – bár ez lehet meglepő egy tinédzsertől – legalább annyira szeret tanulni, mint olvasni. Mondjuk a matemiatika és a fizika még most sem tartozik a kedvencei közé, azonban a humán tárgyak, köztük is az irodalom már annál inkább. Annyira, hogy szabadidejében novellákat és verseket ír. Mostanában már pályázatokra is beküldi műveit.

Balog Péter: jó tanuló, jó sportoló

Bár soknak tűnhet az élsport és a tanulás egyszerre, Péter szerint a kettő inkább erősíti egymást, és őt is.

„Megtanít egy olyan fajta időbeosztásra, hogy megtanuljam beosztani a saját időmet, ami által mindig kész van időre a házi feladatom, fel vagyok készülve a következő napra, és ez másokra is ugyanígy igaz….most a példának hozhatnám az én csapatomat, tele vagyunk nyolcosztályos gimnazistával, sokan járnak matekversenyekre…úgy gondolom, hogy a kettő az nagyon kiegészíti egymást.” – meséli Balog Péter.

Tudatos önálló személyisége hamar megmutatkozott, igaz szülei és később csapattársai példájából is sokat tanult. Meg abból is, amit a pályán tapasztalt…. A kitartás, küzdeni tudás és elszántság, amit megtanult az évek alatt, végül egy másik harcban is döntő segítségnek bizonyultak.

Amikor minden megváltozik

2022 telén Péter még nem tudta, hogy élete egyik legnagyobb meccsére készül. Szuperül mentek a dolgok a focipályán és az iskolában is, ám miután véget ért az idény, majd sikeresen lezárta a gimis félévet is,

váratlanul megjelent pár aggasztó tünet.

Eleinte csak ritkán, majd napokon belül egyre gyakrabban érezte magát fáradtak, gyengének. Barátai is észrevették az iskolában, hogy egyre sápadtabb, és szüleinek is feltűnt, hogy állandóan kimerült. De még ekkor sem gondolta senki, hogy komoly baj lehet. Pedig volt, hogy az is kihívást jelentett számára, hogy lépcsőzzön a második emeletre…

„De közelgett a karácsonyi szünet, igazából lezártuk annyival az ügyet, hogy majd kipihenem magam a téli szünetben, hogy ez biztos valami évvégi fáradtság.” 

Aztán eljött az utolsó nap a téli szünet előtt, december huszadika. Aznap már csak pár órára, a karácsonyi ünnepre készült bemenni az iskolába. Legalábbis ez volt a terv.

Kórházi látogatás

„Reggel fogmosás közbe összeestem a fürdőszobában.

Csak egy pár másodpercig voltam eszméletlen, úgy utána magamhoz tértem, de hogy nyilván az már egy olyan jel volt, amire kihívtuk a mentőket, és utána bevittek a Heim Pál Kórház elsősegélyre. Ott végig magamnál voltam, sőt egyre jobban is éreztem magam. Még egy szendvicset is megettem. De hogy ott vettek vér, és hogy látták, hogy nagyon sápadt vagyok, az nem tetszett nekik.

Azt nem felejtem el, a legszembetűnőbb, az nem tetszett leginkább az elsősegélynél az orvosnak, hogy a talpam nagyon sápadt sárga volt, ő azt mondta. Ezért is vettek vért, és onnantól kezdve már, amikor megjött a vérkép, már az onkológia negyedike emeleten találtam magam, és onnan már nem volt visszaút.”

A szakemberek számára már az első vizsgálatok eredménye után egyértelmű volt, hogy

a vérképző rendszer daganatos megbetegedéséről van szó,

ám a pontos diagnózishoz további vizsgálatok kellettek, ráadásul Péter állapota annyira rossz volt, hogy azonnal vért kellett kapnia. Csontvelő mintát is csak két nappal később tudtak venni tőle, mivel ezt az eljárást altatásban végzik, és ehhez először nem volt elég erős a szervezete.

Mivel egyenesen az onkológiára vitték, Péter is tudhatta, hogy milyen betegséget gyanítanak állapota mögött az orvosok. Ám az első pár napban ez egyáltalán nem tudatosult benne.

 A diagnózis

Balog Péter ül a kórházi ágyán, mellette a két széken az édesanyja és édesapja feszeng. Szinte hallani lehet a nyugtalan légzésüket.

A nehéz csendet egy kopogás töri meg. Nyílik az ajtó. A főorvos lép be, mosolyogva köszön, kezet is fog mindenkivel, de a szemeiben nincs nyoma vidámságnak. Megáll az ágy lábánál. Nem vesz nagy levegőt, semmi drámai nincs abban ahogy beszél, ám a szavai hangosan koppannak a síri csendben.

„Megvan az eredmény…. akut limfoid leukémia…”

Péter hallja, ahogy az orvos tovább beszél, de egy pár másodpercig csak összemosódott hangokat hall. Mintha egy rossz rádió zúgása töltené meg a fejét. Látja ahogy szülei kétségbeesetten szorítják egymás kezét, és próbálnak nyugodtnak látszani.

Aztán hirtelen kitisztul a feje. Ránéz az orvosra, összekapcsolódik a tekintetük. „Ez nem lesz könnyű menet…” – mondja a szakember, és Péter bólint.

Megértette. A hír sokkolta a fiatal fiút, és a szüleit is.

Péter élete megváltozik

 Akkor még fel sem fogta, mit jelent a diagnózis valójában, azt azonban azonnal megértette, hogy addigi élete, amit annyira szeretett, most – ha csak egy időre is – megszűnt.

Mivel a diagnózis közvetlenül karácsony előtt született meg, Pétert hazaengedték az ünnepekre, hiszen jobb otthon, mint a kórházban. Még akkor is, ha ez a karácsony nem lehetett olyan, mint addig mindig. A megszokott családi ünnepi dolgok szóba se jöhettek.

Ennek a betegségnek itthon már egy előre kidolgozott, külföldről behozott protokollja van, ami később természetesen az egyéni reakcióktól függően módosul, de a lényeg, hogy

orvosai azonnal meg is kezdhették a kezelést. 10 hónap kemoterápia várt rá, blokkokban.

Eközben folyamatos vérvétellel és csontvelőminta-vétellel monitorozták a kezelés hatását.

Elkezdődött a küzdelem, amiben sokszor magányos harcosként kellett helytállnia.

A leukémiának rengeteg féle altípusa van, és az övében nagyjából 90 százalék esélye van, hogy elkerülje a legrosszabb kimenetelt.

Kérdés, hogy 10 százalék esély a halálra sok vagy kevés,

ám ez Péterben fel sem merült. Egyszerűen ez a verzió nem is létezett a valóságában, tudta, hogy meg fog gyógyulni. Méghozzá a lehető leggyorsabban.

Ám a gyógyulás hosszú folyamat, minek megvannak a mélypontjai is. Pétert rengetegen segítették ezen a hosszú úton, és számtalan alkalommal bebizonyosodott, hogy a család mellett sok barát és iskolatárs áll mellette. Péter csodálatos történetéről az Egyszer lent podcast új epizódjában mesélt a fiatal sportoló.