Anka Kristóf harca a paranoid skizofréniával

Anka Kristóf története egy olyan emberé, akit saját öröksége és elméje űzött a földi pokol fenekére. Egy mentális betegség, a paranoid skizofrénia pont a legígéretesebb időszakában törte ketté az életét, és 10 évre kilökte a valóságból. Kristóf azonban nem adta meg magát . Sőt, éppenhogy azt érzi sorsának, ami a diagnózisa óta történt vele, és ahova a betegség végül eljuttatta: miközben tünetmentesen él, hátrányos helyzetű fiataloknak ad reményt és útravalót, közben pedig boldog, kétgyermekes családapa. Ez Anka Kristóf története az Egyszer lent podcast új epizódjában.

Anka Kristóf gyerekkora

Anka Kristóf hatéves volt, amikor szülei elváltak, ezután édesanyjával és öccsével éltek hármasban. Gyermekkorára boldog időszakként emlékszik vissza, különösen azért, mert anyukáját mindenki szeretetbombaként ismerte, aki annak ellenére biztosította a gondtalan és biztonságos életet fiai számára, hogy egyedül tartotta el őket, így rengeteget dolgozott.

Iskolás évei alatt nagyon sokáig vívott. A gimnáziumban hagyta abba, amikor is jött egy új szerelem az életébe, a színjátszás. Ez igazi lelki feltöltődést jelentett neki.

Édesapjával kéthetente találkozott, ám fokozatosan megromlott közöttük a viszony.

Ebben valószínűleg nagy szerepe volt annak, hogy apja akkoriban alkoholbetegséggel küzdött.

„Én elég korán, tehát harmadikos, negyedikes koromban általános iskolában észrevettem, hogy ő szegény – most már ezt mondom – képtelen olyan életet élni, amilyet szeretne, vagy szeretett volna, ami azt jelenti, hogy sikeres ember lenni, bármit is jelent ez. Közben pedig úgy csinált, mintha király lenne…. Sok tekintetben uralkodott is, leuralta a családunkat”

A töréspont gimnázium második osztályában,

15 évesen jött el Kristófnál, aki akkor egy hatalmas veszekedést követően évekre megszakította apjával a kapcsolatot. Lelkileg nagyon megviselte a dolog, annyira, hogy az írásképe is megváltozott, ami komoly traumára utal. Ráadásul utólag rájött, ezzel nem csak apját, de féltestvérét is hosszú időre kizárta az életéből.

19 éves volt, amikor édesapja kezdeményezésére végül újra találkoztak. Egy olyan időszakban, amikor minden nagyon jól alakult, ahogy Kristóf fogalmaz, ez volt számára az aranykor. Bár tanárai szerint nem volt szorgalmas tanuló, mégis elsőre felvették a Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar-történelem szakára. Később átment a Károly Gáspár Református Egyetemre, és mellette rendezvényszervezőként kezdett dolgozni egy nagyon összetartó baráti körrel. Buli buli hátán. És jött újra a színház. 

Anka Kristóf életében szerepet kap a színház

„Felhívtam a Gáspár Mátét, aki a vezetője volt ennek a gimnáziumi színjátszónak, és megkérdeztem tőle, hogy tud-e munkát adni. Azt mondtam, hogy én szeretnék az ő asszisztense lenni.”

Kristóf igyekezett megfelelni ennek a lehetőségnek, úgy érezte, egy ilyen sztárcsapat tagjának lenni nem csak öröm, de hatalmas felelősség is. Mivel gyerekkora óta már-már kórósan erős megfelelési kényszere volt, ez az igyekezet egyre komolyabb hatással volt a lelkére. Szinte görcsösen próbálta kitalálni a többiek gondolatait, hogy úgy érezze, méltó arra, hogy befogadták. Persze ez a felszínen nem látszott, az alkotómunka és a bulik körül pörgött az élete.

„Iszonyú sokat dolgoztam, tehát kifárasztottam magam eléggé. Kipróbáltam a füvet is”

– meséli Kristóf, és hozzáteszi, azóta a tudomány már eljutott oda, hogy tudjuk, van olyan gén típus, ami, hogyha találkozik a fűvel, az egyből skizofréniát okoz.

Kristóf két kezén meg tudja számolni, hány alkalommal szívott el füves cigit, de végül ez is sorsdöntőnek bizonyult. Nem sokkal azután, hogy rendezték kapcsolatukat, édesapja bekerült a pszichiátriára. Ám Kristóf a pontos diagnózissal – tehát hogy apja skizofréniában szenved – és azzal, hogy az öröklődő betegség milyen veszélyeket rejt számára, nem volt tisztában. 

Ahogyan sokáig azzal sem, hogy mi a baj, és mennyire nagy.

A betegség előjelei

Igaz, a betegség jelei már ezidőtájt felbukkantak, környezete csak azt észlelte, hogy néha furcsa dolgokat mond. Kristóf pedig egyáltalán nem érzékelte, hogy a génjeiben időzített bomba tulajdonképpen már felrobbant.

A Krétakör 2001-es, őszi párizsi turnéja volt az a pont, ahol az addigi élete tulajdonképpen véget ért. Párizsban összeomlott. Nem aludt eleget, kiszipolyozta magát, ez pedig nagyon erős megfelelési kényszerrel párosult.

A társulat tagjai tehetetlenül nézték Kristóf küzdelmét, próbálták támogatni, de nem igazán értették, mi is zajlik a szemük előtt. Különösen, hogy igazán látványos kiborulása talán csak egyszer volt.

Kristóf hazajött, és azonnal felkeresett egy szakembert, akit ajánlottak neki. Eleinte mindenki, még az orvos is azt gondolta, hogy idegösszeroppanása van, és nyugtatót kapott. Ő azonban legbelül érezte, hogy más a gond. Pár alkalom után a pszichiáternek szemet szúrt egy nagyon jellegzetes tünet: az, hogy Kristófnak téveszméi vannak…

Végül megszületett a diagnózis: paranoid skizofrénia.

És a téveszmék Kristóf élete felett is átvették az irányítást.

Elkezdődnek a téveszmék

Azt, hogy valójában ki és miért figyeli, ki és miért olvas a gondolataiban, eleinte csak tippelgette, majd később már nyomozott is, természetesen gondolatban. A háló pedig egyre rémisztőbb és sűrűbb lett. 

Ahogy Kristóf elméjét egyre jobban elárasztották a téveszmék, az, amit igazságnak gondolt, egyre jobban elcsúszott mások valóságától. Ő pedig megállíthatatlanul sodródott egyre távolabb a hétköznapoktól, a társadalomtól és a korábbi életétől. 

A feszültséget evéssel kompenzálta, 75-80 kilóról 107 kilóra hízott, és elkezdett nem hétköznapi életet élni.

Igazságának akkor már az is része volt, hogy a média is részt vesz a megfigyelésében, tehát az újságok vagy a rádió, televízió hírei az ő gondolatai alapján készülnek. Minden információt, amit látott, hallott, próbált görcsösen értelmezni, legyen az akár egy felirat vagy bármi, mindenben üzenetet keresett, idegenek vagy akár barátai szavai és gesztusai mögött is.

Természetesen mindenkit megpróbált meggyőzni arról, hogy az ő valósága az igazi, nem csak családját, barátait, de még az orvosokat is. Ha valaki vitába szállt vele, vagy csak megemlítette, hogy ő nem érzi azt, amiről Kristóf beszél, azonnal gyanússá vált a számára.

Több pszichiáter és pszichológus is kezelte,

de eltartott egy darabig, amíg megtalálta azokat a szakembereket, akikkel valóban együtt tudott működni.

Lassú, küzdelmes út állt előtte: a 10 év, amit sajátos valóságában töltött, sokkal inkább hasonlított egy fuldokló vergődéséhez. Az őt körülvevő védőhálóról, a gyógyulásról, a másoknak való segítésről és a szerelemről is őszintén mesélt az Egyszer lent podcast új epizódjában.