Újévi fogadalmak: 5 tipp, hogy be is tarthasd őket
Milyen újévi fogadalmak vannak a tarsolyodban a következő esztendőre? A jövő évben végre elkezdesz takarékoskodni, sportolni, és kipróbálsz pár új hobbit is? Esetleg felmerült, hogy leszoknál a cigiről?
Az újévi fogadalmak segíthetnek abban, hogy határozott célokat kitűzve lépj át az új évbe. A hangzatos elhatározásokat azonban nem mindig egyszerű betartani, sőt. A statisztikák szerint az emberek mintegy 80%-ának nem is sikerül hosszú távon tartania magát az önmagának tett ígéreteihez, és sokan már január közepén feladják a küzdelmet. Kövesd az alábbi egyszerű tippjeinket, hogy egész évben kitartóan haladhass a céljaid felé!
Újévi fogadalmak: Tervezz gyakorlatiasan!
Ne hagyd január 1-re a fogadalmaid gyakorlati megvalósításának eltervezését! Már jó előre legyen meg a pontos elképzelésed, hogy az év elején azonnal belevethesd magad a munkába. Időben szerezd be a szükséges eszközöket is – vedd meg az új edzőcipőt, válaszd ki a tökéletes noteszt az íráshoz, vagy nyisd meg a megtakarítási számládat. Ha ezzel megvagy, érdemes lehet „bemelegítésként” akár már néhány héttel az évkezdés előtt belevágni a megvalósításba, hiszen így
még nagyobb lendülettel léphetsz át a következő évbe.
Légy realista az újévi fogadalmak terén!
A fogadalmak megfogalmazásakor mindig kezdj kicsiben! Egyszerre csak egy dolgon változtass, és próbálj meg nagyon konkrét célokat kitűzni! A különféle megbetegedések és járványok miatt például most különösen fontos, hogy kiemelt figyelmet fordíts az egészséges életmóddal kapcsolatos fogadalmaidra, de a „jövőre formába hozom magam” például elég megfoghatatlan elhatározásnak tűnik.
Így kezdj el edzeni, ha súlyfelesleged van
Oszd fel kisebb, könnyebben kezelhető célokra az újévi fogadalmakat! Például, hogy heti egyszer otthoni edzést tartasz, és minden napot egészséges reggelivel indítasz! Később pedig, amikor egy célt már sikerül beépítened a rutinodba, elkezdhetsz hozzáadni egy újabbat.
Kérj segítséget!
Fontos az is, hogy ne csak a fejedben legyenek meg az újévi fogadalmak. Vesd őket papírra, hogy kézzelfoghatóbbak legyenek, és a naptáradba is írd be a velük kapcsolatos teendőidet! Így biztosan időt fogsz majd szakítani az edzésekre, vagy a vasárnap esti főzőcskézésre.
Mit főzzek? Egészséges és finom ételek az egész családnak
Oszd meg terveidet a családoddal és a barátaiddal, hogy legyen, aki motivál szükség esetén! Összefoghatsz esetleg egy barátoddal is, így támogathatjátok egymást, amikor valamelyikőtöknek elfogy a kitartása. Ha ez nem megoldható, akár online felületeken is találhatsz hasonló célokkal rendelkező embereket.
Sokat segít, ha találsz egy olyan közösséget, ahol nap mint nap motiválhatjátok egymást.
Újévi fogadalmak: Csak pozitívan!
Ne felejtsd el megjutalmazni magad egy-egy mérföldkő elérésekor! És ne rágódj azon, ha néha nem minden a tervek szerint alakul! Lépj túl a rosszul sikerült napokon, és kezdj másnap reggel tiszta lappal!
Végül, de nem utolsósorban: ne becsüld alá a pozitív hozzáállás jelentőségét! Az ilyen nehéz időszakokban nem könnyű optimistának lenni, de éppen most kell a leginkább ügyelni arra, hogy
- próbálj reményteljesen gondolni a jövőre, és
- kiemelt figyelmet szentelni saját magad, a családtagjaid, valamint a barátaid lelki és mentális jólétének.
Ehhez persze elengedhetetlen a rendszeres kapcsolattartás és a nyílt, őszinte kommunikáció. Erre is érdemes gondolni az újévi fogadalmak meghatározásakor!
Ne maradj le a jó szokások korai kialakításáról! Olvasd el az egészséges életmóddal kapcsolatos további tartalmainkat is:
5 fontos dolog, amit érdemes megtenned az egészségedért
Tippek, melyekkel megelőzheted a sportsérüléseket
Magán egészségbiztosítás kisokos: ezek a lehetőségeid
Főzz okosan, és spórolj: tippek az élelmiszerpazarlás ellen