Nyikes Fatime: „Úgy törtem össze, mint egy karácsonyfadísz”

Egyszer lent podcast-sorozatunk 7. epizódjában Nyikes Fatime történetét ismerheted meg, aki egy örökletes betegség miatt 16 évesen vakult meg az egyik szemére, majd pedig tíz esztendővel később a másikra is elveszítette a látását. Lovas Rozinak, a Radnóti Miklós Színház színésznőjének mesélte el, milyen mélyre került, és onnan miként tudott lassan, kitartó munkával felállni. Elmondta, mi kellett ahhoz, hogy mára már ne tragédiaként, hanem egy sorsfordító eseményként tekintsen szeme világának elvesztésére. Ennek köszönhetően ugyanis lehetősége adódik másokon is segíteni.

Hallgasd meg most a kapcsolódó részt!

Nyikes Fatime édesanyja aggódott lányáért

Fatime szülei látássérültek voltak, azonban ez az állapot a mindennapokra nem nyomta rá a bélyegét. Édesanyja nagyon jó háziasszony volt, édesapja pedig eljárt dolgozni, tehát egy teljesen normális családban élt, nem jelentett számára problémát szülei állapota. Édesanyja retinája a többszörös műtétek ellenére is levált, ennek köszönhetően veszítette el látását. Lánya iránt folyamatosan aggódott, hogy ő is arra a sorsra jut majd, mint ő. „Nyilván ez azért így benne volt, az a fajta félelem, hogy nehogy ugyanazt az életutat kelljen nekem is bejárnom, mint amit neki. Az azért így nagyon kísértette a születésem pillanatától kezdve, úgyhogy volt 1-2 dolog, amitől nagyon óvott, meg volt benne egy aggodalom.”

Nyikes Fatime 16 évesen, gimnazistaként, a nyári szünet elején épp egy találkozóra ment barátaival, ahol egy ház tízedik emeletére csempéket cipeltek fel. Nagy valószínűséggel ez nem tett jót retinájának. Fatime nagyon hárította édesanyja aggodalmait, így nem is gondolt arra, hogy ez a pakolás ártalmas lehet számára, végig azon volt, hogy elnyomja a negatív gondolatokat. Ezután elment egy táborba, ahol nagyon begyulladt a szeme, de egy szemcseppes kezelés hatására elmúlt. „Viszont amikor hazajöttem,

olyan volt, mintha egy ilyen fekete függönyt húznának egészen a szemem sarkából így befelé.

Nekem fogalmam nem volt arról, hogy ez mennyire visszafordíthatatlan. Tehát azt gondoltam, hogy ez olyasmi, mint egy gyulladás, hogy majd elmúlik.”

Nyikes Fatime még ekkor sem félt, annak ellenére sem, hogy édesanyján érezte a rettegést. Ő nem sejtette, hogy ez egy visszafordíthatatlan állapot kezdete és, hogy a retinaleválást elkerülni nem, csak késleltetni lehet. Kiderült, hogy szemét műteni kell, a helyzet súlyát azonban még ekkor sem érezte. A beavatkozás sajnos nem sikerült, így Münchenben további két műtét várt rá. Fatime Münchenből úgy jött haza, hogy azt hitte, a második műtéte sikeres volt. Sajnos ez azonban nem volt igaz, arra viszont nem készítették fel, hogy ez az állapot fog megmaradni.

„Igazából úgy voltam vele, hogy most ez a helyzet van, viszont az egyszemes látás az egy tökéletes látásteljesítményt tud nyújtani. Egyedül a térlátás az, ami hiányzik ilyenkor, amit elveszít az ember. Úgyhogy nem éltem én ezt meg annyira rosszul. Tudtam élni az életemet tovább. Mondjuk egy kis felkiáltójelet azért felvillantott már akkor bennem is. Akkor már értettem, hogy édesanyám aggodalmai, miért voltak ennyire tapinthatóak. És nyilván bennem is ott volt, hogy erre jó lenne vigyázni.”

Nyikes Fatime: „Tudtam, hogy végig kell küzdeni, de nem győzhetek”

Érettségi után virágkötőként helyezkedett el, nem csak sima munka volt ez számára, hanem hivatás, örömforrás, egyszerűen rajongott érte. Egy fárasztó munkanap után az otthoni teendők végzése közben apró fekete pontok jelentek meg látóterében. Fatime próbált nem a legrosszabbra gondolni miközben folytatta otthoni teendőit. Terve az volt, hogy másnap munka közben kiszalad a szemközti ügyeletre, megnézik a szemét, mindent rendben találnak nála és éli tovább mindennapjait. Ez sajnos nem így történt.

Az ügyeleten megállapították, hogy nagy a veszélye annak, hogy ép szemén is retinaleválása legyen. Akkor retináját körbelézerezték, ami egy megelőző eljárás, így még fél évig teljesen látó ember maradhatott. E félév során Fatime próbált annyi vizuális élményt összegyűjteni, amennyit csak tudott – ha vonaton utazott, mindig az ablaknál ült; koncerteken a zene mellett az emberek arcát fürkészte; igyekezett minél több emberrel megismerkedni, azonban mély kötődéseket nem akart kialakítani, mert nem tudta, ha elveszíti a látását, mi marad belőle. Nem tudta, kapcsolatai megmaradnak-e, hogy szerethető marad-e egyáltalán – az ettől való félelmében még párkapcsolatának is véget vetett, úgy érezte, sajnálaton kívül mást úgysem éreznének iránta.

Azt nyilván nem tudhattam, hogy mi lesz a vége, de azt, hogy én nem maradok ép látó, azt tudtam.

Tudtam, hogy végig kell küzdeni, de nem győzhetek. Ebben ez volt a nagyon nehéz. Abban sem voltam biztos, hogy azokat a kapcsolatokat meg tudom-e tartani, akik már megvoltak. Egyszerűen így nem tudtam, hogy fogok-e érni annyit, hogy érdekes leszek-e, szerethető leszek-e, hogy ha bekövetkezik ez” – mesélte Lovas Rozinak Nyikes Fatime.

A fél év letelte után egy véget nem érő, kétéves folyamat kezdődött műtétek sorozatával, amelyek mindig a sikerrel kecsegtettek, reményt adtak, majd minden egyes alkalommal egyre mélyebbre taszították Fatimét a sikertelenségbe, reménytelenségbe. Az egyik megelőző műtét során egy szilikongyűrűt varrtak a retinájára, de sajnos az azzal együtt szakadt le.

Fatime ekkor egy barátjánál aludt, este, amikor lefeküdt, még látó volt, de reggel, mire felébredt, már teljesen vak. Ekkor hatalmas szégyenérzet fogta el, hogy szinte egyik pillanatról a másikra magatehetetlenné, kiszolgáltatottá vált – ez rettentően megrázta, ez volt a mélypont.

Egyszer lent: Így sikerült túltennie magát a mélyponton

Ezután még hét műtét várt rá, az összes beavatkozás után jobb lett a látása, ez folyamatosan reményt adott számára, de végül mindig rosszabb lett. De nem csak a látása, emberi kapcsolatai is rámentek erre az időszakra, barátai, ismerősei elfogytak, egy idő után már nem látogatták. Mire végleg kikerült a kórházból, látásából nem sok maradt és az is folyamatosan romlott.

Nyikes Fatime utolsó műtétje előtt érte el látása állapotának kapcsán a mélypontot, akkor már tudta, hogy nem tudnak sokat tenni a szeméért. A gödörből való kimászás egy hosszú folyamat volt, és sok apróság kellett hozzá. Hogy mi adott erőt neki az újrakezdéshez és, hogy tud ma már boldogan élni, Egyszer lent podcast – sorozatunk 7. epizódjából kiderül.

Nem Nyikes Fatime az egyetlen, akinek nagy nehézségekkel kellett megküzdenie. Korábbi vendégeinek történeteit is megtalálhatod alábbi cikkeinkben:

Karafiáth Orsolya: „Bárkit az asztal alá ittam”

Dani Gyöngyi paralimpikon: “Meg kell tennem”

Bajzáth Sándor: “Egész nap döfködtem magam”

Epres Attila: “Ez azt jelenti, hogy rákbetegségem van?”

Szvitacs Alexa: “Nagyon furcsa volt felébredni a kómából”

Sterczer Hilda hitte, Erőss Zsolt lesz az a hegymászó, aki megöregszik