Menü

Hogyan lépjek ki a komfortzónámból?

A komfortzóna elhagyása, vagy inkább a biztonsági játék jellemző rád? Bátran belevágsz új dolgokba? Vagy inkább megfontoltan döntesz, és a komfortzónádon belül maradsz? A változás, akár szeretjük, akár nem, az életünk része, különösen most, a koronavírus idején. Mutatunk pár érdekes tényt, hogy ne félj attól, hogy ismeretlen terepen is kipróbáld magad.

Ki kell-e lépni a komfortzónából?

A változással járó kellemetlen érzés természetes: egy váratlan fordulat mindig bizonytalansággal, feszültséggel, az újtól való félelemmel jár. Evolúciós szempontból ez még fontos volt, hiszen a bekapcsoló vészvillogó segített egy-egy helyzetben a túlélésben: például az adrenalinfröccs hatására megsokszorozódó fizikai teljesítménnyel.

XXI. századi kultúránkban ezektől az érzésektől azonban már félünk. Ne tegyük!

Barátkozzunk meg azzal, hogy ez természetes, és a rossz érzések ellenére is haladjunk a célunk felé!

Mi a komfortzóna?

A negatív gondolatokat szeretjük elhessegetni magunktól, pedig a jövőre gondolva célszerű számba venni azokat a dolgokat is, amelyek hátráltathatnak céljaink elérésben. Ami pedig még ennél is fontosabb, a kitűzött távlati tervek megvalósításáért már ma tennünk kell. Még akkor is, ha pillanatnyilag lemondással jár nem elkölteni, hanem félretenni a pénzt, vagy mondjuk egy újabb, nassolással töltött este helyett elindulni a konditerembe.

Úgy is mondhatnánk, hogy akkor vegyél esernyőt, amikor még nem esik az eső.

A sikerhez néha kockáztatni kell

A vakmerőség és a bátorság között vékony a határmezsgye. Kezdő síelőként a fekete pályára menni senkinek nem ajánlott, de ha mindig széles íveket húzol, akkor életed nagy lehetősége is elszáguldhat melletted

Válts nézőpontot!

Egy húzós időszakban vagy épp egy válság közepén nem árt, ha kívülről tudunk nézni önmagunkra, vagy vállalkozásunk helyzetére. Ha szükséges, ne szégyelld szakember segítségét kérni!

Íme, a koronavírus 5 legnagyobb kihívása

Komfortzóna elhagyása és a támogatás

Egy nehezebb helyzetet is könnyebben átvészelünk, vagy hamarabb meglátjuk benne a lehetőséget, ha van támaszunk, vagy egy közösség, barátok húznak minket előre.

Vannak, akik mertek változtatni, na és te?

Elérkezett arra az idő, hogy elhagyd a komfortzónád, merj nagyot álmodni, és élj a koronavírus elősegítette változásokkal! Ne félj az innovációktól és tanulj mindazoktól, akik még ebből a bizonytalan helyzetből is győztesen jöttek ki. Hogy kik ők? A 2020 szeptemberében megrendezett Generali Előrelátók Webinár résztvevői:

  • Schaub Erika (Generali Biztosító, személybiztosítási és ügyfélkapcsolati területért felelős igazgatósági tag),
  • Balogh Levente (Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. elnök, tulajdonos),
  • Hlatky-Schlichter Hubert (étteremtulajdonos),
  • Dr. Márky Ádám (orvos, vezetői tanácsadó és tréner, mindfulness & reziliencia kutató)
  • Bombera Krisztina (műsorvezető, szerző, szerkesztő)

Ha szívesen meghallgatnád személyes történeteiket és a sikerhez vezető útjuk történetét, akkor regisztrálj a Generali Előrelátok Webinárra, és nézd vissza az adást!

Tovább a regisztrációra!

Kapcsolódó cikkek

Ingyenes pénzügyi kisokos — légy te is tudatos!

 

Ingyenes pénzügyi kisokos — légy te is tudatos!