Till Attila története az évtizedekig tartó alkoholizmusáról

Gyere, igyunk meg egy sört meló után! – Szinte mindenki találkozott már ezzel a mondattal. Ahogy azzal is, hogy mi történik, ha egy sörből több sör lesz, és ahogy az este éjszakába, majd lassan hajnalba kúszik, azt se tudjuk, merre van az előre. Tilla így élt gyakorlatilag tizenöt éves korától kezdve és csak nyolc évvel ezelőtt merte bevallani magának: alkoholista. Noha nem indította minden reggelét pálinkával és nem kellett neki pia ahhoz, hogy funkcionáljon a mindennapokban, ha mégis ivott, akkor nem ismerte a mértéket. Az Egyszer lent új epizódjában arról lesz szó, hogyan jut el valaki arra a pontra, hogy gyakorlatilag kívülről látva saját magát, végül megundorodjon önmagától és egy harminc éven át tartó életstílust fel tudjon rúgni. Milyen erő kell ahhoz, hogy szembenézzünk magunkkal és ki merjük mondani: függő vagyok, segítségre van szükségem. Most következik Till Attila története, akivel az És mi van Tomival című filmje kapcsán beszélgetett Réti Barnabás.

Hallgasd meg a kapcsolódó részt!

Till Attila fiatalkora

Tillának szép gyerekkora volt, szerető családban nőtt fel. Szülei és nagyszülei is nyaranta szerettek fröccsözgetni a telken, ami mintaként szolgálhatott neki arra, hogy inni jó, de ők sem vitték túlzásba. Fiatalabb korában festő szeretett volna lenni, Van Gogh és Gauguin voltak az ideáljai – vonzották a művészetek, az alkotás, és a művészek kicsapongó, rockandroll-szerű életstílusa.

„Tizenöt éves koromban kezdtem el inni,

és nagyon sokáig semmilyen gondom nem volt ezzel, vagy ha volt is gond túlkapások miatt, az nem tűnt gondnak. Hát kit érdekel, hogy sokkal többet ittál, mint kellett volna? Kit érdekel, hogy picit összetörted magad, vagy lehánytad magad, vagy átestél, átmásztál egy kerítésen, ahol nem kellett volna átmászni, és mit tudom én, vádlin harapott egy kutya.

Hát kit érdekel? Hát ez a buli. Hát hozzátartozik. Hát ez az élet, ez az éjszaka törvénye.

Hát én amikor 15 éves koromban beindultam, nálam mindig a beindulása a kulcsszó inkább, akkor azért én az éjszakát egy ilyen fontos dolognak tartottam, hogy igen, kell szórakozni, ki kell ereszteni a gőzt, jó cigizni, jó inni, jó drogozni, mert ez hozzátartozik ahhoz, hogy hogy igazán valóságosan létezzünk.”

A kamasz Till Attila a szalagavatón ücsörög az osztálytársaival. Unatkozik, azon tűnődik, hogy lehetne feldobni a végtelenített köszöntőket és ismétlődő versmondásokat. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felrohan a színpadra, és a kezdődő zenére táncolni, bohóckodni kezd.

Az egész iskola zeng a nevetéstől, felpezsdül a hangulat, végre jó a műsor, még a tanárok is jóindulatúan mosolyognak – ilyen ez a Tilla – csak az a pár osztálytársa tudja az igazságot: hogy az ünnepség előtt néhányan legurítottak pár sört kint a suli háta mögött.

„Valamit csinálok a pia hatására. Felfokoztam magam, merek valamit csinálni, amit lehet, hogy nem csinálnék józanul és bejön az embereknek és történik valami. Azt hiszem, ez mint egy ilyen reflex, egyébként elkezdett belém ivódni, hogy hogy jó ez így.”

Az alattomos szer

Az osztálytársakkal esténként piálgatott, szeretett szórakozni, bulikba járni. Olyankor szerette gondolatban megváltani a világot, megélni érzelmileg nagyon magas és nagyon mély állapotokat.

„A gond akkor van, amikor már felhalmozódik a dolog, és ugye az, hogy sok a pia, az a legalattomosabb szer. Rohadt veszélyes szer….Hosszútávon fejti ki az igazi hatását, de sokfajta viselkedésmód meg minden párosulhat hozzá. Én sohasem szorongásból ittam, tehát én nem szoktam rá a piára, hogy reggel kellett volna innom, hogy a valóságban megérkezzek, viszont a bulihoz meg mindenhez hozzá volt csatolva.

Tehát az, hogy mondjuk én a TV ben munka közben soha nem ittam,

de az, hogy adás után gyerekek, ez nagyon jó volt. 4 órát letoltunk, izzó hőfokon voltunk. Nézte 1,5 millió ember ezt a műsort. Jó volt minden, jó volt. Megyünk haza, álljunk meg a benzinkútnál, vegyünk piát….” – mondja Till Attila

És ez az igazi csapda. Ha nincsen semmi igazán sarkos eredménye annak, ha valaki iszik, akkor nem, vagy csak nagy sokára érkezik meg a felismerés, hogy valami nincs rendben.

Ilyenkor a környezet is sokkal megbocsátóbb. Mint ahogy Tilla is az volt magával szemben.

Bulik, alkohol, család

Tilla szülei korán keltek, hogy mindennel időben készen lehessenek. A konyhában terjengő finom illatok az egész házat ünnepi hangulatba öltöztetik. A húsleves már rég kész, a rántott hús és a rizibizi is csak arra vár, hogy jó ízzel elfogyasszák őket.

Az asztal a szokásos módon megterítve. Minden készen áll arra, hogy a vasárnapi ebéd fölött újra együtt lehessen a család, azaz annak egy része, mert a legidősebb fiúk már Svájcban él, de a kisebbiket nagyon várják haza – a megbeszéltek szerint. Tilla viszont sehol. Órák óta késik és a telefonját sem veszi fel. Megint.

„Én akkorát buliztam szombaton, hogy fél egy körül ébredek és képtelen vagyok átmenni és nem megyek haza, hanem valahogy akkor már volt telefonom. Fölhívjuk elmondani ne haragudjatok, nem megy. Akkor ül egy apuka meg egy anyuka otthon négy kiló rántott hússal…”

Fiatalon a bulira és a jó hangulatra hivatkozva hosszú éveken át megengedte magának az éjszakai tivornyákat. Később felnőttként is többször kimaradt éjszaka, de felelősségteljesen dolgozott, és becsülettel, örömmel látta el édesapai feladatait.

„Folyamatosan voltak negatív élmények és folyamatosan voltak pozitív élmények. Ezek nagyon változatosan, váratlanul totál tudták váltogatni egymást. Tehát ha valaki pláne sok, én azért elég sok tudok lenni, és utána még ezek hatására ezt felfokozza az eleve egy problémahalmaz. Már csak azért is, mert lehet, hogy hangosabban röhögsz, mint a többiek. Puff, beléd kötnek a kocsmában vagy te felvillanyozod magad és azt mondod, de ezt most meg akarom neki mondani, és aztán mit tudom én az a vita, vagy bármi, amit másokkal folytat, elmérgesedik, akár verekedésig.

Nekem is annyi fajta 2000 színű balhém volt…

Voltam fogdán, többször volt, hogy pénzbírságot kellett fizetnem…Én már 27 éve élek együtt a feleségemmel. Hát ő azért végig asszisztálta – ráadásul ő antialkoholista, egyáltalán nem iszik….”

Tilla órákig képes volt a játszótéren önfeledten játszani és szülőként megtenni mindent, amit csak tudott. Képes volt helytállni interjúkon, a forgatásokon, felvételeken, élő adásban, mert ez volt az alapműködése, de a környezetére azért mégis hatással volt az alkoholbetegsége. Hiszen időnként volt, hogy ájulásig itta magát.

Azért is különleges Tilla helyzete, mert ő az alkoholistákra jellemző tulajdonságok nagy részével sosem rendelkezett. Nem volt agresszív, nem remegett a teste, ha határos időn belül nem guríthat le egy kis piát a torkán, ám, ha úgy alakult, hogy este iszik, akkor a határok elmosódtak. Az alkoholmámorral átitatott éjszakákon csak bulizott, bulizott, bulizott.

Tilla szerint a megoldás a teljes átstrukturálás, amit azzal érdemes kezdeni, hogy őszinték leszünk magunkhoz. Sokféleképpen ki lehet mondani, hogy alkoholista, drogos, szerhasználó vagyok… a lényeg, hogy lássuk be. Fel kellett ismernie, hogy nincs rendben az, ahogy módszeresen pusztítja magát. Az pedig végképp nem elfogadható, hogy a szerettei ezt látják, érzik, a saját bőrükön élik meg.

Till Attila: 8 év alkohol nélkül

Tilla már nyolc éve nem iszik. Ehhez ahogy ő is elmondta a megtartó családi erő és a beismerés kellett, mert egy idő után már nem menthetjük fel magunkat. Sok múlik rajtunk. Segítséget kérni kell, és szükséges is.

Arra is rájött, hogy a művészetét az alkohol nélkül is meg tudja élni. Erre remek példa a legújabb filmje az És mi van Tomival?, ami részben a saját megélt élményein alapul. A filmben megismerhetjük Sanyit, akiből az alkohol kibírhatatlan férfit faragott az évek során, így a felesége és a lánya is elhagyta őt.

Tilla ebben a mozifilmben a barátság, a kitartás és a közösség gyógyító erejének fontosságáról mesél, amit nem csak azoknak készített, akik a leszokással küzdenek, hanem azoknak a családtagoknak is, akik éppen megélik valaki mellett ezt a végtelenül megterhelő élethelyzetet.

Az Egyszer lent podcast új részében Till Attila meséli el tanulságos történetét.