István a felesége halála után maradt egyedül újszülött ikreivel

Raffael István története egy olyan férfi és apa története, aki egyszerre szembesült élete legnagyobb boldogságával és legnagyobb tragédiájával, amikor felesége a szülés után pár órával belehalt egy ritka komplikációba. Mégsem adta fel, és nem csak csodálatosan neveli egyedül két ikergyermekét, de fájdalmát és tapasztalatait felhasználva ma már másoknak segít a legnehezebb életszakaszaikban. Az Egyszer lent podcast új részében Raffael István történetét mutatja be Kerekes Vica.

Hallgasd meg a kapcsolódó részt!

Raffael István élete megváltozik

Raffael István szociális munkásként végzett, és családgondozóként dolgozott évek óta, amikor 2009-ben a baranyai Mágocson kapott munkát. Már nagyjából fél éve segítette a város és a környékbeli települések rászoruló családjait, amikor meghívták egy roma falunapra. Akkor még nem is sejtette, hogy ez az esemény az egész életét megváltoztatja.

„Szólt a zene és egyszer csak így a téren, ahogy ültünk ott a barátokkal, jött egy rózsaszín ruhás, nagyon szép hajú lány, és hát nem csak én figyeltem fel rá, hanem nyilván nagyon sokan, de én voltam az, aki leginkább érdeklődött a lány után….”

Istvánt teljesen megbabonázta az ismeretlen szépség, szerencsére a társaságában többen is ismerték, így be is mutatták neki Claudiát, akivel aztán beszélgetni kezdtek. A vonzalom azonnal kölcsönös volt, és a lány családja hamarosan meg is hívta látogatóba Istvánt, aki nagyon izgult a bemutatkozástól, feleslegesen, hiszen szinte rögtön befogadták.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy mindketten azt érezzék: egymással szeretnék leélni az életüket, komoly elhatározásokban pedig szerepet játszott kulturális és társadalmi örökségük is.

„Én is autentikus roma családból származom, oláh cigányként, lovári cigányként. Illetve Claudia nem teljesen lovári cigány, mert őbenne van úgynevezett romungró cigány vér is az anyukája részéről.”

Fél év udvarlás után így következett az eljegyzés, majd másfél év múlva az esküvő.

Utána pedig megindult a várakozás, a család és a környezet részéről is. Természetesen István és Claudia nem mások elvárása miatt akartak családok alapítani, hiszen ők is nagyon vágytak egy gyerekre. Aztán amikor végül pozitív lett a terhességi teszt, kiderült, túl is teljesítették a tervet.

Érkeznek az ikrek

Bár az ikerterhességet alapvetően veszélyeztetett terhességként kezelik, Claudiának az enyhe vércukor és a vérnyomás eltéréseken kívül tulajdonképpen problémamentesen telt a várandósság. Arra is felkészültek előre, hogy az ikrek jóval hamarabb érkezhetnek.

Talán az őszi hidegfront okozta, talán nem, de október 24-én reggel elfolyt Claudia magzatvize, és a szerelmes pár mentővel indult a kórházba szülni.

Délután fél négykor pedig 15 perc különbséggel világra is jött Blanka és Noé.

István nem volt bent a szülésnél, a folyosón várakozott izgatottan.

„Amikor kihozták a szülőszobából pólyákban, akkor nyilván láttam őket, és örültem nekik nagyon. Bár még akkor nagyon megkülönböztetni nem tudtam őket. De nagyon aranyosak voltak… Nagyon belém égett az a pillanat, amikor először láttam őket.”

Bár a babák jól voltak, a szülés mégsem volt komplikációmentes,

mivel a méhlepény nem vált le magától. István akkor még be tudott menni Claudiához, és tudott vele pár szót váltani. Akkor még nem tudta, hogy utoljára teheti ezt meg.

István mellett a helyi szokásoknak megfelelően számos rokon is bent volt a kórházban, akik ünnepelték az ikerbabák érkezését. Senkinek, még Istvánnak sem volt sejtése arról, hogy a következő órákban mivel kell szembenézniük.

Bekövetkezik a tragédia

„Nem volt ilyesmi, hogy ennek tragédia lehetne a vége. Egyáltalán nem volt erről szó… Igazából az történt, hogy ugye bevitték a műtőbe, nyilván elaltatták, és miután kihozták a műtőből és vitték be a szobába, akkor ő aludt. Na most ugye felkelteni nem akartuk… és mi akkor eljöttünk a kórházból – nyilván mert akkor már este volt, tehát hogy pihenhessen, és akkor majd telefonon érdeklődünk.”

Miután Istvánék visszaértek a kórházba, akkor szembesültek a riasztó diagnózissal. Claudiánál egy ritka vérzési rendellenesség, akut traumás vérzés lépett fel, aminek során a vérlemezkék képtelenek ellátni a funkciójukat és a véralvadás megszűnik.

Az orvosok próbálták elállítani a vérzést, ám az intenzív osztályról a folyamatosan romló állapota miatt újra a műtőbe került, majd vissza az intenzív osztályra.

István az ágy mellett ül, az öntudatlan Claudia kezét fogja. A gépek csipogásán kívül teljes csend van az intenzív osztály szobájában, pedig ennyi embert ritkán lehet itt látni. A rokonok egymás kezét fogják, egymást ölelik, imádkoznak.

Claudia arca békés. „Csak alszik. Mindjárt felébred” – ismételgeti magában István, egyre hangosabban, hogy elnyomja az orvosok hangját, ami visszhangzik a fejében.

„Csillapíthatatlan vérzés…próbáltuk elállítani…mindent megtettünk”

István szeme a monitort kémleli. A vérnyomás 65. Kevés. Mennie kell feljebb. Most kicsit mintha emelkedne, már 70, 75, egy pillanatra 80. Megugrik a szíve. Hátha. Hátha most.

Önkéntelenül is megszorítja Claudia kezét, és ahogy lenéz az összefonódó ujjaikra, döbbenten látja, milyen sápadt, szinte élettelen a lány bőre. A gép újra sípol. A vérnyomás visszaesik 60-ra.

„Hajnalig ott voltunk. A rokonságunk közül viszonylag sokan, tízen biztosan. Mindenki egymásban tartotta a lelket, hogy hátha jobb lesz, hátha jobb lesz….”

Hajnali fél négykor Claudia szervezete feladta a harcot. Istvánnak pedig ott kellett hagynia őt is és az ikreit is, és haza kellett mennie. Már nem tehetett semmit.

Raffael István kihívásai

A következő pár nap sokkos állapotban telt, mégsem hagyhatta el magát. A babák a kórházban voltak a temetésig, amire az igazságügyi szakértő vizsgálata után kerülhetett csak sor, így két hétig István naponta többször is bement a kicsikhez, hogy megölelje őket, és elkezdjen beletanulni egy olyan szerepbe, és egy olyan életbe, amire nem volt felkészülve.

 „Nagyon sokat segítettek a nővérek, illetve az orvosok.

Mindig volt valami külön terem vagy rész, ahol a gyerekekkel tudtam lenni, ott tanultam meg pelenkázni… öltöztetni, tehát úgy igazából minden olyan dolgot, ami így alapvetően, hát így az első napokban fontos.”

Még fel sem fogta igazán a tragédiát, hogy elveszítette a szerelmét, a feleségét, a gyermekei édesanyját, a hétköznapok kihívásaival viszont muszáj volt szembenéznie. Azzal, hogy most már egyedül kell megteremtenie a család megélhetését, és eközben – amennyire ez lehetséges – pótolnia kell a babák elvesztett anyukáját.

Ezt a kettős szerepet megélni különösen nehéz volt roma férfiként. Így aztán le kellett bontania az addig önmagáról alkotott képet, majd új alapokon újra felépíteni önmagát férfiként és apaként.

Istvánnak a gyerekek iránt érzett szeretete adott igazi erőt ahhoz, hogy képes legyen felállni. Szakmabeliként tudatosabban is rálátott a benne zajló folyamatokra, mégis, hosszú ideig tartott, mire a darabokra tört lelke szilánkjait újra képes volt összerakni.

Arról, hogyan élte túl a kezdeteket az ikrekkel,  kikre számíthatott ebben az időszakban, hogyan segítette a tragédia feldolgozását a munkája, István az Egyszer lent podcast új epizódjában mesélt.