Kafiya Said Mahdi szomáliai menekültből lett magyar modell

A 23 éves Kafiya Said Mahdi (Rea Milla) Szomáliában született. 14 éves volt, amikor édesanyja egy embercsempészre bízta, hogy kimenekítse őt az országból, miután apja eladta egy idősebb férfinak. Megjárta a poklot, de végül eljutott Magyarországra, ahol évek óta modellkedik.Történetét Egyszer lent podcastunkban Lovas Rozi, a Radnóti Miklós színház színésznője hozta el nekünk. Hallgassátok szeretettel!

Hallgasd meg most a kapcsolódó részt!

Kafiya Said Mahdi gyerekkora

Kafi vagy más néven Rea Milla szülei korán elváltak. Heten voltak testvérek, néhány édes- és több féltestvér. Ő mindet édestestvéreként szerette. Kafi a legidősebb, ami a szomáliai kultúrában ez felelősséggel jár. Segíteni kell a ház körül, gondoskodni a kisebbekről.

Kafi minden reggel négykor kelt. Imádkozott, rendet rakott, teát és reggelit készített a húgainak, majd elindította őket az iskolába. Ő csak ezután mehetett el. Egy nap Kafiya Said Mahdi anyja azzal a hírrel jött haza, hogy apja eladta az akkor 14 éves lányt.

Vagyis akarata ellenére férjhez kell mennie egy idősebb férfihoz.

„Először láttam, hogy valami rossz hírt akar mondani, ezt észrevettem és aztán elkezdett sírni. Aztán elmondta, hogy mit tett az apukám.

Mondta, hogy nem baj, majd valahogy megoldjuk. Valamit csinálni fogunk. És rögtön eltervezte, hogy ne is jöjjön ide, mert akkor rögtön elvisz engem. Mert ezt megteheti. De ilyet mégsem feltételeztek volna róla. Már nem is élt velük, és régen nem volt az életük része…

Apukámtól nem vártunk semmit, mert ő nem is akart minket. Azt hittük, békén hagy, de nem. Szerintem úgy gondolta, hogy legalább hasznossá tesz minket, hogy valamit kapjon cserébe, ha már három lánya van anyukámtól. Nem tudom, mit gondolt, de ő ilyen: csak magára gondol sajnos” – emlékszik vissza Kafi.

Szomáliában ez mindennapos dolog. Bár kultúrájuk és szokásaik mást diktáltak, Kafiya Said Mahdi édesanyja nem ilyen sorsot szánt a lányának. Pár napig rokonoknál bújtatta, majd utolsó esélyként egy vadidegen embercsempészre bízta annak reményében, hogy el tudja szöktetni őt nyugatra, ahol egy jobb, felvilágosultabb, szabadabb életben lehet része.

Kafi menekülése Szomáliából

Rájött, hogy az a legjobb, ha teljesen nem is lennék itt, és akkor tud később is segíteni.

Ezért kerestük az embercsempészt, aki segített engem. Mert hallottam, hogy vannak, akik teljesen el is mennek Szomáliából másik országokba. És akkor megtalálta őt, és utána tervezte az utat – mondja Kafiya Said Mahdi.
 
Édesanyja ekkor egy teljesen ismeretlen embercsempészben is jobban bízott, mint gyermeke édesapjában. Bár valószínűleg ő sem tudta, mivel jár ez az út. 

Nem tudhattuk pontosan, mi lesz.

De azt igen, hogy ő elvisz, aztán mindig tartjuk a kapcsolatot és majd kitaláljuk a lépéseket. Én sem tudtam pontosan, melyik ország lesz a következő, ahová megyünk. És mindig csak mentünk, ahogy lehetett. Mindig azt mondta, hogy vannak néha olyan helyzetek az életben, ahol nincs más választásod. Csak valamit tenned kell” – mondja Kafiya Said Mahdi (Rea Milla).

Kafi kőkemény utazása

Kafi akkor úgy érezte, bármi is jön, rosszabb úgysem lehet. Bátor volt. Meg akarta védeni a húgait és önmagát is. Így útnak indult: egyedül, egy szatyornyi ruhával.

Törökország, Görögország, Szerbia, Magyarország. És ez tartott egy évig.

Ebbe nem gondoltam bele, ezzel kicsit naiv voltam. Azt hittem, hogy gyors lesz, de nem.

Kafiya Said Mahdi több ezer kilométert tett meg. Ahogy lehetett – repülővel, aztán hol autóval, hol gyalog. Ráadásul pontos úticél nélkül. Bízva abban, hogy megérzi, ha meg kell állni. Az út első fele gyorsan eltelt, szinte fel sem fogta, mi történik vele.

Miután elhagyta Szomáliát, Iránba repült, majd Törökország felé vették az irányt. Ott, a török határon lett minden egycsapásra nagyon valóságos.

Kafiya menekülése egy jobb jövő reményében

„Az éjszaka közepén mindenki készen állt. Cipőben alszunk, táska mellette van, kaja benne van. Készen állsz, mert bármikor mondhatják, hogy oké, megyünk. És nem tudsz nyugodtan aludni, mert félsz, hogy mikor kell indulni.

Ott aludtunk egy kicsit, aztán az éjszaka közepén felkeltettek minket, hogy na akkor menni kell. Kettő autó várt minket, és ott az autóban az embercsempész mindenkitől azt kérte, hogy mutassa meg az útlevelét.

Majd elkérte tőlünk az útleveleket, és kettévágta őket.

Hogy senki ne tudja, hogy te valójában honnan vagy, és ne mutasd meg senkinek – csak így tudtál az autóba szállni. Ez már ijesztő volt. Gyakorlatilag ez volt az egyetlen érvényes papír, ami igazolta, hogy ki vagy te, és honnan jöttél.”

Kafiya Said Mahdi és a többiek a török-görög határig sétálva tették meg az utat. A határátkelés zökkenőmentesen zajlott. Majd Görögországban kisebb csoportokba verődve ismét autóba szálltak. Éjszaka azonban a sofőr elbóbiskolt, az autó pedig fejreállt. Aki megsérült kórházba, mindenki más a rendőrséghez került.

Kafiya Said Mahdi börtönben

Kafi a szerencsésebbek közé tartozott. Három nap után kiengedték a kórházból. A baleset után egy hónapig érvényes tartózkodási engedélyt kaptak a hatóságoktól. De még nem mehettek tovább. Többen Athénban töltötték a telet, egy átmeneti lakásban, mert be kellett várniuk a következő menekültcsoportot. Eltelt több mint egy hónap, a papírjaik lejártak, és egyikük sem akart Görögországban maradni.

Kafiya Said Mahdi egyik este kiment a városba vásárolni. Ekkor már csak lejárt papírjai voltak, de azok sem voltak nála. Megállították a rendőrök. Végül bilincsben vitték el a börtönbe. 14 éves volt ekkor. Úgy érezte mintha egy őrültekházában járna.

Kukazsákok és száradó ruhák lógtak az ajtókon. Mégis azt furcsállta leginkább, hogy a rabok ruhája nem egyszínű, mint a filmekben. Mindenki a saját ruhájában lehetett. A cellákban ötösével aludtak, kényelmetlen betonágyakon. A reggeli levegőztetésen viszont legalább más menekültekkel is találkozott.

Egyik nap a telefonhoz kísérték Kafiya Said Mahdit. Felhívhatott egy embert. Két telefonszámot tudott fejből, az anyjáét és az embercsempészét. Az utóbbit hívta. Jól döntött. Megígérték, hogy keresnek valakit, aki segít. Nemsokára hoztak neki pénzt és ruhát is.

Kafiya Said Mahdi  négy hónapot töltött börtönben. 

Kafiya tovább utazik

Egy új csapattal néhány napon belül tovább utaztak. A következő úticél Szerbia volt. Az autóbaleset és a börtön után Kafi azt hitte, túl van a nehezén. A csapat éjszaka haladt, kietlen, zord helyeken masíroztak át bizonytalanul. Napközben rejtekhelyeken bújkáltak. Így szelték át Görögországot Szerbia irányába .

10 napig, gyalog – fizikailag tele megpróbáltatásokkal. 

„Éjszaka, amikor annyira fáradt voltam már, hogy nem tudtam sétálni meg futni sem, megálltam a semmi közepén. Mondtam, hogy már nem megyek vissza, nem megyek tovább, nekem ennyi, elegem volt, nem bírom, nem tudok tovább menni.

Visszanézett az egyik lány, aki ott volt velünk, és kérdezte, hogy mit csinálsz? Mondtam, hogy nem tudok tovább menni.

És egy pofont adott nekem.

Erre nagyon emlékszem. Tényleg egy pofont, egy igazi pofont. És azt mondta, hogy ha itt akarsz maradni, akkor nem jöttél volna el. Fogta a kezemet és mondta, hogy itt nincs hol maradni, tudod hol vagy? A semmi közepén, nem ismer senki, ha tényleg úgy döntesz, hogy itt maradsz, akkor meghalsz.

És vittek tovább, fogták a kezemet a fiúk, vittek tovább. Ha nem segítettek volna, nem tudom, mi lett volna velem. Mert azt sem tudtam, hol voltunk pontosan” – mondta Kafiya Said Mahdi.

Nem adhatta fel. Tudta miért és kiért megy tovább. A családjára gondolt a legnehezebb pillanatokban. És amikor már a lába nem, a szíve vitte tovább. 

Kafiya Said Mahdi Magyarországra kerül

Szerbiában csaknem egy hónapot töltött egy menekülttáborban. Szüksége volt a pihenésre és az időre – testileg és lelkileg is. De nem akart maradni. Ekkor már tudta, hogy Bécsbe szeretne eljutni, de az élet közbeszólt…

A magyar határon elkapták, a rendőrségen regisztrálták, azt sem tudta, melyik országban van. De Kafiya Said Mahdi megnyugodott, mert felajánlották nekik, hogy maradhatnak. Így Kafi Magyarország mellett döntött, és bekerült a rendszerbe. Újra lett neve.

„Az biztos, hogy az volt a fejemben, hogy ez lesz az utolsó megálló, tovább nem. De az, hogy pontosan mi akarok lenni, és mit akarok csinálni, arról fogalmam sem volt. Nem tudtam, mit kell csinálnom, de egy dolgot tudtam: hogy egyik lépés, másik lépés.”

Kafiya Said Mahdi a fóti gyermekotthonban

Kafi igyekezett beilleszkedni. A fóti gyermekotthonból járt iskolába. Barátkozott a nehéz magyar nyelvvel és az emberekkel is. Az érettségire készült. Nem csak az ország, a kultúra is teljesen új volt neki.

Bár nem felejtette el honnan jött, ahogy telt az idő, egyre távolabb került a muszlim kultúrától. Összezavarodott, és egyre több volt benne a kérdés önmagával és a vallással kapcsolatban is. Végül a kereszténységben talált válaszokra. 

„Valaki azt gondolja, hogy Allah az igaz Isten, más az gondolja, hogy Jézus. Mindenki egy más nevet ad az Istennek, de nekem az volt a fontos, hogy van Isten és létezik, de az, hogy ki, azt mindenki máshogy nevezi. 

Emlékszem, hogy egyik nap úgy döntöttem, hogy nem fogom hordani a kendőt.

És akkor levettem, a hajamat felfogtam. Hosszú hajam volt akkor és kimentem, mert Budapestre akartam jönni. És láttak engem szomáliaiak, és néztek rám, hogy mi történt Kafiyával, hogy jár-kel, hogy megy kendő nélkül.

Ők már rájöttek, hogy akkor én más útra indultam, és nem ugyanazon az úton fogok menni, mint ők. És éreztem, hogy a lábam remeg, hogy nincs rajtam kendő, és így látni lehet a hajamat” – mondta Kafiya Said Mahdi.

Kafiya elárulta a titkát édesanyjának

Kafi egyszerre érezte magát kendő nélkül meztelennek és új, szabadabb embernek is. Attól viszont rettenetesen félt, hogy az új életére, új énjére és a vallására hogyan fog reagálni az édesanyja. Aki, bár az út során, amikor csak lehetett, telefonos kapcsolatban voltak, mégsem tudott mindent. Aztán elhatározta, hogy könnyít a lelkén, és mindent elmesél neki.

„Felszabadító volt és utána egy kicsit szomorú. Mert minden mást elfogadtak, de ezt a részét, hogy én keresztény vagyok, ezt nem. És a legfurcsább az volt, hogy én tudom, anyukám szeret, imád, most is mindent megtenne értem. De a vallás annyira fontos nekik, hogy nem tudják elképzelni, hogy más igazság is lehet.

Megértem, hogy ők nem láttak más világot, és csak ez az egy van, amiről tudnak.

Kafiya Said Mahdi menekültből lett magyar modell

Kafi mostanra otthonra talált Magyarországon. Modellként dolgozik, szabadidejében pedig a hozzá hasonló sorsú embereken, családokon és szomáliai lányokon segít a Közel Afrikához Alapítvány nagyköveteként. És életében először jól érzi magát a bőrében.

„Mindig jobbat lehet csinálni, mindig többet lehet csinálni, ez az igazság. De ha valami pluszt még megtudok, akkor azt is megteszem. Most próbálkozom mindig önkéntesként dolgozni, nagykövetnek lenni, akik tudnak segíteni az embereken, nőkön, gyerekeken, és a szót tovább vinni. Most nem hagyok ki semmit, minden lehetőséget kihasználok.

Boldog vagyok, mert most érzem igazán, hogy most élek.