Temesvári Orsi élete átalakul egy súlyos baleset után

Temesvári Orsi 26 évesen szinte mindent elvesztett egy figyelmetlen autós miatt. Elvesztette álmait, elvesztette az addig épített jövőjét, elvesztette az irányítást a teste és ezzel az élete felett. Vajon hogyan lehet feldolgozni, hogy egy sportos, életerős fiatal egyszer csak nyaktól lefelé megbénul, és az orvosok közlik vele: már az is csoda, hogy nem lélegeztetőgépen kell töltenie hátralévő életét? Egy szívszorító, mégis igazán inspiráló történet következik az Egyszer lent podcast új epizódjában, Lovas Rozi színésznővel.

Hallgasd meg a kapcsolódó részt!

Temesvári Orsi fiatalkora

A húszas éveiben járó pörgős, életvidám lány, jogi diplomával a zsebében éppen pénzügyesként dolgozott. Nemrég váltott munkahelyet, és nagyon boldog volt az új párkapcsolatában is. Nagy szenvedélye volt a futás, ráadásul egy alapítvány kötelékében látás- és mozgássérült embereket segített végig futóversenyeken, vagy épp őket és másokat segítő adományért futott.

2018. április 17-én Orsi munka után edzeni ment a barátjával egy Jászai Mari térhez közeli terembe, és mivel épp egy jótékonysági versenyre készültek, edzés után futottak még pár levezető kört a Margit szigeten.

Elindultak a fiú autójához, ami a rakparton parkolt, és már csak egy zebra választotta el őket a kocsitól. De soha nem jutottak át. Ahogy elindultak a gyalogátkelőn, egy semmiből felbukkanó autó fékezés nélkül elsodorta a fiút, és elütötte Orsit, aki a szélvédőnek csapódott, majd az út szélére repült.

„Az egyik nyaki gerinccsigolyám szilánkosra tört…

csak annyit éreztem, hogy fekszem a földön, és zsibbadnak a végtagjaim.”

Orsi nem értette, miért állnak olyan furcsán, fejjel lefelé az utcai lámpák. Sokkos állapota miatt nem érzett fájdalmat sem. Bár állítólag végig magánál volt, sem a mentőautóra, sem a sürgősségin eltöltött órákra nem emlékszik.

Orsit megműtik

A műtét hat órán át tartott, a végére az orvosok abban sem voltak biztosak, hogy a lány életben marad, és ha mégis, lekerül-e valaha a lélegeztetőgépről.

Szilánkosra tört csigolyáját a medencecsontjából építették újra

és a műtéte után az intenzív osztályra került.

Az ezt követő időszakban kitágult számára az idő, a napok, hetek múlásával nem volt tisztában. Bár minden nap felébredt, csak hallucinációk maradtak meg neki erről az időszakról.

„Egyszer azt hallucináltam, hogy egy furcsa gyárépületben vagyok, ahol disznóvágás zajlik éppen, és az infúziós állványokról szalonnák meg kolbászok lógnak.”

Arról, hogy mi is történt vele pontosan, csak hetekkel később tudta elmesélni neki egy orvos, ám akkor hiába hallotta a „lebénult” szót és „valószínűleg soha nem tud majd járni” mondatot, nem fogta fel, hogy a régi élete véget ért. Arról is csak sokkal később, édesapjától hallott először, hogy életveszélyes állapotban volt. Barátait kérdezgette, és az információdarabokat összeillesztgetve próbálta pontosan felvázolni a képet.

A balesettel kapcsolatosan ez azonban máig nem sikerült, és már soha nem is fog.

Temesvári Orsi elhagyja az intenzív osztályt

Amikor elhagyhatta az intenzív osztályt és a kórházat, Budakeszire került át, a rehabilitációs intézet gerincvelősérültek számára fenntartott osztályára. Ott megpróbálták vele megértetni az állapotát, ám erre akkor még képtelen volt.

„Először tiltakoztam, letagadtam, hogy jaj, hát ez nem is velem történt, először azt vártam, hogy majd felébredek, és kiderül, hogy ez egy rossz álom volt…”

Ekkor kezdett pszichológusi segítséget igénybe venni, és szembenézni a veszteségeivel. Még ma is azt vallja:

ezt az állapotot elfogadni nem lehet, csak megtanulni vele együtt élni,

meg kell próbálni türelmesnek lenni önmagaddal és azokkal az emberekkel, akik gondoskodnak rólad. Másfél év rehabilitációs terápia után átkerült egy másik intézménybe, ahol jelenleg is él. Ez a váltás kezdetben olyan traumatikus volt számára, mint egy borzasztó rémálom.

„Sikoltozva, ordítva költöztem be, veszekedtem a szüleimmel az első nap…”

Orsi rettegett a kiszolgáltatottságtól, úgy érezte, mintha egy börtönbe került volna, megrémítette, hogy alkalmazkodnia kell, és félt, hogy nem tudják majd megfelelően ellátni.

Orsi hihetetlen akaratereje

Ebben szerencsére sosem volt egyedül: akarata és küzdeni tudása mellett családja és barátai rengeteg támogatást és szeretetet nyújtanak neki a mai napig. Talán ennek is köszönhető, hogy fizikális állapota sérülése súlyossága ellenére mára felülmúlta az orvosok minden várakozását.

„Az, hogy tudok önállóan lélegezni, önállóan beszélni, hogy nem változott meg a hangom a baleset előttihez képest…ezek mind-mind olyan csodák, amikre nem gondoltam, amikor odakerültem.”

A covid Orsi életére is nagy hatással volt

2020. márciusa újabb mérföldkő volt Orsi életében. A Covid járvány alatt, amikor mindent lezártak, hörgőgyulladást kapott, és mivel légzőizmainak egy része a balesetben lebénult, így köhögni sem tud, azonnal az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe szállították. Az ott töltött napok alatt a kezébe került Edith Eva Eger: A Döntés című könyve, ami egy nagy felismerést hozott számára.

Így amikor visszakerült az intézménybe, ahol él, úgy döntött,

a karantént ajándékidőnek fogja fel, online kurzusokat végzett,

mindfulnessről, rezilienciáról tanult, és újrakezdte a terápiát is.

2021 nyarán újabb meghatározó dolog történt vele: egy olyan mélypont, ami végül megnyitotta az utat az újrakezdéshez. A baleset után kialakult rajta egy felfekvés, ami annyira elmélyült, hogy meg kellett műteni.

Ám egy tervezett műtét és 2—3 hét gyógyulás helyett

3 műtét, vérmérgezés és újabb halál közeli állapot következett.

Ekkor viszont már tisztában volt az életveszéllyel, és bár rettegett a haláltól, azon is elgondolkodott, hogy lehet, könnyebb lenne, ha inkább vége lenne mindennek.

A pszichés szakadék mélyéről azonban végül el tudott rugaszkodni és ekkor értette meg, hogy muszáj volt eljutnia ide ahhoz, hogy egy új, minden eddiginél nagyobb lendületet vehessen.

Nem tagadja, még most is sok mindennel küzd a mindennapokban.

A kiszolgáltatottság érzése sokszor eluralkodik rajta,

főleg, ha rossz napja van, türelmetlen, bepánikol, és apróságokon is képes dühöngeni. Persze, nem a segítőire mérges ilyenkor, hanem a helyzet igazságtalanságára.

Ráadásul a lakótársai az intézetben, minden nap egy olyan tükröt tartanak elé, amibe fájdalommal jár belenézni. Számtalanszor elfogja a félelem, hogy az utcán mindenki sajnálkozva nézi őt, és bár egyedül irányítja a széket, valaki szinte mindenhova elkíséri, ami alkalmazkodást és szervezést igényel.

Ám Orsi már ezeket a felismeréseket, érzéseket is igyekszik tudatosan, a saját fejlődésére használni. Miközben vágyik egy inspirálóbb környezetre, úgy érzi,

a mostani helyzete kikényszeríti, hogy a legjobbat hozza ki magából.

És meg is teszi.

Rengeteg terve van 2023-ra – igyekszik erős maradni, és kihozni a legjobbat a mindennapjaiból. Temesvári Orsi történetét az Egyszer lent podcastben mesélte el Lovas Rozi színésznőnek.