Paróczai Gergely éveken át tartó harca a cukorbetegséggel

Az Egyszer lent podcast új évada egy igen tanulságos történettel indul: Paróczai Gergelynél már gyermekként cukorbetegséget állapítottak meg, ám ő éveken át küzdött ellene, és nem tartotta be a szabályokat. Ennek sajnos megfizette az árát – ami tanulságos lehet nagyon sok ember számára. Az Egyszer lent podcast új részében Paróczai Gergely meséli el történetét Kerekes Vicának.

Hallgasd meg a kapcsolódó részt!

Paróczai Gergely gyermekkora

Mit szeretnek kapni a kisfiúk a szülinapjukra? Legtöbb esetben játékokat, legót, focilabdát, vízipuskát, szuperhős figurákat, és persze sok-sok édességet, szülinapi tortát. Paróczai Geri a nyolcadik születésnapjára azonban egy szokatlan „ajándékot” kapott: a cukorbetegség diagnózisát.

Szirénázva száguld Gerivel és az édesanyjával a mentő a Heim Pál kórházba. Geri hetek óta rosszul van, vért hány, nem marad meg benne semmi. Kócos, vörösesszőke üstöke és sápadt kis arca éles kontrasztot alkot a mentőben. Az orvos megméri a vércukrát, kiakad a mérő.

A diagnózis egyértelmű: cukorbetegség.

Két napig feküdt félkómás állapotban, majd sikerült beállítani a vércukorszintjét és hazaengedték azzal az intelemmel, hogy naponta négyszer szúrnia kell magát. Melyik nyolcéves fog ebből fel bármit is? Geri csak azt érzékelte, folyton abajgatják, ide-oda cibálják mindenféle vizsgálat ürügyén, szurkálják, fáj a karja a branültől. Nem értett az egészből semmit, csak örült, hogy végre hazamehet.

„Azt hittem, hogy kimegyek a kórházból és soha többet nem kell injekciót adni, mert csak a kórházban kellett ez…Elmagyarázta anyukámnak az orvosok, hogy mi ez. Én azért sokáig sírtam, hogy ne adjunk inzulint, ne szurkáljuk az ujjam, miért nem ehetek gumicukrot…” – mondja Paróczai Gergely.

Eljön a lázadás ideje

A szülei koordinálták Geri étkezését, igyekeztek figyelni, mit, mennyit és mikor eszik, és Geri eleinte még hallgatott rájuk. Ám kiskamaszként dolgozni kezdett benne a lázadás: nem érdekelte a betegsége.

„Inkább sokat ettem, az volt a baj. Ha mondjuk mákos tészta volt ebédre, akkor kétszer kaptam belőle nagymamámnál.”

Geri felső osztályos kiskamasz, a szünetben sulibüfében ácsorog a pultnál. A büfés néni kedvesen megkérdezi, mit kér, Geri pedig habozás nélkül rávágja: csokit és melegszendvicset. A következő szünetben egy barátjával eszegetnek chipset, később meg egy párizsis szendvics.

„Otthon sajnos nem voltak elég jól eldugva a csokoládék, amiket édesanyám hozott a reptérről, mert ott dolgozott, úgyhogy ezeket megettem, de nem csak azt, hanem a cukormentes termékeket is… Nem mértem vércukrot, volt, hogy nem adtam be inzulint, ott már kicsit komolyabban belementem ebbe a dologba sajnos, nem foglalkoztam vele, halhatatlannak éreztem magam és irigykedtem a többiekre.”

Bár a szülei és az orvosok folyamatosan intették, hogy ebből baj lesz, később kamaszként sem tudta elfogadni a betegségét már csak azért sem, mert a tükörből egy sportos, csupa izom focista srác nézett vissza rá.

„Nem hatott rám a szülői megrovás és a szülői szó, aggodalom…

Én okosabbnak hittem magam, hogy nekem úgyse lesz bajom…”

Paróczai Gergely ismét kórházba kerül

Tizenkilenc éves volt, amikor ismét kórházba került: ezúttal hasnyálmirigy gyulladással. Szerencséje volt, “megúszta” egy egyhetes kómával, pedig olyan állapotban volt már a szervezete, hogy könnyen bele is halhatott volna. Ő viszont még itt sem kapott a fejéhez.

Egy dél-pesti leharcolt kórház nyomasztó irodájában áll Geri az orvosával. Jellegzetes kórházszag van, a plafonról lógó neoncső halkan zümmög, a falakról itt-ott pereg a vakolat. Az egész miliő nyomasztó, idegen.

Plusz egy indok, hogy miért utálja az egész hercehurcát a betegségével kapcsolatban.

Ráadásul az új orvosával se jönnek ki túl jól egymással. Nagy a váltás a gyerekkórházhoz képest: ott csak szeretetet, törődést, babusgatást tapasztalt, itt viszont korántsem.

A doki úgy üvölt Gerivel, hogy lehallatszik a negyedikről a földszintre: ha maga ezt tovább csinálja, előbb-utóbb ugrik a lába, elszáll a veséje vagy meg fog vakulni! Geri ezen megsértődik, sarkon fordul és kisiet az épületből.

„Én egy kicsit ilyen érzékenyebb lelkű ember vagyok az ilyen stílusra, és fú, egyébként rosszabbnál rosszabb eredményekkel mentem vissza utána hozzá. Talán három-négy alkalommal mentem hozzá, és utána csak akkor mentem, ha inzulint kellett felíratni. Nem akartam elmenni hozzá. Én azt mondtam, hogy majd én megmutatom ennek az embernek, hogy meg tudom csinálni egyedül. Mindent megcsinálok. Orvost nem váltottam, ő csak írja fel az inzulint. Mindig, amikor meglátott, állandóan üvöltözött velem, úgyhogy elment ettől az egésztől a kedvem. Nyilván most így utólag belátva igaza volt, de szerintem egy orvos beteg kapcsolatnál meg kell adni azt a tiszteletet, hogy nem beszélünk így a másikkal.”

Felelőtlen viselkedés

Ezek után továbbra sem élt megtartóztató életet. Evett és ivott, ami jól esett neki. Azt mondta, hogy max majd picit több inzulint ad be magának, és az úgy rendben lesz.

Fiatal felnőttként borbélyként dolgozott, tanult, edzett, bulizott, csajozott. Moziba például vagy heti háromszor is elment, imádta a filmeket, főleg a szuperhősöket. Egy-egy ilyen mozis alkalommal rendszeresen lecsúszott a popcorn menü, némi gumicukor, majd hazafelé a Mekiben még egy menü, nap végi zárásként pedig este otthon egy kis nasi.

A testalkatán mindez továbbra sem látszott: a focinak köszönhetően még mindig sportos, fitt volt. Ekkorra már régóta nem vette a kezébe a vércukormérőt, találomra adogatta magának az inzulint. Nem hallgatott se a szüleire, se a barátaira. Senkire. Gyakorlatilag módszeresen gyilkolta saját magát.

Az Egyszer Lent podcast új részéből kiderül, mikor hagyott fel Geri az önpusztító életvitellel és milyen árat fizetett meg érte.