Hegedűs “Indián” László: bukás és talpra állás

Hegedűs “Indián” László a cseszneki vár strázsamestere, az első Magyarországon magánkézben működő videótéka-hálózat egykori tulajdonosa. Volt vörösinges, szervező, elnök és producer, barát, férj és a legfontosabb: indián is. Még a rendszerváltás előtt lett „gazdag”, majd a 2010-es évek elején a gazdasági helyzet és néhány rossznak bizonyuló döntés következményeként szinte minden vagyonát elveszítette. Indián és felesége a fényűző villából előbb egy pesti pincében, majd egy cseszneki parasztházban találták magukat.  Bőven túl az 50-en, felnőtt gyerekek szüleiként kellett szó szerint pénz nélkül elölről kezdeniük az életüket – pedig a jó körülményekért előtte is keményen megdolgoztak. Indián története nem csak a milliós bukás utáni talpra állásról szól, hanem arról is, hogyan lehet elengedni mindent, hogy az anyagi terhek súlya ne tudjon bennünket a mélybe rántani.

Hallgasd meg a kapcsolódó részt!

Hegedűs „Indián” László története

A sziklás puszta felett sólyom kering. A sátortábor felett füst kavarog. A lovak elégedetten nyerítenek, gyerekkacagás és beszélgetés hallatszik. Ez arra utal, hogy a vadászat sikeres volt. A ragadozó azért kering így az égen, mert, tudja: a bőséges zsákmányból neki is biztosan jut néhány falat. A tábor közepén földre terített szőtteseken kemény arcú férfiak ülnek körbe. Egymásra figyelnek, de a szemük mintha egyszerre túl is tekintenének azon, aki éppen beszél. A végtelent pásztázzák. A mezőt, amely legelőt ad a lovaknak, az erdőt, ami vadhússal etet, a patakot, amelyik friss vizet biztosít. A föld nem az övék. A birtoklásnál mélyebb ez a kapcsolat. A törzs tagjai úgy érzik, ők egyek ezzel a világgal. És most már László is érzi ezt. Nem is érzi, tudja, hogy egy közülük. A törzshöz tartozik. Ő is egy igazi Indián.

„Nagyon érdekes ez az egész. Két testvérem van: egy nővérem, aki csak apámról fél testvérem, és a bátyám. Amikor egyszer a kezembe került gyerekkoromba a bátyámnak a születési anyakönyvi kivonata, azon a bátyám neve Dékány Sándor, és nem Hegedűs Sándor. Mondom, hogy lehetséges az? Kérdeztem anyámat, és akkor kiderült, hogy ő az előző házasságban élt még, de már a Sanyi, a bátyám az apámtól van… Akkor is mindenféle gyöngyöt szőttünk…  Tíz éves korunkban, hogy mi indiánok vagyunk.  Elolvastam a Szikláshegyek varázslóját, “Fehér Szarvas” Borvendég Deszkás Sándornak a könyvét, és tíz éves korom óta azt mondtam: én indián vagyok biztos. Középiskolában amikor 68-ban kezdtük én bementem, és be is kamuztam az osztálytársaimnak, hogy nekem a nagyanyám indián volt, és hogy szólítsatok indiánnak.”

Indián színészkedni kezd

Az osztályteremben egy pillanatra tiszteletteljes csend lesz, amikor a jól öltözött felnőttek a terembe lépnek. Első pillantásra is valami művészfélének játszanak, és furcsán méregetik a lakli kamaszokat. Kiderül: Fábri Zoltán filmjébe, a Pál utcai fiúkba keresnek szereplőket – ma úgy mondanánk: castingolnak. Azt kérik, hogy aki szeretne, jelentkezzen és eljátszhat egy jelenetet, ám az osztálytársak nagy része szégyenlősen hallgat. De László és a padtársa csak összenéznek és már lendül is a magasba a kezük. Másodpercek múlva már Barabást és Kolnay-t alakítják. Képzeletbeli zsebkésükkel bőszen kaparják a kalapjukat, miközben azon vitatkoznak, melyiküké a zsírosabb. Szenzáció! Ez biztos, hogy szöveges szerep!

„Kiderült, hogy behívtak, mert jött egy távirat. Anyám ezt a táviratot körbehordta Óbudán, mint a győzelmi zászlót, hogy jó, a Laciból világsztár lesz, amerikai filmbe fog szerepelni. Akkor 14,5 éves voltam. Óriási kaland volt. Bementem a meghallgatásra, ott sorba állítottak, és akkor mondták, hogy ki mit játszik. Közölték, hogy „vörösinges, 12.”

Csak pál utcai sem lettem. Vörös inges. Kiderült, hogy a többit angol srácok játszották.”

„A Molnár-Ferenc jogok – ugye Amerikába élt – ott voltak, tehát produkció amerikai pénzből ment. Fábri Zoli bácsi rendezte, vörös inges statiszta lettem és középiskolába kezdtem mindjárt, hogy ez volt az első magyar film, amit Oscar-díjra jelöltek. Nem kapta meg, de hát a jelölés is nagy szám. Úgyhogy ez volt a két mondásom a középiskolának az elején, szeptember elsején, hogy én indián vagyok, és Oscar-díjas filmben szerepeltem – így beszélgessetek velem.”

Hegedűs „Indián” László a siker útján

Huszonéves fiatal pár áll kézen fogva a Modul Domus áruház elemes bútor osztályán. Kicsit téblábolnak a fényes Varia bútort nézegetve. Egy idősebb férfi a szekrényajtókat nyitogatja és időnként elégedetten a fiatalokra néz. Indián rögtön észreveszi, hogy azok nem feltétlenül osztják a papa lelkesedését. Eltöltött már egy kis időt az áruházban, ahová a kereskedelmi iskola tanára protezsálta be az érettségi után. Jó érzéke van ahhoz, hogy felismerje az ilyen kritikus helyzetet.

– Ez a bútor kiváló minőség, szép világos, modern, de panellakásba nem olyan praktikus. Ott minden centimétert ki kell használni. Ráadásul a levegő is száraz, korszerű anyag kell, ami azt is bírja. Itt van ez a Réka szekrénysor – egy kicsit drágabb ugyan, de ez… Ez húsz év múlva is bútor lesz!

A papa meggyőzve – László zsebébe tőle és az ifjú férjtől is csúszik egy kis borravaló.

A bútorkirály születése

Délután Indián leteszi a Domus munkásruháját és egy sima kantáros nadrágba bújik. Negyed óra múlva már barátjával robognak a fiatalok új otthona felé, hátul a kiválasztott Réka szekrénysorral. A pár talán nem is sejti, hogy ez nem az áruház hivatalos fuvarja. Ez Indián és haverja külön biznisze. A két srác hajnalban kelt és egy kis jattért már akkor is segítettek, amikor a bútor reggel a Domus raktárába érkezett. A két jóbarát nagyon elégedett. Háromszor kaszáltak a bútoron: a kirakodásért, az eladásért majd a szállításért és összerakásért is jócskán megkapták a magukét – természetesen a munkabér mellé. A zsebük tele, jöhet a buli!

„Jártuk a klubokat, Illés Klub, Metro Klub, Citadella, a Vár, az Apostol a Gerlóczy utcában… és annyira megtetszett az egész bútor dolog, hogy mindig azon ötleteltem, ott mit kellene, hogy kellene. Sajnos 73-ba bevittek katonának. Két év katonaság az ott kiesett az életemből, de amikor visszakerültem, addigra én kiötöltem azt, hogy miért nem visszük ki a különböző nagy gyárakba a bútort… Hát, mondom, ebből nagy karrier lehet.

Majd én leszek a Bútorkirály Magyarországon.”

A férfi remek ajánlatot kapott, megismerkedett Demján Sándorral is.

Az első saját üzlet

„Annyira tetszett, hogy kitaláltam, hogy miért van nekem főnököm, én a magam ura szeretnék lenni.  Gyűjtögettem, pakoltam a pénzt. Össze tudtam szedni annyit, hogy 1984. március 20-án megnyitottam az első üzletemet. Fotifonnak neveztem el, a Fóti Hang – hanglemez és sportáru kereskedés volt.”

Indián hamarosan megismeri leendő második feleségét, majd sikert sikerre halmozott a munkájában. Az Egyszer lent podcast új részéből kiderül az is, hogy hogyan vészelték át a későbbi nehéz időszakokat és kezdték újra az életüket egy távoli faluban.