Egyszer lent: Megrázó traumájáról vallott Berkesi Zsuzsa

Nem egészen tíz évvel ezelőtt egy negyvenes éveiben járó budapesti tanárnő álnéven írt egy könyvet saját bántalmazásának történetéről, arról a megrázó traumáról, amit évtizedeken át senkinek sem tudott elmondani. Egy évvel később még szintén álnéven megalapította a Beszélj róla! mozgalmat, ahol mindenki szabadon és név nélkül elmesélheti a történetét. Aztán 2022-ben megjelent a Jó leszek című regény, aminek a borítóján már a szerző saját neve szerepelt: Berkesi Zsuzsa. Az Egyszer lent podcast 4. évadában Zsuzsa Lovas Rozinak mesélte el történetét.

Vigyázat, megrázó tartalom következik! 

Hallgasd meg a kapcsolódó részt!

Az első út a pszichológushoz

Berkesi Zsuzsa lánya, az ötéves Lili a reggeli készülődés közben vigasztalhatatlanul sír – nem akar oviba menni. Zsuzsa sehogy sem tudja megnyugtatni, hiszen még az okát sem tudja a heves reakciónak. Ráadásul ez az állapot már napok óta tart, Lili nem akar enni és játszani sem. Mi baja? Mi nyomasztja ennyire? Zsuzsának ötlete sem volt, hogyan segíthetne a lányán, így segítséget kért és elvitte egy pszichológushoz.

„Talán ötször voltunk nála a lányommal. Az első alkalom az az volt, hogy mi ketten a férjemmel elmentünk, akkor utána a gyerek volt nála. És hát ugye amikor a gyereket vittem, akkor is most már így utólag tudom, hogy leginkább engem nézett a pszichológus, hogy én a váróban ott hallgatódzom, meg aggódok…Akkor az utolsó alkalomnál mondta, hogy most megint üljünk le, hogy elmondja, hogy mit látott…”

Zsuzsa elmeséli, az első alkalom után vissza tudták vinni a gyereket az óvodába. Nagyon látványos volt a változás. A szakember elmondta, a gyerek az teljesen rendben van, viszont lám-lám az óvodába is vissza lehetett vinni,

viszont vele egy pár alkalommal szívesen foglalkozna.

Zsuzsa azt hitte, majd megbeszélik a gyerekneveléssel kapcsolatos dolgokat. Ám valami olyan dolog történt, amire ő maga sem számított: a második ülésen, maga sem értette teljesen, hogyan, de képes volt beszélni valami olyanról, amit előtte még soha, senkinek nem volt bátorsága elmondani. Egyetlen tőmondatban foglalta össze élete legnagyobb traumáját.

Berkesi Zsuzsa traumája

„Nagyon sok minden kiesett, de a legeslegelejére nagyon emlékszem.

Volt egy unokatestvérem, aki hat évvel volt nálam idősebb, és akivel mindenféle gondok voltak már akkor is

– kis deformitással született, és magatartásbeli gondok voltak vele. Mi éppen akkor egy új lakásba költöztünk, iszonyatos felfordulás volt mindenütt.”

Az átmeneti káoszban Zsuzsa számára egy betondarab jelentette a biztos pontot. Azt képzelte, hogy az egy kis sziget, ami csak az övé. Nagyon sokat játszott itt és soha senkinek nem mesélt a titkos szigetéről. Csak egyvalakinek. Az unokatestvére jött át hozzájuk egyik nap játszani. Vele megosztotta, hol van a titkos sziget.  Az unokatestvér is elárult cserébe egy titkot: hogy hogyan születnek, illetve hogyan készülnek a gyerekek.

„Ez volt az első momentum, és ezt mindenféle tettlegesség is követte. Ez a legeleje, és mivel akkor költöztünk oda, ezért tudom, hogy hatéves voltam… Innentől kezdve csak emlékfoszlányaim vannak, meg képek, meg érzetek, meg mindenféle szorongás, ami ezt követte. Azt sem tudom megmondani, hogy mennyi ideig tartott ez az abúzus.”

Több gyermeket érint az abúzus, mint gondolnánk

Gyerekek elleni szexuális visszaélésnek nevezzük, amikor egy felnőtt vagy az áldozatnál legalább 3 évvel idősebb gyerek arra használja hatalmát és befolyását, hogy egy gyereket valamilyen szexuális tevékenységbe vonjon be.

Mivel egy gyerek az életkoránál és függő helyzeténél fogva sosincs abban a helyzetben, hogy tájékozott, tudatos döntést hozzon egy szexuális cselekményről, ezért minden olyan szexuális tevékenység, ami felnőtt és gyerek között történik, abúzusnak – azaz visszaélésnek, erőszaknak – tekintendő.

A jelenség meglehetősen gyakori: egy magyar kutatás szerint

a megkérdezett diákok 17 százaléka átélt már ilyet.

A legtöbb nemzetközi felmérés ehhez hasonló vagy magasabb előfordulási arányt mutat.

A gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések minden esetben súlyos, hosszú távú következményekkel járnak, hiszen az áldozatot nagyon érzékeny időszakban, a személyiségfejlődésének korai szakaszában éri trauma.

Ráadásul az áldozatok legtöbbször hallgatni kényszerülnek. Nagyon sokan kérnek segítséget, és találkozik azzal a reakcióval, hogy nem hisznek neki. Ilyenkor az áldozat feladja, és előbb-utóbb elhallgat.

„Minden másról tudtam beszélni velük, de erről nem…

Egy abuzált gyerek azt gondolja magáról, hogy ő bűnös..

És meg voltam róla győződve, hogy én egy hatalmas bűnt követek el, és össze-vissza hazudozok a szüleimnek, és ha megtudnák rólam, hogy miket csinálok, akkor egész biztosan nem szeretne az anyukám.”

Berkesi Zsuzsa mindennapjai rettegésben teltek

Zsuzsa életében általánossá vált a félelem érzése. Hiába vette körül szerető család, mégis egyedül érezte magát. A délelőttjei azzal teltek, hogy felállt egy sámlira, hogy kilásson az ablakon, és nézte, mikor érnek haza a szülei. Rettegett, hogy nem jönnek többé haza. Rendszeresen ellenőrizte ilyenkor azt is, hogy ott van-e a dugipénz a szekrényben, mert ha a pénz ott van, akkor azért talán hazajönnek.

Az iskolában

a sok szorongást különböző mechanizmusokkal leplezte.

A jó humorú, barátságos kislányról senki nem gondolta, hogy valójában min megy keresztül. Az abúzus túlélők általában nagyon jó színészek, mindent megtesznek azért, hogy a többiek véletlenül se vegyék észre, hogy valami baj van.

„Én úgy saccolom, hogy egy olyan három-négy évig azért ez eltartott. És aztán vége lett, persze a szorongások megmaradtak, de én ezt az egész történetet elástam.”

Zsuzsa felismeri, mi történt vele

Berkesi Zsuzsa igyekezett nem foglalkozni semmiféle olyan dologgal, amik valahol a testiségről szólnak. De a legrosszabb élmény akkor érte, amikor egy nap a tanáriban ült, abban az iskolában, ahol az anyukája tanított, és az asztalon megtalálta a Gólya hozza című könyvet. Valamelyik gyerektől kobozhatták el.

Óvatosan nyúlt érte és kinyitotta a kötetet, ami tele volt illusztrációkkal, mintha csak valami furcsa mesekönyv lenne. Ezek a rajzok azonban teljesen mást ábrázoltak, mint amiket a mesékben látott. Meztelen férfiakkal és nőkkel voltak tele a lapok. Zsuzsa egyik oldalt lapozta a másik után, a szíve egyre hevesebben vert.

Olvasott a szüzességről és a szűzhártyáról is, és hogy ezt vizsgálni lehet, hogy meg van-e vagy nincs. Mintha egy bomba robbant volna,

úgy hasított Zsuzsi tudatába, hogy pontosan mi is történt vele. Ekkor olyan 12 éves lehetett.

„És aztán idővel attól rettegtem, hogy terhes vagyok. Tizenhárom-tizennégy éves koromban ez egy ilyen mániává vált…”

Zsuzsa a gyógyulás útján

Berkesi Zsuzsa megpróbálta megosztani a szeretteivel az őt ért traumát, de nem járt sok sikerrel. Végül a terápia lett az, ami mindennél fontosabb lett számára.

4 évig járt szakemberhez, majd álnéven publikált egy könyvet,

és még a közvetlen környezetében is csak keveseknek árulta el, hogy a könyvesboltok polcain ott van az ő könyve is. Két lánya is csak annyit tudott, hogy édesanyjuknak megjelent egy gyermekneveléssel kapcsolatos könyve.

„Most már gyakorlatilag mindent tudnak, hosszú utat jártunk be…” – vallja Zsuzsa, aki az Egyszer lent podcast legújabb epizódjában arról is mesél, hogyan hozta gyermekei tudomására a múltját, és hogy férje hogyan és miként állt mellette a nehéz időszakokban.

Ha a traumát meg tudjuk osztani valakivel, és ezáltal tudunk a lelkünkön könnyíteni,

az már egy hatalmas lépés előre. A terápia olykor nagyon felkavaró tud lenni, és rá kell szánni az időt is, de minden esetben megéri.

Különféle terápiás módszerek léteznek a gyermekkorban elszenvedett szexuális abúzus feldolgozására, a tünetek enyhítésére, Zsuzsa története is azt bizonyítja, hogy a pszichoterápia segítségével újra lehet építeni egy életet: a szorongásból, a depresszióból igenis van kiút.