Andrassew Dávid Igor és a sclerosis multiplex

Andrassew Dávid Igor újságíró és kommunikációs szakember. 2012-ben diagnosztizálták nála az idegrendszert megtámadó betegséget, a sclerosis multiplexet. Az orvosok akkor azt tanácsolták, senkinek ne beszéljen az állapotáról, ne akarja, hogy majd „úgy” nézzenek rá. Hogyan lehet megőrizni a derűlátást egy progresszív betegség árnyékában? Mennyit számít a közösség ereje? Miért fontos, hogy olyan emberek vegyenek körül, akikkel félszavakból is értjük egymást? Dávid története a bizalom és az optimizmus története.

Hallgasd meg a kapcsolódó részt!

Andrassew Dávid szerelme a görkorcsolya

Tavasz van. A város nyüzsög, A Falk Miksa utcát még Néphadsereg utcának hívják, a Körúton pedig a Góliátnak csúfolt, sárga Ganz villamosok zakatolnak. A parlament parkolójában a járókelők hol kíváncsian, hol fejcsóválva nézik a csinos édesanyát, aki görkorcsolyával a lábán terelgeti a kisfiát. Aki közelebb lép, annak az is feltűnhet, hogy a fiúcska lábán is görkori van. Dávid nagyon élvezi a vagány elfoglaltságot. Először bizonytalankodik, lépkedni próbál, majd egymás mellett csúsztatja a görgőket. Időnként megtántorodik, de lelkesen próbálkozik. Nem kell sok idő, hogy ráérezzen a dologra. Innentől nincs megállás. Dávid és a korcsolyái közel 30 éven át elválaszthatatlanok lesznek egymástól.

A felnőtt Dávid annyira szeret görkorizni, hogy még a Critical Mass felvonulásokra is korcsolyával érkezik, a sport mégsem játszik különösebb szerepet az életben. Tanul, ír, dolgozik, a szabadidejét pedig a barátokkal tölti, gyakran megfordul a koncerteken és fesztiválokon. Szeret emberek között lenni, így az első sportélményeket is inkább közösségi elfoglaltságnak, mintsem komoly edzésnek tudja be.

Az első jelek

Dávid lába – és egy kicsit talán a büszkesége is – sajog még, amikor belép a sportbolt ajtaján. Az eladótól bandázst kér a térdére. Azt gondolja, vagy inkább reméli, hogy az ízületeivel van valami baj. Az eladó készségesen segít neki, de amikor elmeséli, pontosan mi történt vele, a fiatal férfi egy pillanatra elkomolyodik. Arra kéri Dávidot, feltétlenül vizsgáltassa ki magát, mert ő nem biztos benne, hogy kimondottan a térdével lenne baj.

Este Dávid a billentyűzet fölé hajol, és egy Facebook-posztban leírja, mi történt vele a Margitszigeten. Azt reméli, a barátai között van valaki, aki tapasztalt már hasonlót, és tud neki segíteni. A terv beválik. Dávid hamarosan egy korábbi futópajtása nagypapájának a rendelőjében ül. A tapasztalt neurológusnak pedig nincsenek jó hírei.

Rossz hírek

Dávid és szerelme, Virág kézenfogva távoznak az orvosi rendelőből. A nap már lement, az utcák karácsonyi fényben úsznak, az emberek ráérősen andalognak vagy hatalmas csomagokkal megpakolva sietnek valahová. A villamosmegállóban turisták tülekednek, az üzletekből ünnepi slágerek foszlányai szűrődnek ki.

Nincs egy hónapja, hogy együtt vannak. Ez lehetne a legszebb karácsonyuk. De a finom ételek, a fenyőillat és az ajándékok öröme helyett ők most egészen máson gondolkoznak. Mi ez az egész? Milyen sors vár Dávidra? Meddig lassítható az elkerülhetetlen leépülés? És mit tegyen Virág? Lépjen ki időben a friss kapcsolatból vagy ezentúl éljen azzal a tudattal, hogy a szerelme, a társa bármikor elveszítheti az önállóságát egy olyan betegségben, amiről – legalább is most úgy tűnik – nem csak az átlagemberek, de még az orvosok is keveset tudnak?

Dávid éppen a karácsony előtti napon tudta meg, hogy gyógyíthatatlan betegségben, sclerosis multiplexben szenved. Az orvos szerint a probléma nem is teljesen újkeletű nála. Lassan Dávidnál is összeáll a kép, hogy a furcsa tapasztalatok, amelyeket évekkel korábban a túlsúlyának vagy a fáradtságnak tudott be, valószínűleg már az SM tünetei voltak.

De most nem a múlton akar töprengeni, sokkal inkább a jövő kavarog a fejében. Az világos, hogy az élet, amit eddig ismert, gyökeresen megváltozik – de hogy hogyan, arról fogalma sincs. Azt teszi, amit hasonló helyzetben szinte bárki. Előhúzza a billentyűzetet és beírja a keresőbe a bonyolult szókapcsolatot.

Andrassew Dávid felvállalja betegségét

„Hülye voltam és rágugliztam. Hát persze, az ember mit csinál…  Kitől kérjek segítséget? …. Felhúztam magam és kiírtam a Facebookra… És az a támogatás, amit az elmúlt lassan 13 évben kapok, az nagyon jó)… a nagy számok törvénye alapján mindig van ott egy… és kiderül, hogy sok ismerősöm így vagy úgy érintett, de nem mondták el, mert nekik is azt mondták, mint nekem. És de jó, hogy ezt mondták… Meglepően sok olyan ember volt, aki tudta, hogy mi ez.” – meséli Andrassew Dávid. 

Az ünnepek elteltével, a Facebook poszt utáni támogató üzenetektől lelkileg megerősödve, Dávid januárban visszatér a munkahelyére. Mielőtt lenyomja az iroda kilincsét, van benne egy kis félelem. Imádja a szakmáját és szereti a kollégáit is. De vajon hogyan néznek majd rá miután megtudják, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthatatlan beteg?

Forró augusztusi nap van, de a Széll Kálmán tér ilyenkor is forgalmas. Villamos csikordul, a metróaluljáróból szabályos időközönként embertömeg tódul a felszín felé. A lejárat előtt egy fiú gitározik, egy hajlott hátú néni pedig egy margarinos dobozban vizet ad a galamboknak. Minden rendben halad. Csak a Dávid szíve ver a szokásosnál hangosabban, miközben barátnőjével, Virággal kéz a kézben a villamosmegálló felé lépkednek.

Igen?

Virág úgy tudja, Dávid egyik külföldi barátját várják. Csodálkozik, hogy pont ezen a kicsit poros, ütött-kopott téren találkoznak, ahol a fejlődést egyelőre csak a Combino villamos és nemrég felszerelt, próbaüzemben működő utastájékoztató táblarendszer képviseli. De Dávid mellett kaland az élet… Csak tudná, miért szorongatja most a szokásosnál is jobban a kezét!

Aztán egy pillanatra csend lesz, mintha egyetlen másodpercre az egész tér megállt volna. Virág önkéntelenül a szerelmére néz, aki az egyik elektronikus kijelzőre mutat. Az aktuális menetrendek helyett a táblán most az áll:

Viru, hozzám jössz feleségül?

Viru Dávid nyakába borul. Kiderül, hogy a téren már sokan várnak rájuk. Amint felvillan a felirat, a tér másik oldaláról barátok indulnak hangosan feléjük, és amint észreveszik, mi történt, a körben álló idegenek is tapsolni kezdenek. Kiderül, hogy a hömpölygő tömegben egy tévéstáb próbált észrevétlen maradni, de fotósok és újságírók is érkeztek, hogy beszámoljanak a hihetetlen lánykérésről.

Dávid, bár nagyon izgult, a szíve mélyén tudta, hogy Virág igent fog mondani – bár valójában ezt sosem tette. Ott, és akkor a Széll Kálmán téren csak annyit suttogott neki: Naná!

,,Éreztem, hogy Virág nagyon mellettem van.”

Az Egyszer lent podcast új részéből kiderül, hogyan küzdött meg Dávid ezzel a végtelenül kiszolgáltatott helyzettel és hogyan találta meg az egyensúlyt és a békét betegsége árnyékában.