Domonkos Fruzsina: talpra állt egy súlyos égési sérülés után

Domonkos Fruzsina 12 évesen átélt egy megmagyarázhatatlan gázrobbanást és az ebből fakadó súlyos égési sérülés kiragadta az addigi felhőtlen gyermekkorából, és olyan megpróbáltatásokkal kellett szembenéznie, amelyek egy felnőtt számára is nehezen feldolgozhatóak. Ám az akkor még csak általános iskolás kislány elképesztően pozitív életszemlélettel, elszántsággal és erővel csinálta végig a hosszú és sokszor fájdalmas rehabilitációt, mert minél gyorsabban vissza akart térni az iskolába és legnagyobb szenvedélyéhez, a táncversenyek világába. A vele történtekről mesél Lovas Rozinak az Egyszer lent podcast új epizódjában. 

Hallgasd meg a kapcsolódó részt!

Domonkos Fruzsina fiatalkora

Ha létezik felhőtlenül boldog gyermekkor, Domonkos Fruzsináé az volt. Szerető családban nőtt fel, imádta az iskolát és a barátait. Négy évvel idősebb bátyja mellett igazi királylánynak érezte magát, elkötelezett szüleitől pedig már a kezdetektől fogva azt látta, hogy a sikerhez elengedhetetlen a kitartás és a szorgalom.

A tanulás mellett hamarosan új szenvedély érkezett az életébe. 8 évesen, bátyja egyik barátjának fellépését látva azonnal megtetszett neki a hip-hop tánc, és nem sokkal később jelentkezett is a szegedi Ritmus Tánc- és Fitnesz stúdióba, ahol már az első óra meghatározó élmény volt számára. Nem sokkal később elkezdett versenyekre is járni, és sorra hozta el az érmeket. Nemcsak kihívásokat talált a táncban, hanem egy összetartó közösséget, ami az évek alatt élete egyik legmeghatározóbb része lett.

„Bármikor tudtam a táncba menekülni…Amikor menetem a táncórára, mindent hátrahagytam…”

Fruzsina álmai megsemmisültek

Ez az álomvilág 2017 telén hirtelen összetört. Január nyolcadika egy tökéletesen idilli napnak indult: Fruzsi szüleivel, testvérével és egy ismerősükkel épp óriáspalacsintát sütött gyálaréti házuk konyhájában és vidáman beszélgettek. Ekkor a ház egy másik részén álló,

használaton kívüli gázpalack máig ismeretlen okokból felrobbant,

és bár a detonációtól távol voltak, az úgynevezett lángégés mindannyiukat elérte.

„Az utolsó képem, hogy hallottam vagy éreztem ezt a nagy robbanást. Az, hogy hogy jutottunk ki, nincs meg…”

Fruzsina és a család többi tagja átszaladt a szomszédaikhoz, ahol a mentők kiérkezéséig hideg vízzel locsolták őket, hogy enyhítsék az égést. Ott a fürdőszobában a tükörben meglátta magát, a megégett haját, a furcsa, szinte elfolyt arcát, de még nem fogta fel, mi történt. A szakemberek szerencsére gyorsan a helyszínre értek, és Fruzsinát külön mentőben szállították kórházba. Arra még emlékszik, hogy szinte jó hangulatban beszélgetett az ápolóval, és a hatalmas sokk miatt egyáltalán nem érzett fájdalmat.

Fruzsinát két hétre mélyaltatásba helyezték, és felszállították a Bethesda Gyermekkórház égési osztályára.

Mivel testének negyven százalékán szenvedett súlyos, másod és harmadfokú égéseket, ráadásul a légcsöve, illetve a hörgői is megégtek, az állapota életveszélyes volt.

Domonkos Fruzsina élet és halál között

„Napról napra változott az állapotom…Nagyon sok orvos dolgozott rajtam.”

Amikor az intenzív osztályon felébredt az altatásból, azonnal tudni akarta, mi történt vele és a családjával. Szerencsére ekkor egy pszichológus és egy szociális munkás is jelen volt a szobában, akik elbeszélgettek vele. Ekkor tudta meg, hogy a többiek milyen sérüléseket szenvedtek, például anyukájának és családi barátjuknak is bőrátültetésen kellett átesnie.

Bár Fruzsina állapota stabilizálódott, még komoly műtétek vártak rá.

Több olyan hely is volt a testén, ahol a bőre képtelen lett volna regenerálódni,

így máshonnan kellett azt pótolni. A combjáról levett egészséges szövetekkel fedték le ezeket a területeket, ezután jöttek a folyamatos kötözések, az első időszakban naponta.

Mivel elviselhetetlen kínokat okozott volna, a kötözés idejére minden alkalommal elaltatták, és erre az eljárásra még azután is szükség volt, hogy Fruzsina elhagyhatta volna az intenzív osztályt. Éppen ezért komoly fizikai fájdalomra nem is emlékszik ebből az időszakból, a kellemetlen érzések már inkább a gyógytornás terápiához kötődnek.

Ezeket a foglalkozásokat már szinte azonnal a mélyaltatás után el kellett kezdenie, egyrészt a hosszú fekvés hatásainak ellensúlyozására, illetve, hogy minél hamarabb meginduljon a sérült szövetek regenerációja is. Eleinte ez csak apró mozdulatokat jelentett, de később már

a cél az volt, hogy minél előbb elhagyhassa az ágyat.

„Amikor legelőször felültem, akkor tényleg három másodperc után éreztem, hogy jó, elég, elég, hogy nagyon szédültem…”

Fruzsina rengeteget gyakorolt

A sok gyakorlásnak köszönhetően szinte minden nap újabb dolgokra lett képes, kiszállhatott a kerekesszékből, egyre önállóbbá vált, ráadásul a napi több órás gyógytorna után még a kórteremben is folyamatosan tornáztatta magát. Leginkább a kezeit, mivel nem volt hajlandó elfogadni orvosai véleményét, miszerint a súlyos égés olyan mélyen roncsolta a szöveteket, hogy többet nem tud majd rendesen írni vagy rajzolni.

Neki lett igaza.

„Simán visszaeshettem volna a kezdő szintre mert sokan egyébként nem csinálják, mondjuk hazaengedik őket, és akkor nem csinálják a gyógytornát, és bemerevedik a kezük, és utána nem tudják használni. Úgyhogy én szorgalmas voltam és mindig csináltam.” – meséli Domonkos Fruzsina.

Persze, bármennyire igyekezett pozitív szemlélettel gondolni a jövőre, voltak nehéz pillanatok is. Az egyik ilyen mélypontot akkor élte meg, amikor pszichológusával leültek, és pontról pontra átbeszélték, mi történt, milyen az állapota, és mennyire fogja ez megváltoztatni az életét.

A folyamatos gyógyulás közben egy dologban már az intenzív osztályon biztos volt: a lehető leghamarabb újra táncolni akar. Ahogy a fizikai állapota engedte, már a kórteremben elkezdett gyakorolni. Kis célokat tűzött ki maga elé, hogy minden napra jusson valamilyen apró, de lelkileg fontos sikerélmény.

„Belülről éreztem azt, hogy nincs olyan, hogy én megállok és azt mondom, nem bírom tovább…

12 évesen már az volt bennem, hogy ezt magamért kell csinálni.”

Élet a kórházban

Ebben az időszakban az égési osztályon nem volt hasonló korú beteg, így Fruzsina barátokat nem igazán talált, ám ragyogó személyiségével gyorsan a kórházi közösség egyik kedvence lett. Úgy emlékszik,

mindig mosolygott, még a kellemetlenebb kezelések alatt is,

minden nővérrel jókat beszélgetett, és az orvosok is szívesen jártak be hozzá a kórterembe.

Akkor úgy érzékelte, nagyon gyorsan telnek a kórházi napok, hiszen a sok kötözés, a gyógytorna mellett rendszeresen találkozott pszichológussal is, de volt, hogy önkéntesek jöttek be hozzá, kötetlen beszélgetésre.

Ám a támogató környezet ellenére nagyon hiányzott neki a családja. Egy ideig a nagyszülei és budapesti barátok látogatták, de amikor átkerült a rehabilitációs osztályra, Fruzsina végre találkozhatott a családjával, akik már sokkal jobb állapotban voltak, mint ő, és lelkileg nagy lökést jelentett számára, hogy végre megölelhette őket.

A kórházban töltött hetek alatt sokat segítettek neki iskolatársai és barátai is, akik folyamatosan videóüzeneteket és leveleket küldtek neki, és Fruzsina tudta, hogy nagyon várják. Ő pedig hamarosan vissza is tért szülővárosába, iskolájába, és régi…vagyis inkább már új életébe.

Milyen volt ez az új élet? Hogyan változtatta meg Fruzsinát örökre a baleset? A fiatal lány erről mesélt az Egyszer lent podcast új epizódjában.