Csáki Judit: Nem maradt ép csont a koponyájában

Honnan érkezik az erő a legnehezebb pillanatokban? Hova tűnik, amikor már elmúlik a baj? Hogyan lehet szabadon engedni a gyerekeket és megbirkózni egy ilyen súlyos traumával? Egyszer lent podcast-sorozatunk második évadában Csáki Judit újságíróval, színikritikussal, műfordítóval ismerkedhetünk meg, aki minden szülő legrosszabb rémálmát élte át. 10 éves kisfiát elütötte egy busz.

Hallgasd meg most a kapcsolódó részt!

A második évad harmadik részében is a Radnóti Miklós Színház színésznője, Lovas Rozi beszélgetett Judittal az anyai szeretet végtelenségéről, a hitről, az erőről és a törékenységről szól. Csáki Judit a magyar színházi szakma megkerülhetetlen alakja. Ezzel a történettel életének egy egészen új szegletébe ad betekintést. Hallgassátok szeretettel!

Csáki Judit kisfia tragikus balesetet szenvedett

Napsütés, vízpart, kikapcsolódás, vízben játszadozó gyerekek, esténként sütögetés, napközben fagyizás, séták a városban. Pont, ahogy egy klasszikus nyaralást elképzelünk. Így nyaralt Csáki Judit kisfiával, a 10 éves Andrissal, és a vele egykorú unokatestvérével 2002-ben a Kis-Dunánál.

„Amolyan bizonyos nagyon jó nyár volt, amikor hetekig nincs rajtad más, mint egy kis gatya és egy póló, és baromira élvezed, hogy minden reggel felkelsz és hétágra süt a nap. És beugrasz a Dunába, majd kijössz, és a gyerekek boldogok, koszosak, hangosak, és mindig akarnak valamit, de az is jó. Tehát ez az igazi nyári idill.”

Ez az idill fordult egyik pillanatról a másikra rémálommá Csáki Judit számára. Kisfia ugyanis a szeme láttára szenvedett tragikus balesetet. Amíg a zöldségesnél nézelődött, Andris kint várta anyukáját az üzlet előtt az unokatestvérével. Fagyit ettek, gyümölcsöt majszoltak. Andrisnak egy szilvamag maradt a kezében, ezért átment az út túloldalán lévő szemeteshez, hogy kidobja. Mielőtt átment volna az úton, szépen körülnézett, hogy meggyőződjön arról, jön-e valami.

Mert mindig meg kell nézni, hogy jön-e valami. Így tanulta.

Andris ezután indult volna vissza a túloldalról, ahol éppen beállt a megállóba egy busz. Megkerülte a buszt, hogy mögüle tudjon körülnézni, mielőtt lelép az útra. Hiszen így kell átmenni az úton, ezt pontosan tudta. Kidugta a fejét. Az ellenkező irányból azonban túl közel és túl nagy sebességgel érkezett egy másik busz, amely már nem tudott megállni. Édesanyja pedig pont ebben a pillanatban lépett ki az üzletből.

Csáki Judit: „Úgy éreztem, a mentő lassan megy”

Az egyik pillanatban még szilvát majszoló kisfiú hirtelen a busz előtt feküdt a földön összegömbölyödve, vérző fejjel. Akkor még nem tudták, hogy gyakorlatilag

nem maradt egyetlen ép csont sem a koponyájában.

Mivel a mentőhelikopter nem tudott volna leszállni, egy mentőkocsi érkezett a kisfiúért, de az is orvos nélkül, mivel a szakembernek ott kellett maradni egy korábbi, súlyosabb esetnél. „Beültem a mentőbe, a gyerek nem volt magánál. Mivel vidékről jöttünk, be akart menni egy közeli kórházba. Én meg mondtam, hogy nem, menjük a traumatológiára. Engedelmesen forult és indultunk Budapest felé.

Úgy éreztem, hogy lassan megy. Ez persze csak ilyen érzékcsalódás volt. Mondtam a sofőrnek, hogy ne haragudjon, de nem lehetne, hogy én vezessek? Nagyon becsülöm azért, hogy nem szólt rám, hanem azt mondta nagyon kedvesen, hogy nagyon gyorsan megyünk. És hogy a városban majd sokkal egyszerűbb lesz, mert ott félrehúzódnak a kocsik.”

Csáki Judit: „Nincsen egy ép csont sem a fejében. Minden összetört”

Andrist azonnal vizsgálatokra vitték. Juditék számára minden váróban töltött perc egy örökkévalóságnak tűnt. „És akkor kijött egy főorvos és azt mondta, hogy nagyon-nagyon súlyosan sérült. És hogy nem biztos, hogy ezt túléli. Azt mondta, képzeljük el, hogy nincsen egy ép csont sem a fejében. Minden összetört. És akkor az apja megkérdezte, hogy: meg fog halni? És akkor azt mondta az orvos, hogy nagyon valószínű. Ekkor sarkon fordultam és otthagytam.”

Éjszakára nem maradhatott az intenzív osztályon, így arra kérték, hagyja ott kisfiát. „Jött a nővér, az orvos, aki elmagyarázta, miért nem lehet bennmaradni. Aztán jött a főnök, aztán a kórházigazgató, és én mindenkinek mondtam, hogy én mindent értek, de én most innen nem megyek sehova. És valószínűleg látták, hogy a nő nem százas, és akkor ott maradtam. És elkezdtem drukkolni, hogy azt az éjszakát kibírjuk.”

Judit egy pillanatra sem veszítette el a lélekjelenlétét és a hitét abban, hogy gyereke meggyógyul.

Csak az számított, hogy Andris élje túl

Hogy mi történt azon az éjszakán? És az azt követő napokban, hónapokban és években? Kiderült Csáki Judit történetéből, Egyszer lent podcast-sorozatunk második évadának harmadik részéből, amely a linkre kattintva érhető el.

Végül a rengeteg törésből, sérülésből Andris szinte teljesen felépült. Azóta felnőtt, Angliában diplomázott, járja a világot. Éli a saját életét, ahogy édesanyja is. „Nagyon, nagyon igyekszem értékelni, amikor valami jó. Vagy amikor a világ körülöttem jó. Akkor jó. Nem tudom másképp mondani. Fontosak a jó pillanatok. Mert tudom, hogy bármikor-bármikor bedőlhet minden.”

Hogy milyen belső erőket tud egy édesanya mozgósítani? Mekkora utat kellett végigjárnia Juditnak? Hogyan tud a busz előtt mozdulatlanul fekvő kisfia emlékeiből kitörölhetetlen látványával együtt élni? Miért rezzen össze nap, mint nap a déli harangszó hallatán? Csáki Judit az Egyszer lent podcast sorozatunk 3. epizódjában meséli el nekünk.