EnterPRIZE: ingyenes webinárok és pályázat KKV-k számára
Az idén 190 éves Generali ingyenes webináriumokkal segíti a KKV szektort, segítve ezzel a gazdasági kilábalást, a megújulást és a fenntartható fejlődést. Biztosítónk egy 2021. március 11-én induló, ötrészes edukációs webinár-sorozattal, a későbbiekben pedig egy KKV-k számára kiírt pályázattal indítja el EnterPRIZE elnevezésű programját.
Ráharaptak a magyar KKV-k az online továbbképzésre
A magyar kis- és középvállalkozások vezetőinek negyede rendszeresen, közel 45 százalékuk legalább egyszer vett már részt nézőként tudásmegosztó online szemináriumokon annak érdekében, hogy az ott megszerzett tudással cége eredményességét növelje. Leginkább a bank és pénzügyi szektorban, az egészségügyben és az építőiparban dolgozók nyitottak a webináriumokra – derül ki a Generali Biztosító KKV-k körében végzett kutatásából. Társaságunk az eredmények ismeretében most új, ingyenes programmal segíti a kis- és középvállalkozásokat, hogy működésük fenntarthatóbb és eredményesebb lehessen.
A 2020-as esztendő komoly kihívások elé állította a gazdasági élet valamennyi szereplőjét, de a leginkább a kis- és középvállalatok működését érte sokkhatás. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kutatása szerint a szektor szereplőinek 70%-a értékelte nagyon kedvezőtlennek a helyzetét már a koronavírus második hullámában, illetve 30%-uk nem volt felkészülve a jelenlegihez hasonló válsághelyzetek áthidalására.
Nyitottak a digitális megoldások felé
A járvány váratlan hatása ugyanakkor, hogy
a hazai vállalkozások vezetői is egyre fontosabbnak gondolják a digitális eszközök alkalmazását
és a digitális transzformáció elősegítését a cégük hatékonyabb működése érdekében.
Ezt támasztja alá a Generali új kutatása is, melyben magyar kis- és középvállalkozások vezetőit kérdeztük meg arról, hogy részt szoktak-e venni különböző webinárokon annak érdekében, hogy az ott megtanultakat a való életben is cégük előnyére fordítsák.
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a válaszadók többsége (69%) legalább alkalmanként részt vesz tudásmegosztó online szemináriumokon, negyedük rendszeresen, közel 45 százalékuk pedig legalább egyszer már hallgatott vagy nézett bele szakmai webináriumok előadásaiba.
Leginkább a bank és pénzügyi szektorban (91%), az egészségügyben (81%) és az építőiparban (68%) tevékenykedők nyitottak az online kurzusokra, és főleg
- hatékonyságnövelés,
- fenntarthatóság,
- innováció és
- jogi témakörben
fogadnak szívesen hasznos információkat, míg az agilis vállaltvezetés érdekli őket a legkevésbé.
EnterPRIZE: így segíti a Generali a KKV szektort
Az idén 190 éves Generali a kutatás eredményeinek ismeretében, és az élethosszig tartó partnerség jegyében ingyenes programokkal segíti a KKV szektort, annak gazdasági kilábalását, megújulását és fenntartható fejlődését. Biztosítónk 2021. március 11-én ötrészes, edukációs webinár-sorozatot szervez, a későbbiekben pedig
egy KKV-k számára kiírt pályázattal indítja el EnterPRIZE elnevezésű programját.
Az ötalkalmas webinár-sorozat tematikáját kifejezetten a kutatás eredményei alapján és a fenntartható fejlődés alapjait szem előtt tartva alakítottuk ki. Így azok teljes mértékben illeszkednek a KKV szektor igényeihez. A hasznos szakmai tippeket, jól bevált gyakorlatokat neves külső szakemberek, cégvezetők, illetve a Generali szakértői adják majd elő olyan a KKV-k életében is megkerülhetetlen kérdésekben, mint az innováció, digitalizáció, a cyber védelem és a hatékonyságnöveléssel együtt járó üzleti modellváltás és a fenntarthatóság.
Az első webinárium témája a Digitális transzformáció lesz, melyről Bombera Krisztina beszélget Stygár Lászlóval, a Számlázz.hu alapító-tulajdonosával, Egervári Krisztiánnal (MiniCRM), valamint Rab Árpád jövőkutatóval. A program 2021.március 11-én, 19.00 órakor kezdődik, regisztrálni a Generali Előrelátók oldalon lehet.