Menü

Légy te is előrelátó! Újfajta veszélyek az utakon

Ki az igazi előrelátó? Évről évre kedvezőbb adatok érkeznek a hazai közutakon bekövetkezett balesetek számát tekintve, és ez a nemzetközi statisztikákra is igaz. A járművezetőket ma már okosrendszerek és egyéb innovációk segítik a biztonságos közlekedésben, ugyanakkor a digitalizáció nem mindig válik az utakon oly fontos koncentráció előnyére, hiszen csökkentheti azt.

Egyre több olyan eszközzel vesszük magunkat körül közlekedés közben, melyek elvonják a figyelmünket, akár anélkül is, hogy mindez tudatosulna bennünk. Ugyan, mi történhet, ha egy másodpercre lepillantunk a mobilunk kijelzőre? Akár egy súlyos baleset is.

Hogyan lehetsz előrelátó?

2019 IV. negyedévében a hazai közutakon összesen 4323 személysérüléses közlekedési baleset történt, ami ismét csökkenést jelent a 2018 azonos időszakában regisztrált adatokhoz képest. A balesetek döntő részét a járművezetők okozták, és külön érdekesség, hogy míg a legtöbb incidenst a nem megfelelően megválasztott sebesség okozta, rohamtempóban nőtt az előző évhez viszonyítva az nem megadott elsőbbségek és az ebből fakadó balesetek száma.

kép2.jpg

Miközben az Európai Uniós statisztikák ennél valamivel jobbak, figyelemre méltó adat, hogy a balesetek mintegy 37 százaléka városokban, lakott területen belül történik. Az Európai Parlament kifejezetten előírja a különböző, gépkocsivezetőket támogató rendszerek alkalmazását az újonnan forgalomba kerülő járművekben: az intelligens sebességszabályozó eszközök, a fáradékonyságra figyelmeztető és vészfékező berendezések becslések szerint mintegy 25 000 ember életét menthetik majd meg Európában a következő két évtizedben.

A közlekedésbiztonság tehát rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban, megjelent azonban számos új veszélyforrás is, mégpedig

a mindennapjaink nélkülözhetetlen társaivá való tabletek, okostelefonok és egyéb kütyük formájában.

Az Egyesült Államokban négyből egy balesetet már a vezetés közbeni mobilhasználat okoz, és világ többi részén sem sokkal jobbak a statisztikák. Észrevétlenül váltak elengedhetetlen eszközökké a kütyük, melyeket közlekedés és vezetés közben sem tudunk nélkülözni. Mindez ma már természetesnek tűnik, azonban a tudatos eszközhasználat egyelőre kevésbé jellemzi az embereket.

A félelem, hogy kimaradunk valamiből vagy elmulasztunk egy munkahelyi emailt, felülírja a veszélyérzetünket, illetve azt, ahogy a körülöttünk zajló valóságot észleljük. Fel sem mérjük, hogy amikor vezetés közben használjuk a mobilunkat, reakcióidőnk átlagosan 50 százalékkal nő. Elég csupán egy pillantás a telefon kijelzőjére, és máris megtörténhet a baj.

Indul a Generali Előrelátók Show

A Generali 2019-ben indította útjára társadalmi kampányát, miután nap mint nap szembesültek a #modernbalesetek egyre növekvő számával és az olyan közlekedési szituációkból származó károkkal, melyeket korábban csak elvétve lehetett tapasztalni. Nagyon fontos tudatosítani magunkban, hogy milyen kockázatos a modern okoseszközök felelőtlen használata, az emiatt bekövetkezett közlekedési incidensek és személyi sérülések száma csak így válik csökkenthetővé hosszabb távon.

A veszélyes szituációk beazonosításában a Generali Előrelátók Show-jának két házigazdája, Vályi István műsorvezető (TotalCar, Brutális fizika) és az „új Öveges professzor”, Härtlein Károly tanszéki mérnök (Brutális fizika) segít, akik érdekes és gyakran sokkoló kísérletekkel szemléltetik, hogy egy pillanatnyi figyelemkiesés is komoly következményekkel járhat.

Az „Előrelátók” már nem csupán a stúdió biztonságában elemzik az egyes közlekedési szituációkat, hanem Budapest utcáin is igyekeznek lefülelni a #modernbaleseteket kockáztató járókelőket, sofőröket. Habár az utakon készült videók még a koronavírus okozta járványhelyzet kibontakozása előtt készültek, az otthonunk biztonságában töltött napokat is érdemes lehet a tanulásra és a felkészülésre fordítani, hogy amikor ismét szabadon közlekedhetünk a külvilágban, tudatosabban használjuk mobileszközeinket a mindennapokban.

Ügyeljünk jobban magunkra és környezetünkre, hiszen nincs olyan üzenet, videó vagy hír, ami miatt érdemes lenne a saját életünket és mások biztonságát kockáztatni!

Kapcsolódó cikkek

Ingyenes pénzügyi kisokos — légy te is tudatos!

 

Ingyenes pénzügyi kisokos — légy te is tudatos!